Évekig pereskedhetsz, vagyonokat fizethetsz az ügyvédnek, összeveszhetsz a másik féllel – vagy választhatod a mediációt. Elmondjuk, mi is az.
A mediáció roppant hasznos alternatív vitarendezési forma, ami segít abban a feleknek, hogy a problémáikat bíróságon kívül rendezzék egy független, pártatlan személy bevonásával, aki tulajdonképpen irányítja az egyeztetést. Sőt, ez a vitamegoldási módszer olyannyira elismert, hogy a szabályait már 2002-ben törvényben rendezték, 2009. január elsejétől pedig a jogi személyiségű gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogvitáiban a keresetlevél benyújtása előtt a feleknek kötelezően meg kell kísérelniük jogvitájuk peren kívüli rendezését. E nélkül nem kerülhet sor bírósági eljárásra.
Legyen szó egy házasság válságáról vagy egy többmilliós szerződés kapcsán keletkezett vitáról, ez a módszer egyrészt csökkenti a bíróságok leterheltségét, másrészt a résztvevők számára is idő- és költségkímélőbb, hiszen egy mediátor óradíja mintegy fele az ügyvédi költségeknek, és nem kell viselni sem a bírósági illetéket, sem a szakértők díját. Ráadásul egy két-három évig elhúzódó perrel szemben a mediációs eljárásban szinte azonnal születhet megegyezés, a célja pedig az, hogy mindkét fél nyertesként kerüljön ki a vitából.
Vattay Péter mediátor szerint a bírósági ügyek fele, kétharmada megelőzhető, megoldható lenne ily módon. „A bíróság jogot szolgáltat, a mediátor pedig a mindkét fél számára méltányos megoldást keresi. Képzeljünk el egy vitát úgy, mint egy rugót, aminek mindkét fél nekifeszül – ez rengeteg energiájukat emészti fel, ennek feloldásában segít a közvetítő.”
Akkor is hasznos, ha nem kötelező
Vannak természetesen olyan jogviták, amikor ez nem alkalmazható (például apasági perek, szülői felügyelettel kapcsolatos eljárások; ilyenkor is igénybe vehető a mediátor, csak a megállapodás nem kötelező érvényű), és persze egy válást sem lehet elintézni bíróság nélkül, a mediátor maximum ahhoz tud hozzásegíteni, hogy gyorsabban befejeződjön az eljárás.
Eszter és Tamás például akkor fordultak közvetítőhöz, amikor már érezték, hogy nem csak azon vesznek össze, hogy túl sós a pörkölt. „Erika, a mediátor roppant felkészült és tapasztalt volt, de sajnos olyan mélyen gyökeredző problémákat tárt fel, amik végül a váláshoz vezettek. A bíróságra már csak azért kellett mennünk, hogy az első tárgyaláson kimondják a válást, de ha rögtön beadom a keresetet, vélhetően sokáig elhúzódott volna az ügy, mivel még bennünk sem alakult ki akkor a végleges döntés.”
Mediáció sikeresen alkalmazható a cégek közötti jogvitákban is. A gazdasági jellegű ügyeknél általában az a probléma, hogy a cégek vita esetén nemcsak a tartozás tőkeösszegét, hanem annak kamatait is követelik, és körmük szakadtáig küzdenek, hogy ehhez is hozzájussanak egy perben. Egy mediációs eljárásban erre nem igazán számíthatnak, megmaradhat viszont a jó üzleti kapcsolat. De hasznos lehet társasházi problémákban is, ha sikerül bevonni a vonakodó szomszédot, hiszen az is egy egymásra utalt közösség, ahol jobb konfliktusok nélkül élni.
A közvetítőkről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nyilvántartást vezet, állíthat bárki bármit, csak az számít hivatásos közvetítőnek, aki ebben a nyilvántartásban szerepel. Ne dőljünk be a megnyerő honlapoknak, informáljuk le, valóban jogosult-e ilyesmire, aki ajánlja magát.
Hogy megy a gyakorlatban?
Egy háromórás mediáció ára, ahol a közvetítő egy-egy órát foglalkozik külön a felekkel, majd egy órát közösen, körülbelül 30 ezer forint, tehát lényegesen alacsonyabb, mint mondjuk az ügyvédi munkadíj. A probléma súlyától függően több tárgyalásra is sor kerülhet, amelyre mindig valamely független helyszínen kerül sor, soha nem a vitás feleknél. A közvetítő közvetítői díját és költségeit, továbbá a szakértő díját és költségeit – eltérő megállapodás hiányában – a felek egymás között egyenlő arányban viselik.
A mediációs eljárás optimális esetben egy megállapodás aláírásával ér véget, amely remélhetőleg mindkét fél megelégedésére szolgál. Persze ettől függetlenül később ugyanezzel az üggyel fordulhatnak bírósághoz, ha további problémák merülnek fel.
Fontos azt a szemléletet erősíteni, hogy ne a túlterhelt és sokszor szakmailag is felkészületlen bíróságtól várjuk a megoldást: egy idősebb, megfelelő tapasztalattal és életbölcsességgel rendelkező mediátor sokkal többet tud nyújtani.
Tudod mennyit kaphatsz egy füves cigiért vagy filmletöltésért? Netán inkább pornót forgatnál?