Fontos kutatást végeztek Amerikában, amiből kiderült, hogy korántsem azok a legsósabb ételek, amiket eddig hittünk. Mert fogadjunk, hogy neked is a chips lenne az egyik tipped. Pedig nem az.

Az egyik amerikai vezető egészségügyi intézmény, a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) beszámolójából többek között az is kiderült, hogy a napi nátriumbevitelünk 65 százaléka a boltban vett ételekből származik.

A kutatásban  10 ezer ember vett részt, akiknek be kellett számolniuk arról, mit ettek. Kiderült, hogy az emberek átlagosan 3409 mg sót vittek be naponta, és az is, hogy például a chips és a keksz nem jutott be a top 3 legsósabb étel közé:

  • Kenyérfélék (egy sós briósban például majdnem 3500 mg só van)
  • Felvágottak és pácolt húsok (hat vékony szalámiszeletben majdnem ugyanannyi só van, mint 39 db sós TUC kekszben, azaz kábé 1130 mg)
  • Pizza (egy húsimádó 32 cm-es pizzában még 6000 mg só is lehet)
  • Az amerikai táplálkozási irányelvek szerint a felnőtteknek legfeljebb napi 2300 mg nátriumot kellene fogyasztania, ez kábé 1 teáskanálnyi sónak felel meg.
  • A modernebb felfogás szerint pedig 4-6 mg lenne az ideális.

A kettő között óriási a különbség, mert annak meghatározása, hogy mennyi is lenne az ideális bevitt sómennyiség, évtizedes probléma, ugyanis annyira összetettek a témát övező tudományos kérdések.

Egy biztos: fontos odafigyelni a sóbevitelre!

A túlzott sófogyasztás súlyos megbetegedések – többek közt a szívbetegségek és a stroke – kockázatát növeli.

(via , via ; fotó: deadigezt.com)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés