Szombaton nyit a Monyo Land, mutatjuk, hogyan született meg.

Mi a Monyo Land?
A dinamikusan fejlődő Monyo Brewing Co. kisüzemi sörfőzde nyári szabadtéri szórakozóhelyet alapíott Monyo Land néven a 10. kerületben, a Gyömrői út 148. c. alatt. A Monyo Land több mint koncerthelyszín: teljes kikapcsolódást biztosít a hétköznapok monotóniájából, az alapítók célja, hogy egyedi, karakteres hangulatú helyszínükön különleges élményt nyújtsanak, a program gerincét képező élőzenei koncertekkel és egyéb szórakozási lehetőségekkel, minőségi sörökkel (a hasonló helyek között egyedülálló módon több mint tízféle különböző csapolt sör lesz kapható) és vendéglátással.

Ott olyan dolgok kerülnek alapból a vendégek poharaiba, ami máshol a full extra: a csapolt kézműves sörök mindegyike a Monyo eredeti saját receptje, a szokásos extravagáns ízekkel, közülük némelyiket ott mutatják be először. A gasztroléc az ételek terén is magas: együttműködő partnerük a velük egyívású és hasonlóan maximalista Tuning Burger csapata, akik nemcsak a húspogácsákról tudnak mindent, hanem a vendéglátás szót is komolyan veszik. Természetesen a kínálat minden más elemét – az üdítőket és az egyéb szeszes italokat – is úgy válogatták az immáron kötelező minőségen túl, hogy mindenki találjon kedvének valót.

Üdv, Monyo Land, örülünk, hogy itt vagy!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés