Márciusban nagy csinnadrattával bejelentették: elkészült az iPhone-killer, a Samsung Galaxy S4. Akik még emlékeztek a korábbi iPhone-gyilkosokra – a legtöbbször nekik is Galaxy volt a keresztnevük –, azok kevésbé jöttek lázba. Már megint egy gyilkos?

Igen, a Samsung Galaxy S4 remek kihívó az iPhone-nak, hiszen a Geekbenchen kétszer annyi pontot kapott, mint az iPhone 5. Meg kétszer annyi processzormag van benne. Majdnem másfélszer nagyobb az előlap területe – igen, manapság ez már előnyt jelent. És… ennyi. Lehet ítéletet hirdetni. Mint a pécékorszakban, amikor elég volt átnézni a specifikációt, és tudtad, mit kapsz. Ergonómiáról, dizájnról és használhatóságról nem esett szó, hiszen az az agymosottak eledele. Négyzetcentik meg gigahertzek alapján próbálják meg kitalálni, kap-e fejlövést az iPhone 5 egy olyan terméktől, ami épp most zárkózott fel mellé.

Mert miről is lehetne még beszélni? Szoftveresen nem villantott nagyot senki. Az Apple sem, a Google sem. Nincs olyan előremutató fejlesztés a piacon – talán csak a Google Glasst leszámítva –, ami újra a forradalom szelét csapná az arcunkba. A helyzet az, hogy a Samsung egy gyors gázadással beérte az Apple-t, és az autóversenyekhez szokott logika azt diktálja, hogy most jön az előzés. De ebben a versenyben a pálya további szakasza még meg sem épült, így egyikük sem tud elhúzni a másiktól, mert nincs hová.

Miről szól akkor a kommunikáció? Csupa kellemes, unalmas dologról. Jó érzés, hogy az Apple minden adatközpontja száz százalékig megújuló energiát használ. Hogy kilencven százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár egy Apple TV gyártása és elhasználása. Annak is örülhetünk, hogy az Apple jobban figyeli a beszállítói láncában a visszaéléseket, több mint egymillió külső munkavállalóról tudja, melyik nap hány órát dolgozott, így betartatja a saját, a kínai törvényeknél szigorúbb túlóra-szabályozását.

Tim Cook pedig tökéletesen passzol az Apple ezen korszakába. Egy politikus, aki helyreigazítja a Jobs-éra szórakoztató, de helyenként karcos kommunikációját, elsimítja a brand meggyűrődött sarkait, miközben természetesen szállítja a kétszer gyorsabb és szebb kijelzőjű készüléket, amiben a hardver és a szoftver már annyira összeér, hogy jobban nem is tudna – Jony Ive dizájner-igazgató felelős ugyanis már mindkettőért.

Finomhangolások következhetnek: még kényelmesebbé teszik a tabletekkel, okostelefonokkal való munkát, hogy minden egyes alkalommal, ahogy a telefonunkhoz nyúlunk, megspóroljunk néhány tizedmásodpercet. Ez az idő azonban fontos, mert ez teszi komfortossá azt, ami kötelező. Ezért a komfortért hajlandóak pénzt fizetni az emberek.

Az Apple kisebb cégek, technológiák felvásárlásával javíthatja ezt a komfortérzetet. Az egyik ilyen fontos lehetőséget azonban elszalasztotta: márciusban a Mailboxot elvitte az orra elől a Dropbox. Előbbi egy ingyenes alkalmazás, egy push mail-kliens iOS-re, ami egy egészen újszerű, mégis régóta hiányzó logikát vitt bele a mindennapi levelezésbe. Úgy tekintett a levelekre, mint elvégzendő feladatokra, és a levelek jobbra vagy balra húzásával dönthettük el, hogy az adott üzenettel lesz-e még dolgunk a jövőben, vagy befejeztük a vele való munkát.

Egy ilyen képesség az iOS-es levelezőbe pont egy olyan apróság lenne, ami miatt szerethetőbbé válna, és egy jelentős lépést tehetnénk afelé, ami véleményem szerint egy fontos feladata Jony Ive-nak: kitalálni, hogyan lehet logikailag összekapcsolni a levelezőben található információk, az értesítések és a naptár funkcióit. Ezek ugyanis jelenleg sok esetben szegregálva találhatóak meg, pedig a mi fejünkben nagyon is összetartoznak. A Sirit hívhatjuk segítségül, hogy ezeket a látszólag széttagolt információkat logikailag elrendezzük a digitális világunkban (read message, make an appointment, remind me when I'm home), de ez csak egy ideig lehet megoldás.

A Mailbox tehát ugrott, az Apple márciusban úgy döntött, inkább a WiFiSLAM nevű céget vásárolja fel. A húszmillió dollárért cserébe egy olyan fejlesztést kaptak, ami az épületeken belül is pontosan mutatja a pozíciónkat, ezt pedig egy központi adatbázisból letöltött alaprajzzal kombinálja, így egy komplett épületen belüli navigációs rendszert kapunk. Ez nemcsak arra jó, hogy hátrafelé sétálva is megtaláljuk az irodánkat a munkahelyen, sokkal inkább arra szolgál, hogy plázákban, középületekben könnyebben igazodjunk el.

A szűk keresztmetszetet természetesen az alaprajzok beszerzése jelenti, ami helyenként nehézkes, máskor meg egyenesen lehetetlen, mert Magyarországon például kifejezetten kevés az olyan terv, ami az aktuális állapotokat tükrözi. A Google Indoor Maps projektje is hasonló elgondolás mentén született meg, ott az intézményektől várják, hogy feltöltsék ezeket a rajzokat, az Apple-től egy ilyen kérés azonban furcsán hangozna.

Márciusban azonban nemcsak az iPhone-t, de a Maceket is temették. Tavaly évvégén ugyanis lehangoló eladási adatokat mutattak be az Apple asztali számítógépei és laptopjai, ezek miatt úgy tűnt, végképp az iOS veszi át az uralmat Cupertinóban, a Macintosh-részleget pedig besorolják az Apple TV-s hobbiprojektek közé. Nem így lett, és ez nem volt váratlan: egyrészt tavaly gyakorlatilag nem lehetett kapni az új iMacet, a Mac Pro már lassan három éve nem frissült értékelhető módon, a retinás gépek magas árai pedig azt eredményezték, hogy sokan inkább úgy voltak vele, alszanak még rá egyet. Vagy többet.

Az árcsökkentés és az új gépek elérhetősége aztán megtette a hatását: az NPD szerint 14 százalékkal nőttek az eladások az előző év azonos időszakához képest. Ami azt jelenti, hogy a tavaly év végi csökkenés lefaragásához képest még egy masszív növekedést is sikerült összehozni. A poszt-PC-korszak, ahogy az Apple emlegeti, még nem jött el, a Mac pedig egyelőre nem lesz hobbi.

Egyelőre. Az okostelefon és a tablet azonban most szilárdítja a hatalmát, rendezkednek be a következő évtizedekre. Halálesetekről nem tudunk beszámolni – még a BlackBerry esetében sem –, és nem is várható, hogy ez a verseny nagy meglepetéssel záruljon. Egy új frontot kell kialakítani, de idén még ez valószínűleg elmarad.

(Fotó: Europress/Getty)