Ilyen, amikor a világ egyik leghíresebb gyógynövény-rövidesei megpróbálnak whiskyt főzni. Azon kevesek között voltunk, akik megkóstolhatták a Jägermeister MANIFEST-et, elmondjuk, milyen volt.

Vajon mi késztette a Jägermeistert, akiknek baromi stabil helye van a piacon, egy vadonatúj és az eddig ismert jägerhez képest eléggé eltérő termék kifejlesztésére? Természetesen a piaci igények kiszolgálása mellett az is, hogy innovatív oldalukat is megmutathassák a cég lepárlómesterei – és véleményünk szerint valami sokkal magasztosabb ok is dolgozott a háttérben.

Négy éven keresztül dolgoztak keményen a szeszesitalgyárosok a MANIFEST megalkotásán, mely nem csak Budapesten, de a világon is most debütál először. A zárt körű sajtóeseményen maga a lepárlómester márkanagykövet, Nils Boese áradozott nekünk, mennyi munka és gondosság került a baromi csinos palackokba – az ő történetéhez amúgy hozzátartozik, hogy a fickó a jäger-gyár melletti kocsmának a tulajdonosa a mai napig és igazából lelkesedésből és rajongásból került a Jägermeister szeszkészítőinek élére.

 

Ez a rajongás végig érződött rajta: úgy mutogatta nekünk a MANIFEST-et, mint egy büszke nagymama az unokájának a diplomaosztós fotóját – de ugyanennyire érdeklődött is, hogyan ízlik a jelenlevőknek az ital.

Úgyhogy na, hát mit volt, mit tenni, be kellett csiccsenteni délután négykor.

Úgynevezett munkanap

Amit az italról tudni kell: Az eredeti italban lévő 56 különböző gyógynövény, gyökér és fűszer közé újak kerültek, amelyekből áztatással csalogatják elő az ízeket. A MANIFEST újdonsága, hogy a Jägermeister-rel ellentétben négy alkalom helyett ötször áztatják át a növényeket. Újdonság továbbá a folyamat következő lépése, a kétfázisú érlelés is, amely során az addig keletkezett nagy hordókban érlelt macerátumhoz (mekkora jó szó már) kis hordóban érlelt párlatot adnak.

Amit pedig a kóstolás után gondoltam: Teljesen olyan, mintha egy nagyon magaspolcos whiskyt akart volna főzni a jäger. És igazából itt éreztem az ital megszületésének valódi okát: a Jägermeister új helyre is szeretné pozicionálni magát a piacon ezzel a prémium kategóriás likőrrel. Az ital testes, robusztus keverék, ami zavarba ejt, mert egyszerre van meg benne a jägerre jellemző gyógynövényesség és fűszeresség – ami miatt az ember reflexből lehúzná - és mégis, vaníliás-tölgyfahordós aromákkal végződik, a jäger édessége helyett ízét kesernyésség jellemzi inkább, a színe pedig olyan, mint egy nagyon mélyvörös likőré – ami miatt pedig inkább hosszan elkortyolnánk.

Szóval a jägerezési szokásainkat erőteljesen új utakra tereli a MANIFEST: ez nem egy egyre lehúzós shot, nem egy gyorsító, egy partifelpörgető rövid. Hanem egy hosszú élvezésre gyártott, testes ital, hozzá különleges szervírozással; az üveg formáját követő pohárba egy jeges diffúzoron keresztül csepeg át az ital (magyarul: apró, fekete cucc, amibe jeget tesz a pincér és ezen önti át az italt) melynek eredménye nem csak egy látványos rituálé, hanem az ajánlott fogyasztási hőmérséklet is. És akármilyen felesleges cicomának hangzik, be kell valljuk, tényleg jót tesz neki ez a jeges kis barbatrükk.

A limitált kiadású Jägermeister MANIFEST-ből az első évben csupán 60.000 palack készül, és mindössze 11 országban – köztük Magyarországon – kerül értékesítésre. A gyártók olyan fogyasztóknak szánják ezt az italt, akik tudják, miről szól az élet, és a minőség és egyedi trendek iránti érzékenységüket is felkelti egy szuper-prémium gyógynövénylikőr megkóstolása.

Az ital kereskedelemben nem lesz kapható, csak kiemelt bárokban, szállodákban, repülőtereken keresheted őket – szerintünk egy próbát mindenképp tegyél vele, mert olyan ital lett, amit még nem láttunk nemhogy a jägertől, de úgy az egész szeszpiacon sem. Csak próbáld az elején leküzdeni a kísértést, hogy egyre húzd le – mert ez nem jäger, hanem MANIFEST!

Itt tudhatsz meg többet az ital hazai híreiről. Eks!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában