Idősebbek, fiatalok, külföldiek, itt élő spanyolok, itt élő katalánok, itt élő baszkok, turisták, budapesti szabadszelleműek, budapesti nem annyira szabadszelleműek, egy úszódresszben flangáló férfi, illetve két majomnak öltözött német fiatalember – ők mind ott voltak Manu Chao szeptember 7-i koncertjén, ahogy oly sokan mások is. Ahogy az várható volt, már a buli felé haladva messziről láthatóak voltak a hatalmas raszta hajköltemények, furcsa bajszú emberek, és itt-ott szolidabb marihuána-felhőkbe is bele-belegyalogolhatott az, aki a szombat estét szerette volna az egykori Mano Negrás antiglobalista világpolgár társaságában tölteni.

A főműsor előtt a Bohemian Betyars zúzott hatalmasat, még egy kis Dizzee Rascal-féle Bassline Junkie covert is lenyomtak a Chao koncertre hangolódók torkán. Okosabbat nem is tudunk mondani, mint hogy tényleg betyáros volt a program. Ezt követően rövid átpakolás, és indult is a multikulti hullámvasút. A Parkban adott, meglepően hosszú buli Manu balkán miniturnéjának első állomása volt, ami megtisztelő, még úgy is, hogy minket senki sem kérdezett arról, hogy akarunk-e a Balkánhoz tartozni. Mindenesetre a hangulat abszolút balkáni volt, a közönség olyan lelkesen mocorogta végig a fiesztát, hogy a zenekar nem bírt levonulni a színpadról és bőven két óránál hosszabb szettet nyomott.

Bár a 2007-es La Radiolina óta nem jelent meg friss Manu Chao sorlemez, ezt nyilvánvalóan mindenki leszarta, aki az utolsókat rúgó nyár finisében szeretett volna egy jókorát bulizni és arra is magasról tettek, hogy nem feltétlenül értik a falfirka tömörségű dalszövegeket (legalább is a többség valószínűleg nem). Végül is a pop-partizán is azt vallja, hogy a dal a közös nyelv és most kiválóan ment a konverzáció színpad és küzdőtér között.

Persze sorban jöttek a slágerek, több egy számmá összegyúrva, felturbózva, punkosítva. Ha lehet kritizálni a fellépést, akkor egyértelműen az a setlist Achilles-sarka, hogy nagyjából az összes dal ugyanarra a sablonra épül. Reggaes, skás akkordozós felvezetés, majd punkos tekerés, mindezek a végtelenségig variálva. Mint egy 140 perces divatbemutató, ahol jön egy kardigán, egy blúz, egy kardigán, egy blúz, egy kardigán, egy blúz… leírva is unalmas, de a célközönség most nyilván megdobálna Budapest összes ördögbotjával, mert tényleg ritkán látni ilyen jó hangulatú bulit.

A zenekar legalább ennyire lubickolt a publikum lelkesedésében, többször visszajöttek, Manu úgy ütötte a mikrofont a mellkasához, mintha a gyorsuló szívverése hangját adná vissza, és gyanítjuk, hogy ezt minden állomáson elsüti, ahogy a közönség őrültnek titulálását is, itt most tényleg nem fért kétség ahhoz, hogy a crazy Budapest hatalmas adag energiát küldött vissza a négyesnek.

(Fotók: Budapest Park)