A román, szerb, ukrán és szlovák folyószakaszokon pedig még több mint ezer szemetes terület van.

A Tisza teljes hosszának feltérképezésével zárult az a határokon átnyúló program, amelyet a Tiszai PET Kupa két évvel ezelőtt indított el a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) támogatásával. A folyót szegélyező hazai ártéri erdőkben csaknem háromezer szennyezett területet tártak fel, amelyből háromszázazat sikerült megtisztítani.

A PET Kupa kilenc éve próbálja felhívni a figyelmet arra

a komplex környezetvédelmi problémára, amely elsősorban a megfelelő hulladékgazdálkodási rendszerek hiányára, valamint a hiányzó hulladékkezelési infrastruktúrára vezethető vissza a Tisza felső, határon túli szakaszain.

Az évek során eddig 180 tonna hulladékot távolítottak el a folyóból és árteréből.

A hagyományos, többnapos folyami PET-hajós versenyekből idén hármat szerveztek, a Tisza-tavon, a Felső-Tiszán és a Bodrogon. Az idei versenyek során több száz önkéntes, harminckét pillepalack hajóval evező csapat és több tucatnyi kenus különítmény tisztította a Tiszát és a Bodrogot.

A szennyezett pontok feltérképezésével párhuzamosan a PET Kupa kezdeményezés online kommunikációját is fejlesztették a szakemberek. Magyar nyelven is elérhetővé vált a világszerte alkalmazott hulladéktérképező applikáció, a TrashOut – a regisztrált hulladéklelőhelyeket, szinte valós idejű követéssel vizualizálja a projekt keretében létrehozott tisztatiszaterkep.hu weboldal. Az online tiszai hulladéktérkép

2792 különböző mértékben szennyezett és 300 megtisztított területet mutat a folyó és mellékfolyóinak magyarországi szakaszán. A román, szerb, ukrán és szlovák folyószakaszokon további 1071 szennyezett és 87 megtisztított helyszín van.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés