Egyre markánsabb lépésekkel közelednek a sokszor hosszúra nyúló, néha véget nem érőnek tűnő téli esték. Na, de inkább nézzük a pozitívumait: több idő és lehetőség lesz magunkkal foglalkozni, elábrándozni egy eseménydús nap után, vagy felidézni a vége felé közeledő esztendő emlékeit. Ajánlunk egy társat hozzá.

Kockás ingek, böhöm nagy pickupok, kerti BBQ-sütések, háttérben gyengéden horzsoló, dallamos hard rock muzsika – nagyjából ez a fantazmagória ugrik be, amikor magunk elé képzelünk egy idilli pillanatot Kentucky államból. A tökéletest karcolgató amerikai déli életérzéshez valami még hiányzik, ami nélkül viszont elképzelhetetlenek a családi összeröffenések, a nagy haveri világmegváltások, vagy a közös meccsnézések.

A whiskey az.

Persze nem szükséges múlhatatlan zsivajban lenni érte, hiszen zaklatott világunkban kiemelten fontos az énidő, amikor egy határozott kulcselfordítással az ajtó mögött hagyjuk a zörejt, lenémítjuk a telefont és egy terhelő munkanap végén jutalmat adunk magunknak. Mondjuk egy délről jövő, dolgos kezek által előállított prémium jóságot, egy belépőt a bourbonök második szintjére.

Ezer közül is

Kentucky államban járunk, a Loretto-beli Star Hill Farmon. Ott található Amerika legrégebbi hagyományaival rendelkező lepárlóinak egyike, maga a terület pedig az 1800-as évek eleje óta őrzi a whiskykészítés tradícióját. A hetedik generációs bourbonkészítő Samuels család tulajdonában lévő nyolcvan hektáros farm szinte kiabál egy NatGeo-stáb után, merthogy a whiskykészítéshez a saját forrással rendelkező tó vízét használják, a kézművesség hagyományait tovább ápolva

a hordókat kézzel görgetik, portékájukat pedig egészen egyedi védjeggyel teszik memóriából kitörölhetetlenné.

Nem túlzás, mára Amerika jelképévé vált a birtokról kitört Maker's Mark, melynek minden egyes palackját

a mai napig vörösben izzó viaszba mártják

– mindezt ráadásul a szokásokat megtartva kézzel teszik. Ez az egyediségre
törekvés annyira jól sikerült a küllemet tekintve, hogy minden egyes palack
szinte vonzza a tekintetet, az emléke képtelen kiúszni a fejekből.

Hagyomány, tisztelet

Hogy Samuelséknél mennyire fontosak hagyományok, az mindjárt a palackon is feltűnik. Aki járt már valaha whiskykóstolón, vagy utánaolvasott az ital sztorijának, az tudja, hogy van különbség whisky és whiskey között – előbbi írásmód esetén kizárólag skót, utóbbinál pedig ír vagy amerikai whisk(e)yről beszélünk. Az 1958 óta ezen a néven forgalomba kerülő Maker's Mark ebben is unikális, merthogy a tradíciókra való tekintettel a mai napig őrzi a bevándorló skótok hagyományát, és ezért whiskyként hivatkozik magára a címkén.

A Samuels família vérbeli családi bizniszként tekint a whiskykészítésre. A lepárlómester felesége, Marjorie „Margie” Samuels adta a whisky nevét, ő tervezte a klasszikusnak számító címkét,

amit még ma is egyedülálló módon, ugyancsak kézzel vágnak,

és ő találta ki az ikonikusnak mondható, vörös viaszba mártott kupakot is. A kupak pedig az 1700-as évek végén a Skóciából Kentuckyba érkező, különféle lepárlási technikákkal kísérletező telepesek jóvoltából megalkotott fenséges végeredményre vigyáz: bourbonre.

Az elnevezés a francia királyi család egyik ágához köthető, melynek tagjai
réges-régen Amerika déli felében tartottak gyarmatosító körutat. Nevüket egy
megye is őrzi Kentucky államban, ott készült az első palack ebből a fajtából
(napjainkban egyébként a világon előállított bourbonök kilencvenöt százaléka
innen kerül ki).

A bizonyos plusz

A bourbon alapfeltételezése, hogy minimálisan ötvenegy százalékban
kukoricából kell készülnie, két évig és egy napig tölgyfahordóban érlelődnie. A
Maker's Mark esetében a százalék előtti szám hetvenre tehető, ezzel is utalva a
kifinomult ízvilágra. A maradék harminc százalékon búza és malátázott árpa osztozik, de most ne egy hétköznapi, lágy szellőben lengedező átlagbúzát képzeljünk magunk elé.

A legenda szerint, amikor a Bill Samuels saját bourbonje előállításával próbálkozott, hét lehetőségen gondolkodott. Úgy döntött, mind a hét opcióból süt egy-egy kenyeret, és a szerinte legfinomabbat használja fel a szeszesitalhoz. A mezőny legjobbjának címét a vörös téli búzának ítélte, aminek köszönhetően a minőség a legfelsőbb polcokig ugrott, a Maker's Mark pedig aztán olyan selymesen sima lett, amilyen bourbon csak lehet.

Édes élet

Megkóstolás előtt érdemes szagolgatni, nézegetni, gyönyörködni egy kicsit a hívogatóan aranyló borostyán színében, gyengéden megpörgetni, majd elmerengeni a pohárban megjelenő whiskycseppekben. Gyümölcsök, pörkölt fa és édes vanília fűszerek cirógatják az orrunkat, és ha néhány csepp vizet töltünk a pohárba, akkor további fűszerek és fás jegyek jelennek meg az illatban.

Az édeskés illatok elcsenése után finoman ajkainkhoz érintve belenyalunk picit.
Gazdagon édesnek, mégis háborítatlannak tűnik; karamellás, vaníliás és
gyümölcsös esszenciák üdvözölnek az első találkozáskor. Szinte biztosan
állítható, hogy nem rendelkezik olyan mélységgel és összetett karakterrel, mint
néhány bourbon, de kiegyensúlyozott, lágy és könnyedebben lecsúszik, mint Alberto Tomba fénykorában.

A Maker's Mark fesztelenül itatja magát, ízei a második és harmadik kortyra bontakoznak ki igazán. Hosszan tartó, vaníliás, karamelles, édes lecsengéssel távozik, kiváló harmóniát teremtve az előbbiek mellett a fahéjas, a tölgyfás, a fűszeres és a gyümölcsös jegyekkel. A víz még inkább kisimítja, és könnyen iható itallá teszi a Maker's Mark prémium remekét.

Ilyenkor tovaszáll az alkohol okozta enyhén agresszív bizsergés, felszabadulnak az illóanyagok, csökken az alkohol koncentrációja és sokkal inkább kihozza az ízeit. Megnyílik előttünk és bebizonyítja, hogy egy egész estére számíthatunk rá, és nem lehet megunni a társaságát.

A cikk elkészítésében partnerünk volt a Maker's Mark csapata.

És ezt olvastad már?
Hiánypótló könyv a digitális dizájnról