Kétkutyás gazdiként pontosan tudom, mekkora felelősséggel jár az, ha az embernek kutyája van. Ez a felelősségvállalás viszont nem akkor kezdődik, amikor a kutyus megérkezik a lakásba, hanem amikor eljutsz arra a pontra, hogy tudatosul benned, komolyan szeretnél egy kis négylábút, és átgondolod, mivel jár ez. Sajnos sokan vannak, akik maguk és természetesen a kutyus szempontjából is jobban jártak volna, ha kicsit megfontoltabban vágnak bele – vagy egyáltalán nem vágnak bele – a kutyás életbe.

Sok dolog van, amit mérlegelni kell, ha kutyát szeretnél,

elmesélem, hogyan jutottunk el a menyasszonyommal odáig, hogy legyen (még egy) kutyusunk – hátha akad benne olyan, amit tudnak kamatoztatni azok, akik kutyusvállalás előtt állnak.

Évivel lassan három hete fogadtunk örökbe egy kilenc hónapos golden retrievert, Dinnyét. Ő a tízéves cocker spániel-ír szetter keverék kutyusom, Debi mellé érkezett meg, aki tíz éve része az életemnek (és egy ideje már Évi életének is), és aki anno szintén menhelyről került hozzám. Talán nem túlzás azt állítani, hogy mindketten a rutinosabb gazdik közé tartozunk, ettől még, vagy talán pont ezért, nagyon megrágtuk magunkban a dolgot, hogy tényleg szeretnénk-e még egy kutyust vállalni. Mi olyan alapdolgokat mérlegeltük, hogy...

...felkészültünk-e arra, hogy ez az elköteleződés több mint tíz évre szól?

Egy kutyus tíz-tizenöt évig is él, ez azt jelenti, hogy tíz-tizenöt évig az életed része lesz, ez az időszak pedig tudatosságot, rendszerességet, kiszámíthatóságot, de mindenekelőtt következetességet igényel, és legalább annyi aggódással, bosszúsággal és lemondással jár, mint amennyi örömöt és sok pozitív élményt okoz.

A kezdet nehéz lesz: nemcsak össze kell szoknotok a kutyussal, de sokat is kell foglalkozni vele. Persze idővel, ahogy mindketten egyre jobban belerázódtok az új életetekbe, minden egyre könnyebb lesz – azt azért elárulom, hogy az esőben, sárban sétálás ettől még mindig fájni fog, ahogy a hideg sem lehet soha kifogás, ha kutyasétáltatásról van szó.

...megengedhetjük-e magunknak anyagilag?

A kutyavállalásnak/-tartásnak is van anyagi oldala, ráadásul nem (csak) egyszeri kiadásokról van szó, vannak rendszeresen felmerülő összegek. Mert az csak egy dolog, hogy megveszed az ágyat, tálakat, nyakörvet, bilétát, pórázt, szájkosarat, játékokat és elviszed kutyaiskolába. A kutyust etetni kell, rendszeresen állatorvoshoz kell vinni (például a kötelező oltások miatt, bizonyos fajtáknál/életkor után fogkőlevételre, és persze bármikor összeszedhet valamit a kutyafuttatóban vagy akárhol), védekezni kell a bolhák és kullancsok ellen, érdemes olykor-olykor kutyakozmetikushoz is elvinni a kutyust – a végtelenségig sorolhatnánk még, mire kell és lehet még költeni. És igen, két kutya esetén ezek az összegek értelemszerűen megduplázódnak.

...van-e a közelben megfelelő hely, ahova lehet vinni sétálni a kutyát?

A kutyusoknak is sokkal jobb, ha egy parkban szaglászhatnak és végezhetik el a dolgukat, mintsem a járdán. Az sem baj, ha van egy kutyafuttató is a környéken, ahol a kutyasuliban tanultak gyakorlása mellett játszhatnak a többi kutyával úgy, hogy közben neked ne kelljen azon aggódnod, hogy a kutyusod világgá fut – igaz, a futtatóban nagyobb az esély rá, hogy elkapnak egymástól valamit (például a kennelköhögést). Szuper, ha hétvégenként van lehetőségetek nagyokat kirándulni valami erdős részen – itt megjegyezném, érdemes a hozzászoktatni a kutyát az utazáshoz, akár autóban, akár tömegközlekedve.

...biztosan belefér-e a napirendünkbe a kutya?

A kutyával való sétálást és foglalkozást nem tudod megúszni. Arra kell készülni, hogy a kutyussal – fajtától és mozgásigénytől függően – legalább napi kétszer-háromszor egy-egy órát kell sétálni, esőben-szélben-fagyban, nincs kifogás.

Ahogy az embereknek, úgy a kutyáknak is van napirendjük, a magad dolgát könnyíted meg, ha például mindig ugyanabban az időben mentek sétálni és kapja meg a reggelijét és vacsoráját.

Azt is érdemes végiggondolni, van-e olyan családtag vagy barát, aki szívesen vigyázna az újdonsült társadra, ha úgy adódik, hogy elutaznál néhány napra.

...milyen kutya legyen?

Idősebb vagy fiatalabb, nagyobb vagy kisebb méretű, nagy mozgásigényű vagy kicsit lustább kutyus? Jó átgondolni, milyen kutya passzol hozzád. Ebben egyébként szívesen segítenek a menhelyeken dolgozók is, akik jól ismerik már az örökbefogadásra váró védenceiket.

Mi biztosak voltunk benne, hogy fiatalabb kutyust szeretnénk, és mindketten vonzód(t)unk a golden retrieverekhez (barátságos, vidám, szeretetre éhes, megbízható, tanulékony, okos, játékos és emberközpontú személyiségük miatt), és hogy nem vagyunk hajlandóak pénzért venni, amikor sok jobb sorsra érdemes kutyus vár örökbefogadásra.

...mit szólna hozzá a másik kutya?

Ez is egy fontos szempont, hiszen nyilván nem szeretnéd megnehezíteni a másik kutya életét. Ugyanakkor annyira drámaian sem szabad belemenni a dologba, hiszen a kutyák is – főleg bizonyos fajták – képesek alkalmazkodni az új helyzetekhez (igaz, néha ez kicsivel hosszabb időt vesz igénybe).

Miután a fenti dolgokat letisztáztuk, akcióba léptünk.

Az itt felsoroltak közül, nálunk számos dolog már csak a másik kutyus, Debi miatt is adott volt (sétálós hely, napirend), így lényegében a további elköteleződést, az anyagiakat kellett komolyabban átgondolnunk, és persze azt, hogy milyen kutyát szeretnénk.

Nézelődés

Ahogy már említettem, mi pontosan tudtuk, hogy menhelyről szeretnénk örökbe fogadni Debi társát, ezért különböző állatmenhelyek és állat- és fajtamentő egyesületek Facebook-oldalán és honlapján néztünk körbe – a közösségi oldalak esetében érdemes megnézni a követők számát, a visszajelzéseket/véleményeket, és átfutni néhány posztot, illetve azok kommentszekcióját is.

Kapcsolatfelvétel és bemutatkozólevél

Ha megvan(nak) a kiszemelt kutyus(ok), akkor jön az, hogy írsz az adott menhelynek. A Facebooknak hála gyorsan kapcsolatba lehet lépni velük. Jellemzően elmondják, milyen feltételekkel lehet örökbe fogadni leendő barátodat, illetve egy bemutatkozólevelet is kérnek majd tőled – az lenne a gyanús, ha nem kérnének. Ebben érdemes leírni, hogy

• miért szeretnél kutyát,
• kivel fogadnál örökbe (nem para, ha egyedül),
• milyen a napirended,
• van-e már kutyás tapasztalatod,
• van-e másik kutyád (ha igen, akkor ő milyen idős és milyen személyiségű),
• mekkora lakás lenne a kutyus új otthona,
• milyen lehetőségek vannak a sétáltatásra a közelben.

Egy lelkiismeretes menhely biztosan rákérdez ezekre, ha esetleg nem írnád le, de semmiképp se vedd tolakodásnak és/vagy támadásnak, ők csak a lehető legjobb otthont szeretnék megtalálni védencüknek.

Lehet menni megnézni a kutyát

Ez az egyik legfontosabb része az örökbefogadás procedúrájának, hiszen személyesen találkozol a kutyus(okkal), és a maga valójában érezheted (vagy nem érezheted) a kémiát köztetek.

Fontos, hogy ne úgy menj oda, hogy ő egy szuperokos és jól nevelt kutya, aki hallgat arra a nevére, amit vélhetően egy hete adott neki a menhely. A te dolgod lesz majd, hogy felneveld és megtanítsd mindenféle okosságra.

Esélyes, hogy a kiszemelted félni vagy ugrálni fog, de az is lehet, hogy összenyalogat örömében.

Ilyenkor lehetőséged van megsétáltatni, természetesen pórázon. Számíts rá, hogy húzni fog és megállíthatatlanul szimatol majd, és hogy nem feltétlenül te leszel a legfontosabb dolog, amivel foglalkozni fog – persze, hiszen ritkán van lehetősége a menhelyen kiszabadulni a szabadba, szóval totál el fog veszni a hely illatmámorában és az új ingerekben.

Ők jönnek megnézni téged és az otthonod

Ahogy a bemutatkozólevél esetében is írtam, ezt se vedd tolakodásnak, szimplán csak felmérik, hogy tényleg minden adott-e a kutyavállaláshoz, és hogy te hogyan működsz a saját környezetedben. Nem baj, ha még nem szerezted be a fekhelyet, tálakat, játékokat stb.-t, az új otthonra és rád kíváncsiak, illetve ha van, akkor a másik kutyára – ebben az esetben nem valószínű, hogy viszik a kiszemeltedet „területbejárásra”, általában szeretik, ha előbb semleges helyen találkoznak a kutyusok egymással.

Nálunk ez úgy nézett ki, hogy a második alkalommal elvittük magunkkal Debit. Persze eleinte kissé közömbösek voltak egymás iránt, de amikor mindketten feloldódtak egy kicsit, tök jól kijöttek egymással, ezzel pedig még biztosabbak lettünk abban, hogy megtaláltuk A kutyust és Debi társát. Szóval...

Dinnye hazaköltözött, és ennek már lassan három hete, közös életünk pedig elindult – de erről majd a következő rész(ek)ben írok.