Új sorozatunkban a váltásról, változásról beszélgetünk olyan emberekkel, akik feladták eredeti munkájukat egy szabadabb, kreatívabb hivatásért.

Szabó Imola Julianna (27) otthonában kedvesen bohém hangulat fogad: régi bőröndök könyvekkel megpakolva, laptop, MAC, PC, kutya, macska, fiatal grafikusok munkái a falakon, színes ágytakaró, gyerekjátékok mindenfelé. Nem éppen menedzser lakásra emlékeztető látvány, mégis, Imola 7 évet töltött el a versenyszférában HR területen, toborzási tanácsadóként, fejvadászként. Mi sarkall valakit a váltásra? Milyen út vezet a döntésig, amikor az ember hangosan kimondja: elegem van, váltani szeretnék. Erről, és sok minden másról beszélgettünk.

- Hogy kerültél a humán erőforrás menedzsment szakmába? Milyen karriert futottál be HR területen?

A középiskola alatt, 17 évesen kezdtem HR adminisztrátorként dolgozni. Emellett felvettek a Táncművészeti Főiskolára táncelméleti szakírónak tanulni. 21 évesen kerültem a Focus Consultinghoz, 2-3 hónapig itt is adminisztráltam, majd előléptettek researcherré. Attól fogva élő kapcsolatba kerültem az álláskeresőkkel. Másfél év után előbbre léptem: elhívtak a BDO-ba HR tanácsadónak, itt 3 és fél dolgoztam.

- Egy felfelé ívelő karriert miért hagy ott valaki?

Valójában hosszú éveken át próbáltam elnyomni magamban a kreatív embert, vagy csak félig működtetni, egzisztenciális okokból kifolyólag. A kislányom születésével   újra teret kaptam az írásra, alkotásra. Utána már egyre inkább a kreatív lehetőségeket kutattam. Anyagi okokból még visszatértem a HR-es pályára researchernek az Arthur Hunthoz - részmunkaidőben. Itt kezdtem prezentációkat és flyereket készíteni, de csak néha kreatívkodhattam. Idővel egyre több ilyen jellegű munka talált meg, miközben egyre jobban beszippantott az Apple világa: prezentációk készítése, képszerkesztés, video-vágás. Valójában már éreztem, hogy nem fogom bírni az irodában. Férjem megértő és bátorító támogatása volt az utolsó lökés, miközben az Arthur Hunt is meghozta addigra a döntését a pozíciómmal kapcsolatban. Az élet elrendezte a dolgot. Ezt követően annyi kulturális projektbe csöppentem, hogy magam sem hittem el.

- Mit jelent/jelentett számodra a váltás, a szabadság, önállóság a munkavégzésben?

A változás: lehetőség. Azt üzeni, hogy végre az lehetek, aki mindig is szerettem volna lenni. A férjem segítsége és támogatása nélkül ez nem sikerült volna. Úgy érzem, hogy most érik be minden eddigi tapasztalatom és “vargabetűm” az életemben. Kétszázon pörög az agyam, és rengeteg sikerélmény ér. Tele vagyok lendülettel és ötletekkel. Az egyik kedvenc projektem a videózás miatt megalapított ”Zsüli et Zsorzs Vizsüall”, amit férjemmel együtt csinálunk.

- Mivel foglalkozol jelenleg?

Eleinte meséket kezdtem írni, mégis a versprózáimmal érvényesültem. József Attila Kör és PEN tag lettem, az Ellenfény kritikai pályázatán különdíjat nyertem. Bekerültem az Irodalmi Jelen Verstörténés alkotócsoportjába. Az irodalmi élet ugyanakkor magával hozta a vizuális megrendeléseket is: felolvasó estek szórólaptervei, performanszok háttér anyagai, videoinstallációk születnek a kezeim alatt. Olyannyira, hogy három alkotótársammal (Baki Júlia, Sós Dóra, Tóth Kinga) együtt megalapítottuk a Hímzőkör névre hallgató összművészeti-kísérleti csoportunkat (irodalom, videó, festészet). Érdekes kisérleti munkába kezdtem Palman Zsuzsi grafikussal, amiben a szöveget és a festészetet próbáljuk összekapcsolni a tánccal és a videóval. Számomra óriási elismerés, hogy “Mögötted” című videóm lett Hideyuki Hashimoto japán zeneszerző egyik alkotásának hivatalos klippje. Itt tartok most, de már alakulnak újabb videós munkák, illetve lesz egy saját performanszom is az Artusban.

- Hogyan tudsz megélni a sok kicsi kulturális projektből?

Nyilván lassan alakul az a fajta egzisztencia, ami biztonságot jelent. Ehhez idő kell, de úgy érzem, hogy fél év alatt sok és érdekes munkát készítettünk. Válság ide vagy oda, bízom a jövőben, mert tudom, hogy jó úton járok, és számomra ez a fontos.

Szerző: Mesterházy Fruzsina

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

Így jutottunk a nyugati minimalizmustól az eklektikus ezredfordulón át az okosotthonokig – 20 éves a MaxCity, Kovács Zsófival beszélgettünk

További cikkeink a témában