Helyzetjelentés Szolnok legnagyobb fesztiváljáról két veteránnal.
A kizárólag magyar kézműves söröket csapoló Főzdebusz stábjával jó a viszony, a csapat egyik tagja nyomott be az Első Magyar Házisörfőző Verseny zsűriébe, az otthoni sörfőzés rejtelmit is így ismertem meg, és a pesti Főzdefesztek bizonyos részét is a buszban szoktam átvészelni, így most sem volt nehéz elintézni, hogy lenézhessek velük Szolnokra. Az immáron hetedik alkalommal megrendezett Tiszavirág Fesztiválról szégyenszemre még sosem hallottam, így a megírandó cikkek egyre nagyobb tornya ellenére is leszöktem a nyitónapjára. Az viszont meglepetésként ért reggel, hogy a Főzdebuszhoz egy másik veterán jármű is csatlakozott, a Nobilis pálinkák gyönyörűen felújított Citroën furgonjának képében. Már csak a Fröccsbusz kellett volna egy jó kis hármashoz!
Az öv? Nem tudom, sosem próbáltam!
A Transporterbe ülve rendes fiúként automatikusan nyúlok a biztonsági övért, ám az nem több, mint egy lazán lógó, rendkívül piszkos anyagdarab. Funkciója betöltésére láthatóan alkalmatlan. Igazából nem számít, hiszen a lábam előtt a csupasz karosszéria, még néhány arasznyival előrébb pedig már a külvilág, így egy esetleges frontális ütközést amúgy is nehéz lenne túlélni. A beltérben még fellelhetőek a korábbi kék festés maradványai, ez ugyanis egy teljesen átlagos furgonként kezdte karrierjét 1973-ban, az emelt tetőt a sörcsap tette indokolttá. Az üvegszálas frontrész vidékről érkezett, könnyen elképzelhető, hogy annak idején két szakosztályos kenu közti szünetben csinálták a mesterek. Ami viszont gyári, az az 1,6-os boxermotor, melynek hangját jól ismeri minden bogaras, hiszen abban is ez dolgozott, mind a negyvenhét lóerejével. Nem véletlen, hogy a teli söröshordókat egy másik autó szállítja, ennek sok lenne az extra teher.
A műszerfal kissé olyan, mint valami építőjáték: amihez nyúlok, az kijön a helyéről. A műszeregységet elvileg tartja két csavar a négyből, de hamar rájövök, hogy csak egynek van menete, így inkább a döntött dizájnnak köszönhető, hogy a helyén marad. Mögötte három fém pálca szolgálna a fűtés irányítására, de a műszerfalon csak két rés van neki. Káosz. Egyedül a kilométeróra működik rendületlenül, tájékoztatva a stabil nyolcvanas utazótempóról. Hogy mennyire indokolt tankolni, a Transporter nem árulja el, ez érzésre megy. Az apró elektromos hibák kijavítására nyilván sort kerítenek majd, de ez egy munkagép, így a legfontosabb, hogy az mp3-as magnó működjön a pultoslány szórakoztatására. Az pedig dönget.
Akkoriban még nem volt metálfény...
A külső kapaszkodók segítségével az előre nyíló ajtókon át az utastérbe huppanva döbbenek rá, mennyire alapos munkát végeztek Nobilisék a Citroën HY furgon felújításakor. Mindene gyönyörű, de szerencsére nem kirakatbábú, hiszen pálinkát visz az arra szomjazóknak. Az is hamar világossá válik, hogy bár a két busz gyártási éve között csupán röpke hét év van, mivel a HY-t 1947-ben, a T2-t pedig 1971-ben kezdték el gyártani, technikailag fényévekre vannak egymástól. Hiába volt forradalmi megoldás mind a fronthajtás, mind a tolóajtó, mind a hullámos alumíniumkaszni (melynek ötletét a német Junkers repülőktől csenték: így azonos súly mellett nagyobb merevséget értek el) a háború után, míg a Volkswagen tudja tartani a mai tempót, szegény Citroën már hetvennél szól, hogy ezt nem kéne erőltetni. Orrában a Traction Avantból ismert 1,6-os sornégyes dolgozik, harminckilenc lóerővel, és óvatos lábbal is tizenkét literes fogyasztással. Ezt a hihetetlen teljesítményt három fokozaton keresztül szabadíthatjuk az útra, a váltó, valamint az műszerek megértését pedig az alábbi ábra segíti:
A modern Citroënekben is látott praktikus tárolórekeszek ötlete valószínűleg a HY-tól ered, hiszen ebbe a műszerfalba egész egyszerűen beszabtak egy fém fiókot. Olyan, mint amit régi műhelyekben húzol ki egy határozott mozdulattal, megfelelő méretű kóbor csavarokat keresgélve. Kint szemerkél az eső, így dolgozik a szélvédő közepére szerelt ablaktörlőmotor. Itt semmi sincs elrejtve! A Traction Avant motorja és váltója ugyan fordítva van beépítve, de a szintén onnan érkező belső kilincs a megszokott irányban áll, mint ahogy a Kacsáról ismerős fényszórók is. Ezektől van a HY-nal egy kedves, sárga szemű buldogra emlékeztető arca. Később ezt nézem a VW visszapillantó tükrében, ami Szolnokhoz közelítve jelentős dugóról tesz jelentést a 4-esen. A Citroën mögött feltehetően sokan káromkodhattak:
Ezt a hidat meg kéne tölteni darált hússal!
Szolnok belvárosában kóborlunk, mivel fogalmunk sincs, hol a Tisza-part. A Citroënben csak addig volt GPS, míg ki nem derült, hogy az alumíniumdoboz még a CIA-t is leárnyékolná. A tisztességes térképekről meg persze időközben leszokott az emberiség, pedig a fiókban elférne akár egy klasszikus világatlasz is. Persze nincsenek nagy távolságok, hamar célba ér a csapat.
A Főzdebusz és a Pálinkabusz a Tiszai Hajósok Terén kapott helyet, mely a fesztivál idejére Maláta térre változott. Esik az eső, de a zenei rendező biztosít róla, hogy nem tart sokáig. Még korán van, bármi lehet, de a pakolás után inkább letolunk egy pálinkát, aztán körülnézünk. Az esőtől amúgy is elszállt az áram, van időnk. A táblák szerint 1,3 milliárdos támogatásból épült Tiszavirág-híd és környéke igazán impozáns: mindent díszkő fed, a parti sétányon pedig még ilyenkor is folyamatosan futókba és biciklisekbe ütközni. A hídnak gyakorlati haszna, hogy összeköti a belvárost a túlparton lévő stranddal. Informálódunk, és a megkérdett helyiek szerint tényleg sokat dobott a városon. Nappal sem rossz, de este mutatja meg magát igazán:
A Tiszavirág Fesztivál papíron négy színpaddal, a keddi tapasztalat szerint viszont inkább eggyel készült, a Maláta téren ugyanis a programfüzet határozott állításai ellenére sem volt zene, és a nagyszínpadon kívül máshol sem volt túlzott aktivitás. Ez, az eső, valamint a tény, hogy a kedd amúgy is a vendéglátósok legsötétebb napja garantálták, hogy a két furgon ne aznap este döntse meg korábbi bevételrekordját. A magyar kézműves sörök gondolata amúgy is új még vidéken, így a zord időben lemerészkedők is inkább a cseh stand nyújtotta ismerősebb nedűket választották.
Mindent a tiszavirágokról
A tiszavirág (Polingenia longicauda) a kérészek (Ephemeroptera) rendjébe tartozó, 8-12 centiméter hosszú, színpompás rovar, melynek szárnyfesztávolsága eléri a 6-7 centimétert. A lárvák elsősorban folyami sziklák alatt élnek, míg a kifejlett állatok közismerten rövid életűek. Az ivarérett állatok rövid felszíni életük során nem is táplálkoznak, bélcsatornájukat levegővel pumpálják fel, hogy könnyebben tudjanak repülni. A kifejlett kérészek csapongva repülnek.
Főleg tavaszi és nyáreleji rajzáskor figyelhetők meg, amikor násztáncukat járják. A tiszavirág rajzása az esti órákban kezdődik, és körülbelül három órán át tart. A rajzás nyitányaként az agyagos partoldalban élő hároméves lárvák felemelkednek a víz felszínére. Feljutásukat a kültakarójuk alatt felhalmozódó gáz segíti. A vízfelszínen bújik elő a lárvabőrből a szárnyas rovar.
Először a hím szubimágók jelennek meg, amelyek a partra repülnek, ahol vedléssel alakulnak párzóképes imágókká. A vedlés folyamata során az állat röpképtelen, így teljesen ki van szolgáltatva a rovarevő madaraknak. Az imágóvá átalakult, hosszú fartoldalékkal rendelkező hímek közvetlenül a víz felett repülve keresik a nőstényeket.
A nőstények a lárvabőrből kibújva azonnal párzóképesek. A párzás után a nőivarú egyed a folyó felett repülve megkezdi a kompenzációs repülést. A folyó felett 5-10 méteres magasságban halad a folyásiránnyal szemben, majd távolabb leereszkedik a vízre, ahol lerakja a petéit. A peték lesüllyednek a mederfenékre, majd a kikelő lárvák befúrják magukat a meder falába, és a víz felé nyitott vájatban élnek a következő három évben, tíz-százezres egyedszámú telepeken. (Forrás: Wikipédia)
Hogy hasznosan teljen az idő, éjfélig végigkóstoltuk a Nobilis-kínálat durván felét, és egy biztos: a feketeribizli pálinkájuk nem véletlenül nyert annyi díjat. Órákkal a háromcentes után is olyan, mintha egy ribizlibokorba dugtam volna a fejem. A fekete üveges ital bő kétezer forinttal drágább, mint az alapízek, de tényleg különleges. Sör fronton sem volt hiány: a busz ezúttal is hozott megnyugtató mennyiségű Keserű Mézet a Fóti Kézműves Sörfőzdéből, valamint Dupla Köleses sört a Jázsdózsai Sörfőzdéből. Nálam előbbi a nyerő, de a közönségnek a köleses is legalább annyira tetszett. Volt időnk beszélgetni, így kiderült, Szolnokon ez az egyetlen nagyobb rendezvény, pedig elférne még pár a naptárban. A program szerint a Pannonia Allstars Ska Orchestra szórakoztatta a nagyérdeműt, de mi ezt a Maláta térről nem hallottuk. Mire a korai zárás után a nagyszínpadhoz értünk, már csak a Borházak utcájának kínálatától mosolygós emberekkel találkoztunk. Ez volt az a kemény mag, amelyik már el sem jutott a Maláta térig.
A nyitónap csöndessége persze nem azt jelenti, hogy hétvégére nem indul be a buli Szolnokon. Kémeim jelentése szerint a napos percekkel egyenes arányban nőtt a látogatók száma szerdán és csütörtökön, a rutinos szolnokiak pedig már kedden megmondták, hogy itt csak hétvégén lesz igazi a buli. Zene van, sör, bor, pálinka még több, és persze hagyma és zsír is kerül a szervezetbe, ha lenézünk. Ráadásul ma és holnap délután fél hattól és fél héttől 1800 forintért hajóról is lehet nézni a tiszavirágok párzási rituáléját (a szervezők bíznak benne, hogy a kérészek is hallottak a programról, és úgy időzítik a dolgot), a hídon pedig kézműves-vásár lassítja a biciklis forgalmat.
A Tiszavirág Fesztivál programját itt, a két veterán furgont pedig a taco-híd tövében találod! Ha szépen kéred, be lehet ülni. Még két nap, ideje indulni!
(a szerző fotói.)