Tudjuk, mit tettél tavaly nyáron: fogadkoztál (ahogy a korábbi nyarakon is), hogy most végre tényleg veszel egy rendes kerti grillt, szeptemberben még félszegen motyogtál valamit az indián nyárról, de aztán ennyi volt, megint nem lett grilleződ. Idén viszont még nem maradtál le semmiről, grillezhetsz a kertben bármelyik hétvégén, a jacuzziban pedig egy hétköznap este is megmártózhatsz, mondjuk a barátnő és egy hűtött sör társaságában. Már adjuk is az inspirációt mindenhez!

„Jövőre” – mormoltad magad elé tavaly ősszel, miután megint elsuhant egy nyár egyetlen grillparti vagy medencézés nélkül. Most viszont elérkezett a tavalyi jövőre, már nem akarod újra átélni ezt az érzést, és ez motivál is valamennyire, mert ha így folytatod, nemcsak egy nyár suhan el grillezés nélkül, hanem a komplett életed, az pedig elég nagy blama volna.

De elég a nyomasztásból: a halogatott ígéretek valóra váltásban a Player tettestársának számító MaxCityvel nyomába eredetünk a lehetőségeknek, hogy megvédjünk magadtól, és más vágányra tereljük a most a sivár jövő felé zakatoló vonatot.

Nézzük is, mi mindent kaphatsz egy menő kerti grillezőtől! A sütött-pirított finomságokon túl te lehetsz a nyári bandázások főszervezője, a társaság középpontja; egyszerűsödik az élet, mert nem kell erőltetett ötletekkel kínlódni, simán csak megálmodni, mit ennél aznap, és aztán irány a kert!

Szisszen a sör és sülnek a húsok, de még klasszabb a parti, ha a barátnők is jönnek, velük együtt pedig újítások is a menüben. Mert grillezni ugyebár nemcsak húst lehet, de halakat, tenger gyümölcseit, sajtot, sőt még zöldségeket meg gyümölcsöket is.

Már csak a lényeg hiányzik, egy profi grillező. Talán érzed magadban az erőt, hogy addig ügyeskedsz, mígnem felizzik a faszén, és tényleg lesz mit enni, de valószínűbb, hogy nem – de bármelyik eset is vagy, a Broil King tuti megoldja a gondjaidat, mert gázgrilles és faszenes típust is árulnak.

A Regal sorozat például azért is nyerő, mert már akkor is leveszi a lábáról a társaságot, ha amúgy nem csinálsz vele semmit: a rozsdamentes acél grill már a megjelenésével egy falatnyi Amerikát varázsol a gyepre.

Profi szakácsok igényeit figyelembe véve tervezték, számos kiegészítő, tároló tartozik hozzá, meggyőző látványt nyújt a porcelánbevonatos melegítőrács is, és nem utolsósorban meg sem kottyan neki a nagyobb társaságok élelmezése.

Ha ezen a mérnöki csodán pedig a szokásos steakek mellett készítesz egy grillezett camembert-t mézzel, kisütsz egy kis ananászt vagy parmezános spárgát baconnel, akkor nyert ügyed van!

Ő a Regal, a kerted leendő gyöngyszeme

Mondunk mást: egy jó grillezővel kibővülnek a lehetőségek, és akár pizzát is süthetsz rajta (de nem ananászost, az ananászt külön fogásként grillezd!). A Regalhoz képest másik dizájnvonal a tűzpiros Kamado Joe, a kerámia grillezés netovábbja, amelynek tojásdad testében a füst körbe-körbe cirkulál, mielőtt távozik a kéményen, így jellegzetes, zamatos aromát kapnak a készülő ételek. Bölcs dolog egy-két próbasütést végezni szűkebb körben, nehogy leégj az ételekkel együtt egy nagyobb társaság előtt, mindenesetre

kis rutinnal szaftos húsok és ropogósra sült zöldségek egyaránt készíthetőek Joe-val. Ahogy a pizza is.

Az osztott tűztérben direkt vagy indirekt is grillezhetsz, azaz egyszerre készíthetsz különféle sütési hőmérsékletet igénylő ételeket.

A játékos külső még a csajokat is leveszi a lábáról

Soknak hangzik? Túl bonyolult, rutin kell hozzá, ódzkodsz tőle? Engedd el! Éppen az a jó, hogy alkothatsz kedvedre, komplett menüsorokat grillezhetsz, igen, még desszertet is. Mondjuk a grillezett körte citromos joghurttal legalább olyan jó, amilyennek hangzik, és nyáron még frissít is.

Ha pedig vége a bulinak, elnémul a zene, hazamennek a legények, leányok, a grillezés császárából te is visszaalakulsz halandóvá, aki pattogós vagy tétova mozdulatokkal (helyzetfüggő a dolog), bárhogy is, de eltakarít maga után, és gondolatban már új receptek után kutat.

A grillparti fáradalmait pedig hol máshol pihenhetnéd ki a legjobban, mint a... kertben. Karnyújtásnyira vagy a tökéletes nyártól, és el is éred, amint a grillező mellé beszerzel egy jacuzzit is.

Más funkció, más világ, de hasonló érzés: el a hétköznapi gondoktól (akkor is, ha történetesen hétköznap használod), csak élvezni a naplementét a vízből, behűtött borral vagy akár pezsgővel, ha van mit külön is ünnepelni.

Ahogy a grillezőt, a jacuzzit is simán használhatod tavasztól őszig bármikor, akár kisebb kertben vagy nagyobbacska teraszon is, nyaralóban, kertvárosban, falu szélén. Ha van hozzá tered, rengeteget hozzátesz az életedhez, más univerzum jacuzziban ülve zárni a napot, mint to-do-listeket böngészve.

A Caldera biztos választás a masszázsmedencék világában, azonbelül is válasszuk most az Utopiát, amire már ránézni is klassz, nem hiába a BMW dizájnerei tervezték. Hat férőhelyes, 48 befúvóval, melyek hamar relaxált állapotba ringatnak, oldják a stresszt, enyhítik az ülőmunka fájdalmait.

Nem véletlenül állnak a MaxCityben lévő SpaTrend tágas bemutatótermének középpontjában a Caldera jacuzzik, elvégre ezek funkcióit – mondjuk a masszázs befúvók beállítását vagy a jakuzzi burkolatát – tökéletesen a saját igényeidre szabhatod, és ehhez szakértői segítséget is kaphatsz.

Kicsi, nagy, hordozható, egyszerű

Ha például egy egyszerűbb, de ugyancsak profi jacuzzira szavazol, a kétszemélyes Freeflow Minihez igazán kevés hely kell, míg a Freeflow Tristar a sarokkádak erényeit hozza, plusz még azt is, hogy Plug-N-Play technológiával szerelték fel, azaz nincs szükség semmilyen villanyszerelésre, csak bedugod a konnektorba, és megy is.

Említsük még meg a kerek, puha falú Softub masszázsmedencét, mert talán ez lesz a befutó nálad, elvégre ez a legegyszerűbben telepíthető típus, amit csak könnyedén a helyére gurítasz, és már élvezheted is a hidromasszázs jótékony hatásait. Többféle változata is van az egy-két személyestől az öt-hat személyesig, de mindegyik csendes, energiatakarékos és kényelmes.

Ha pedig mindezzel megvagy, és végre-valahára új dimenzióba lökted a nyarat, kalandozz tovább, elvégre miért ne lehetne saját szaunád is? A SpaTrendben az igényeid alapján készítenek egyedi tervezésű szaunát, majd telepítik is azt. A szaunák tisztító, méregtelenítő hatása közismert, míg az izomlazító és bőrfeszesítő tulajdonságai a jó közérzetről gondoskodnak.

Tiéd a döntés, de a Kombi szaunán biztosan érdemes elgondolkodni, elvégre ez a finn és infraszauna kombinációja, ami maximalizálja a hatékonyságot és helykihasználást is.

És hogy érezd a törődést, gondoskodunk a jövő nyári terveidről is, amikor felteheted a koronát a „vizet a kertbe” koncepcióra egy medence beszerzésével. Elsőre talán merész gondolat, de gondolj csak bele az előnyeibe: a SwimCross Excercise Systems sorozat medencéit ellenáramoltató befúvókkal szerelték fel, így úszásra is alkalmasak. A teljesítmény módosításával beállíthatod az edzettségi szintednek megfelelő ellenállást, edzés után pedig hidroterápiás kezeléssel regenerálhatod a fáradt izmaidat.

Szóval a lehetőségeid végtelenek, ezt sugallja az Endless X2000 medence neve is. Ebben egy aktív zóna és egy fürdőrész található, az egyikben edzhetsz, a másikban regenerálódhatsz, voltaképpen az a kérdés, miért is kell egyáltalán kijönni belőle?

Hacsak meg nem éhezel, és készen állsz egy grillpartira nagyobb társaságban.

Bármelyik álmodat is váltod idén nyáron valóra, a MaxCity tárt kapukkal vár, hogy a fenti vágyfokozókat testközelből is megtekinthesd!

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a MaxCity.

(Fotók: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Mennyi folyadékot kéne innunk? És ebben a hőségben? És ha még sportolsz is?

A folyadékpótlásra mindig figyelni kell, de főleg ebben a hőségben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mindennap újjászületik, aki rátalál a tökéletes matracra

Ideje megismernünk Miss Elite Belgiumot!

Természetesen szép ez a chilei lány

További cikkeink a témában