A sportkocsikban a teljesítményük és a tökéletesre csiszolt forma mellett még valamiért lehet rajongani: a motorból robbanó erő hangjáért. Nem csoda, hogy sok sportautógyártó elzárkózik az elektromotortól. De végül még a Koenigsegg is megtört, pedig a tulajdonosa nyíltan gyűlöli a hibrideket.

Nincs választás, lépést kell tartani a versenyben, és az elmúlt években több gyár hozott ki nagy telejsítményű hibrideket, a Tesla meg maga az esthajnalcsillag a elektromos autók egén.

Végül megcsináltál a  Regerát, ami hibrid, de mégsem az. Vagyis nem olyan. Három, összesen 700 lóerős villanymotort kapott: egy-egy hajtja a hátsó kerekeket, a harmadikat meg a főtengelyre illesztették.

  
A kocsi így tisztán elektromos üzemben is használható, de akkor pont a lényeg veszik el, amit korábban is írtunk: a több mint 1100 lóerős, 5 literes V8-as motor bődületes ereje. A két (vagyis négy) motor együtt több mint 1500 lóerőt és2000 Nm nyomatékot állít elő, és ezzel Regera minden idők legerősebb alapkivitelű Koenigsegg modellje, és a legerősebb hibrid is.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés