Megkezdte működését Bécsben az a kísérleti berendezés, amelynek segítségével hulladékból és ipari maradék anyagokból állítanának elő szén-dioxid-semleges üzemanyagokat. Ha sikeres lesz a kutatási projekt, a bécsi buszok is az itt előállított zöldüzemanyaggal járhatnak majd.

Egy megawattos teljesítményével már majdnem ipari léptékű az a kísérleti berendezés, amelyet nemrég helyeztek üzembe a bécsi Simmeringer Haide hulladékégető területén. A világon egyedülálló berendezés segítségével

faipari hulladékból, szennyvíziszapból és a papírgyártás során keletkező maradványanyagokból szintézisgázt állítanak elő, amit aztán megtisztítanak, és egy következő lépésben nyersolajjá alakítanak.

A különböző technológiákat ötvöző kutatási projekt középtávú célja, hogy az így keletkező nyersolajból zöldüzemanyagot – szén-dioxid-semleges dízelolajat és zöld kerozint – állítsanak elő.

A kísérleti eljárás ábrája © Wien Energie / Harald Ströbel

Ipari méretű termelés esetén egy ilyen berendezéssel évente akár 10 millió liter zöldüzemanyagot is elő lehetne állítani, amivel 30 ezer tonnányi fosszilis szén-dioxidtól lehetne megóvni a környezetet.

Ez átszámolva azt jelenti, hogy Bécs összes buszát klímasemleges üzemanyaggal lehetne megtankolni.

A kutatási projekt részeként – kísérleti jelleggel – olyan buszt is forgalomba állítanának Bécsben, amely az itt készült zöldüzemanyagot használja.

A Waste2Value projekt keretében azt kutatják, miként lehet hulladékból zöldüzemanyagot előállítani © Wien Energie / Michael Horak

A Waste2Value nevet viselő kutatási projekt során azonban nemcsak megújuló kiindulóanyagokkal kísérleteznek, hanem például újrahasznosításra már alkalmatlan műanyagmaradékokkal is.

Ugyanígy a végtermék is rendkívül sokoldalú lehet: zöld gáz a földgázhálózát számára vagy zöldhidrogén az ipar és a különböző mobilitási megoldások számára.

A különböző tudományágakat felölelő kutatási projektet az Osztrák Kutatástámogatási Társaság finanszírozza.

(Forrás: WH Digital)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Agathe olyan szép, hogy írattunk hozzá egy verset az AI-jal

A lány, akivel egy vegán is elmenne steakezni

Sárban, szélben és rózsaszínben küzdötték le Gödöllőt a kutyások

További cikkeink a témában