Ha minden jól alakul, két év múlva önfenntartóak lesznek az Andor utcai fák.

A Tabánban 2021 júniusában hozták létre az ország első Mijavaki-erdejét a Főkert munkatársai. A Mijavaki egy olyan erdőtelepítési forma, amelyet Mijavaki Akira, a közelmúltban elhunyt japán növényökológus dolgozott ki, és a lényege a versengés:

az erdészeti facsemetéket olyan közel ültetik egymáshoz, hogy a fényért és tápanyagokért való harcban minél gyorsabban próbáljanak növekedni, így az erdő is hamarabb válik erdőszerűvé.

Most a XI. kerületi, nagyforgalmú Andor utca kihasználatlan, zöld sávjában ültettek három Mijavaki-minierdőt, összesen 240 facsemetét. Már hetekkel korábban átforgatták a talajt, kiszedték a rossz minőségű, agyagos, törmelékes földet, a helyébe komposzttal dúsítottat rakjanak.

Kis pihenőidő után következett az ültetés: a fajválasztáskor figyelembe vették, hogy milyen őshonos fafajok élnének a területen, ha megmaradt volna az eredeti vegetáció, ezért többek között kocsányos tölgyet, mezei juhart, vadalmát és vadkörtét ültettek, valamint fagyal és kecskerágó is került a területre.

Hogy a csemeték minél hamarabb erőre kapjanak, mikorrhiza gomba tartalmú biostimulánst is használtak: a mikorrhiza gombák olyan gombafajok, amelyek gombafonalaikkal behálózzák a fák gyökérzetét, és segítenek nekik minél több vizet és tápanyagot felvenni, így a fácskák nemcsak gyorsabban tudnak növekedni, de a stressztűrésük és a kártevőkkel szembeni ellenállóképességük is növekszik.

Az ültetés befejeztével a talajt letakarták szalmával, hogy megelőzzék a gyomosodást, és körbe is kerítették, nehogy kárt szenvedjenek a még sérülékeny fanövendékek. A szakemberek reménye szerint a telepítést követő második évben önfenntartóvá fog válni a terület, addig gondoskodnak a megfelelő vízellátásról és védelemről.

(Forrás: BKM Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divízió)

Ez is érdekelhet:

Legalább fél fokkal hűvösebben tartják a Földet az erdők

Még fontosabb az erdők szerepe a klímaválságban, mint eddig hittük.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés