Két év alatt. A MÁV szerint.

A MÁV-Start 2021. február 17-e óta a vonatjegyeken, bérleteken feltünteti a távolságra vonatkozóan a szén-dioxid-kibocsátás megtakarítását, hogy az utasokban tudatosítsa, a közlekedési mód megválasztásával is jelentősen csökkenthető a légkörbe kerülő káros anyag mennyisége. Az indulás óta eltelt időszak alatt több mint 1,7 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást sikerült megelőzni, amely hozzávetőlegesen egy 140 ezres nagyváros – például Pécs – összes lakosának éves kibocsátását fedezi.

Ezt a szén-dioxid-mennyiséget több mint 23 millió fa tudta volna megkötni

– állítja a közleményében a MÁV. Ebben írják azt is, hogy Magyarország közösségi közlekedésének gerincét a MÁV-Volán-csoport leányvállalatai által nyújtott személyszállítási szolgáltatás adja. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának negyedéért a közlekedés felelős, ehhez a vasúti ágazat csak egy százalékkal járul hozzá.

A MÁV szerint jelentősen növelni kell a közösségi közlekedés szerepét a személyközlekedésben, illetve a vasút részarányát az áruszállításban ahhoz, hogy az Európai Unió által 2050-re megfogalmazott klímacél elérhető legyen, és 90 százalékkal csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás.

Ezt a célt hatékonyan támogatja a villamosított vasútvonalak hosszának, az elektromos járművek darabszámának növelése, az áruszállítás vasútra terelése, valamint a járműpark korszerűsítése.

További fejlesztések:

  • az Elvira online felületén vagy a MÁV-applikációval jegyet váltó utasok aránya a tavalyelőtti 28 százalékról 35 százalékra emelkedett 2022-re;
  • évente 28 tonna papírral kevesebbet használ fel a MÁV-Start, mióta 2021 decemberében a papíralapú nyugtát elektronikus váltotta fel a jegykiadó automatáknál és a pénztárakban is;
  • idén február 14-e óta a pénztárakban és a jegykiadó automatákban is új, bankkártyaméretű jegyeket vezettek be: a 80x54 milliméteres jegyek a korábbiaknál kisebbek, gyorsabban nyomtathatók, egységes kinézetűek, a spórolás mértéke így évente mintegy 1100 kilométer jegycsík;
  • a Volánbusz járműállományának szén-dioxid-kibocsátása a 2019-es 338 ezer tonnához képest 2022-re 13 ezer tonnával, 325 ezer tonnára csökkent.

(Forrás: MÁV-Volán, MTI. A nyitókép illusztráció.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában