Kína és Nepál végre megegyezett.

A két ország határán fekvő Mount Everest (Csomolungma) hivatalosan a világ legmagasabb hegycsúcsa. Azonban, hogy konkrétan mennyire magas, elég régóta vita tárgyát képezi. Egy kínai szakértői csapat úgy számolt, hogy 8844,43 méter magas az Everest, de a nepáliak szerint ez téves. A kínaiak nem számolták bele a csúcson található hótakarót, a nepáli szakértők szerint azonban ez hiba. Problémát jelentett az is, hogy mihez viszonyítva határozták meg a magasságot. Nepálban a Bengáli-öblöt tekintették kiindulópontnak, míg Kínában a Sárga-tengert. 1954-től kezdődően a nepáliak felmérése szerint a 8848 méteres értéket tekintették leginkább hivatalosnak.

A kínaiak azonban ezt nem fogadták el, végül 2012-ben új mérést indítványoztak a nepáliak, hogy végre lezárják a témát.

Mount Everest; Fotó: Getty Images

Most pedig végre megszületett a megegyezés, mindkét ország elismerte és közösen bejelentette, hogy a Mount Everest hivatalos magassága 8848,86 méter, vagyis 86 centivel magasabb, mint amit eddig tudtunk, hittünk.

(via hvg ;bbc; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

Bemutatjuk a Victoria's Secret egyik angyalát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés