A Lumen elsősorban galéria, de kávézónak sem utolsó, kávépörkölőjének köszönhetően pedig más kávézóknak is szállít, így egyre szélesebb körhöz jut el a híre.
Nincs idő bájcsevegni. Enikő csak kettőig marad, addig pedig még egy csomó mindent el kell intézni. A galérián melegszik a török pörkölőgép, az vagy húsz perc, így vagy most bombázom Petit a kérdéseimmel, vagy betolok még három eszpresszót, és otthon kitalálom az egészet. Inkább az elsőt választottam, így kiderült, mi az ötlet Budapest egyik legjobb kávézója mögött.
Hogy jött a kávé?
Sokáig egy irodában dolgoztam, egy reklámügynökségnél, és szerintem nagyon sok irodistának van ilyen álma, amikor már nagyon frusztrált az ügyfelektől és az állandó irodában üléstől, hogy nyit egy kis kávézót, ahol nyugodtan készítheti a kávékat a vendégeknek, elbeszélgethet velük, olvasgathat. Aztán úgy alakult, hogy nekem végül erre pechemre lehetőségem nyílt, és így lett. Aztán persze kiderült, hogy a realitás és az álom némileg eltérnek egymástól, tehát ez messze nem arról szól, hogy ülök a sarokban, és olvasgatok, sajnos a legritkább esetben van így, de ennek ellenére nem érzem úgy, hogy nem találtam volna meg a számításomat. Nagyon szívesen csinálom, és sikerült egyre mélyebben beleásnom magam a kávékészítésbe, illetve aztán a kávépörkölésbe.
És hogyan sajátottad el a szükséges tudást?
Ez négy éve indult, azelőtt csak vendég szinten voltam kapcsolatban a kávéval, tehát szívesen fogyasztottam. Négy éve kezdtük ezt a kávézót, és tényleg, teljesen szüzen vágtunk bele. Én akkor még azt gondoltam, hogy egy nagy olasz márka jól elkészített kávéján túl nincs jobbra szükség, így aztán először valóban egy nagy olasz kávémárkával kezdtem el dolgozni, és az első úgymond képzésemet ennek a kávémárkának a trénerétől kaptam. Megmutatta az alapokat...szóval tényleg, olyannyira nem volt közöm hozzá, hogy az akkor nagyon hasznos volt, pedig csak pár órán át tartott az egész. A sráccal egyébként azóta is jóban vagyok. Aztán körülbelül egy évig készítettük ezt a kávét, és közben folyamatosan kapcsolatba kerültem emberekkel, és beszélgetések révén kezdtem a kávéról tanulni. Nyilván, ezek ilyen kávés emberek, például itt lakik az utcában az egyik volt barista bajnok, és járt be hozzánk, mondott érdekes dolgokat, és rajta keresztül eljutottam egy hölgyhöz, aki pörkölt, és nyers kávét importált, vele is beszélgettem, és így lépésről lépésre kerültem közelebb ahhoz, amit most csinálok. Még mindig ezen az úton vagyok, igyekszem tanulni. Persze már egy jó ideje nem csak beszélgetéseken keresztül, hanem aktívan próbálom lehívni az információt, keresem ezeket a dolgokat, nem azon múlik, hogy ki jön be, vagy kivel futok össze az utcasarkon. Előfizettem egy folyóiratra is, amiben egészen hasznos cikkek jelennek meg számról számra, ami először meg is lepett, mert nem gondolná az ember, hogy évtizedeken keresztül akár kéthavonta lehet izgalmas újdonságokat írni a kávépörkölés szakmájáról, pedig de!
Honnan jött az ötlet, hogy a galéria funkciót ötvözd a kávézóval?
Ez szintén egy véletlen, vagy nem is tudom..."így alakult" helyzet, ugyanis a testvérem csinálja már tíz éve a Lumen Alapítványt, ami egy fotóművészeti alapítvány, és éppen amikor sikerült megszerezni ezt a helységet, és elkezdtük kávézóvá alakítani, nekik akkor szűnt meg az addigi galériájuk. Addig a lebontott West Balkán épületén belül kaptak egy kétszintes részt, ott rendezték az alapítvány programjait. Így viszont kapóra jött, és tényleg nagyon megörültünk ennek.
(fotók: Petrány Máté)
Ez a wc-vel együtt egy huszonnyolc négyzetméteres helyiség, amiből a galéria tere nagyjából húsz négyzetmétert foglal el. Kezdettől fogva a koncepció része volt, hogy a kávézó funkciót valamennyire alárendeljük a kulturális funkciónak, mert ezt tartottuk nagyon értékesnek, és ezt szerettük volna előtérbe helyezni. Így aztán a kávézó nyilván bizonyos kompromisszumokra kényszerült, de nagyon büszke vagyok rá, hogy ezeken a határokon belül sikerült rengeteg funkciót beépíteni. Tehát itt van a konyha és a kávépörkölő üzem...persze az a galérián van, de tulajdonképpen egy hat négyzetméteres helyen. Erre még építészetileg is büszkék vagyunk, hogy sikerült összehozni.
Tehát a galériát már ti csináltátok?
Igen. Mikor átvettük ezt az üzletet, akkor itt még szabóműhely volt, ami egyébként teljesen be volt galériázva. Most van egy kellemes öt-hat méteres belmagasság, ez félbe volt vágva. Azt a galériát akkor kibontottuk teljesen, és megkaptuk ezt a gyönyörű nagy teret és a gyönyörű nagy boltívet, ezért úgy döntöttünk, nem rakunk be galériát, így aztán két évig nem is volt bent ez a kicsi sem, ahol most a pörkölőüzem működik. Azt akkor építettük, mikor megvettük ezt a nagyobb kapacitású gépet, és ennek már szüksége volt egy saját helyre.
Láttam a Facebookon, hogy a pörkölőgépet Törökországból hoztátok...
Nos, hogy ezt a gyártmányt választottuk, az nálam tapasztaltabb emberekkel folytatott beszélgetések, valamint utánaolvasás eredménye volt. Ez egy Izmirben gyártott gép, ahol két cég van: az egyik egy elég nagy, profi, jó nemzetközi kommunikációval rendelkező...na, ez a másik volt! Így aztán igen bonyolultnak bizonyult az, hogy a tulajdonossal, a csapat egyetlen angolul beszélő tagjával sikerüljön letárgyalni a gép importálását. Ez egy bemutatótermi darab volt, bár kávégépeknél biztos nem így hívják, de egyébként vásárokon használta az ember. Emailen nem ment a kommunikáció, akkor telefonon sikerült vele egyszer-kétszer beszélni, de nem beszélt olyan jól angolul, hogy ez igazán jól működjön, de végül eljutottunk oda, hogy felajánlotta ezt a típust. Én nem pont ezt akartam venni, de mondta, hogy ez éppen van neki, és odaadja nagyon olcsón, és hát a pénz nálunk elég fontos szerepet játszott, mivel nincs nagy tőkénk, és ezért ennek nagyon megörültem. Viszont amikor mondtam, hogy küldje a számlát, mert szeretnék utalni, akkor eltűnt az ember. Én viszont nagyon akartam, mert tényleg nagyon jó áron egy olyan gép, amit többen ajánlottak, úgyhogy végül egy barátommal úgy döntöttünk, hogy fogjuk magunkat, beülünk az autóba, és akkor elmegyünk érte. Kalandos volt, mert az az autó azt hiszem, pont a Boszporuszon lépte át a háromszázezer kilométert, és egyébként nagyon jól helytállt, mert csak egyszer romlott el, mikor besült az ékszíjfeszítő görgője, és hatalmas szerencsénkre pont egy görög autószerviz mellett történt a dolog, úgyhogy begurultunk, és megoldották. Voltak még kalandok az úton, úgyhogy jó volt, persze így utólag belegondolva, mert közben voltak olyan pillanatok, amikor majdnem sírtam.
És mikor döntötted el, hogy te akarsz pörkölni?
Ez fokozatosan ment. Az itt lakó barista bajnok, Kovács Anti, illetve először nem is ő, hanem az apukája (aki egy nagyon kedves, közlékeny ember, és aktívan kísérte a fia karrierjét, így mindent olvasott a témában) mondta mindig, hogy "miért ezt a drága kávét árulod, miért nem pörkölsz inkább?". Ő rögtön az elején felvetette ezt a kérdést, amire én legyintettem, hogy "bogaras öregúr...", de aztán ahogy jobban megismerkedtem a témával, ez folyton előjött a fejemben. Aztán végül ők mutattak be az illetékes hölgynek (közben az ajtón bejön Kasza Péter, az első oktató), és volt egy érdekes élményem: hozott nekem tálcán különböző pörkölt kávébabokat, és azt mondta, hogy nyitogassam az üvegeket, és szagoljak bele. Olyan fantasztikus volt, hogy mennyire változatos, és mennyire izgalmas illatok voltak, hogy ez volt az első "azt a mindenit!"-pillanat. Aztán végül vettem egy kis mintapörkölőt, a kávézónak azzal pörköltem a szükséges mennyiséget, és nyilván az első fél év után tönkrement, mert ezek nem ilyen szintű igénybevételre vannak tervezve. Garanciálisan kicserélték, akkor az újat használtam pár hónapig, de éreztem, hogy váltani kell. Akkor kezdtem el nézegetni, hogy milyen gépet tudnék venni.
Azt tudom, hogy a Nostrónak te pörkölsz. Kinek még?
Hál' Istennek beindult a pörkölés, bár elég nehezen, és azt sem mondanám, hogy úgy indult be, hogy vasvillával lapátolom a pénzt. Van még itt egy a VIII. kerületben, a Tavaszmező utcában egy kis kávézó (Műterem), akik egyébként nagyon jól csinálják a kávét, és talán az az a hely, ahol a legprofibban használják ezt a fajtát. Ezen kívül Székesfehérváron a Pöttyös Bögrében, Szentendrén a Dalmát Kávézóban, és van még egy kávéház/kocsma a Klauzál téren. De viszonylag nehéz bekerülni helyekre. Biztos te is tudod... szerződések vannak, kávégépek kötnek, tehát bármennyire szeretné az illető, volt, hogy jött, beszélgettünk, kíváncsi volt, csak mire oda jutottak, hogy elkészült a hely, vége lett a pénznek, és ilyenkor nem jut erre.
Apropó, kávégép. Te mit alapján választottad ki?
Azt még a legelején, mikor abszolút nem értettem hozzá, az internetről választottam. Már akkor nagyon fontosnak tartottam, hogy legyen saját gépem, hogy ne függjek cégektől. Ez egy La Spaziale, és egyébként nagyon örülök neki, azt hiszem, sikerült beletalálni. Az is fontos volt, hogy kompakt gép legyen, ugyanakkor kétkaros. Nagyon jó ár/érték arányú gép. Nyilván vannak sokkal jobbak, meg napi négyszáz adaghoz kicsi lenne a tartálya, de az itteni igénybevételhez tökéletes.
Ez a Lumen-dizájn mióta létezik?
A logó az 2002 óta, ez az alapítvány logója. Amikor megnyitottuk a kávézót, mivel jött a galéria, úgy döntöttünk, hogy legyen a neve is ez. Tehát én ezt örököltem, nem nagyon terveztem. Az a hatalmas szerencsém, hogy az alapítvány, illetve az öcsém lévén rengeteg képzőművésszel vagyunk kapcsolatban, arculati kérdésekben elég jó tanácsadóink vannak, meg segítségünk. Például az összes grafikai dolgot a testvérem felesége, Katarina tervezte. Neki nagyon sokat köszönhetünk ezen a téren.
Csak azért kérdeztem, mert ritka a saját csésze...
Amikor lecseréltük a nagy márkát, a csészéink tőlük voltak, és akkor gondoltuk, hogy csináljunk sajátot! Annyira nem bonyolult egyébként, bár az nem volt egyszerű, hogy itthoni gyártású csészéink legyenek. Nagyon nehezen jött össze. Több hónapos keresés után már feladtam, és úgy volt, hogy külföldről hozunk, ami egyébként akár magasabb minőséget is jelentett volna. Ilyen egyszerű formájú, vastag falú fehér porcelán csésze egyszerűen nem volt, de végül megtaláltam itthon is. Rengeteg ilyen dolog volt. Amikor papírzacskót kerestem, ami belül fóliázott, azt sem lehetett magyart kapni, Németországból kellett rendelni. Illetve volt itthon is, de csak olyan mennyiségben, amire se pénzem, se raktárhelyem nem volt. A németekkel meg nagyon jó tapasztalataim vannak.
Milyen kávékat szeretsz?
Hát a Lumen kávét! Egyébként pillanatnyilag Etiópia és Kenya okoznak nagy meglepetéseket. Hamburgból rendeljük, szoktunk kóstolgatni, de ez részben azért zsákbamacska, mert a mintapörkölő nem feltétlenül jó, de ez is egy tanulási folyamat. Most már nagyobb arányban veszek jó kávékat, csak ugye zsákszámra kell rendelni, ami hatvan kilós mennyiség, és ha abból rosszat fogok ki, az kellemetlen. Emiatt lassan lehet haladni. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy ne használjam fel. Ilyenkor igyekszem beépíteni, de azért folyamatosan egyre jobbak...