Szédítő magasságban a Casio, de vajon megéri-e ezt a pénzt? Teszt.

Először is beszéljünk arról, hogy mi a paradoxon. A paradoxon olyan állítások halmaza, amiben lehetetlen, látszólag egymásnak ellentmondó tényezők léteznek és érvényesülnek egyszerre. A Casio MT-G névre hallgató szériája is sok szempontból egy paradoxon, de ne szaladjunk ennyire elre, erre majd később visszatérünk. A Casio azért lett a világ egyik legnépszerűbb márkája, mert képesek voltak alacsony áron jó minőséget kínálni. Korábban ezt írtam a Casio legsikeresebb termékvonaláról:

A G-Shock lényege a funkcionalitás. Minden, ami rajta vagy benne található, azt a célt szolgálja, hogy az eszköz elpusztíthatatlan legyen. 1983 óta megszámlálhatatlanul sok variáció jött ki, az emberek pedig olyan menőnek találták ezt a praktikus koncepciót, hogy elkezdték divatkiegészítőként is hordani.

Az eredeti G-Shock az úgynevezett tripla 10-es elv alapján működött, vagyis 10 bar (100 méter) vízálóssággal és 10 éves üzemidővel rendelkezett, a harmadik 10-es pedig azt jelentette, hogy 10 méterről is földhöz lehetett vágni, akkor sem lett semmi baja.

Az MT-G széria a fent írtakat minden tekintetben felülmúlja, de nemcsak technológiában, hanem árazásban is.

Az MTG-B2000B-1A2ER-t leginkább az anyaghasználat és a technológia egyvelege különbözteti meg az olcsóbb G-Shockoktól. Ahogy azt mondani szokás: ebbe az órába mindent is belepakoltak. Az MTG-B2000B kicsivel több mint 300 ezer forintba kerül. Ez nagyon sok pénz egy óráért, pláne, ha egy Casióról beszélünk. Ahogy fentebb is említettem: a márka legnagyobb fegyverténye mindig is az elérhető ár mellé társuló magas érték volt. Az elvárásaim tehát elég nagyok voltak az MT-G szériával szemben, az órának ugyanis ezért a pénzért cserébe nagyon-nagyon sokat kell adnia azért, hogy paradoxon (értsd: drága, de mégis jó ár-érték arányú Casio) legyen és ne pénzkidobás.

Megéri

Az MTG-B2000B anyaghasználata majdnem tökéletes, ebben az ár -és termékkategóriában nehéz jobbat alkotni. A műanyag, fém és karbonvázas elemeket remekül kombinálják az órán, a kék színű, acél lünettát pedig simán oda merném állítani a nagyon hasonló árú Seiko Baby Marinemaster lünettája mellé.

Az óra szándékosan túlépített, a karbonvázas tok nagyon masszív, az integrált szíjról pedig ódákat lehetne zengeni. Zengek is: a kedvenc részletem egyértelműen a szíj, ami tökéletes fogja körbe a csuklót. A szíj és a tok csatlakozásánál a mozgás szándékosan behatárolt, de ez nem teszi kényelmetlenné a viselést, sőt az egésztől inkább még stabilabban áll az óra az ember kezén, ami remek érzés. A szilikonszíjat, az acélcsatot és a bújtatót össze sem lehet hasonlítani a belépő kategóriás G-Shockokkal.

Beszéljünk kicsit a szerkezetről is. Az óra természetes vagy mesterséges fénnyel működik, ami lényegében azt jelenti, hogy nem igazán kell vele foglalkozni, csak hordani: egy teljes feltöltéssel 29 hónapon keresztül képes működni. A pontosság miatt sem kell aggódni: az MTG-B2000B rádiófrekvencián ellenőrzi magát naponta hat alkalommal (kivéve, ha Kínában tartózkodik az ember, mert akkor csak öt alkalomma). Ezt a regulációt az óra magától végzi, viszont a G-Shock alkalmazáson keresztül mi magunk is szinkronizálhatjuk a szerkezetet. Az appon keresztül egyébként beállíthatjuk a második időzónát, az ébresztőt meg még egy rakás dolgot. Ez úgy lehetséges, hogy az óra rendelkezik bluetooth-adóvevővel is.

A G-Shock MTG-B2000B remek szett, egyáltalán nem okoz csalódást, érződik rajta, hogy prémium modell, kézben tartva kifejezetten drága hatást kelt. Viszont most nézzük az érem másik oldalát.

Nem éri meg

Az MTG-B2000B G-Shockon látszik, hogy a Casio mindent megtett azért, hogy megüssék a lécet ebben az árkategóriában. A specifikációk listája alapján az óra remek vétel, a Casiók között az egyik legjobb minőségű modellnek számít. Csakhogy ezzel az árazással olyan piacra lépett be a gyártó, ahol nehéz labdába rúgni azzal a reputációval, amit az elmúlt évtizedekben felépítettek. Ezért az árért az emberek többsége valószínűleg nem Casiót venne, még akkor sem, ha sok más órával szemben ez lenne a legjobb választás.

Valószínűleg egy hasonló árú Seiko vagy Tissot közel sem tartja olyan pontosan az időt, mint az MTG-B2000B, de sokan mégis az előbbi brandeket választanák, ha ekkora összeget költenének órára.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az MT-G sorozatnak nincs értelme. Egyrészt jó látni, hogy a Casio mire képes a magasabb árkategóriában, másrészt az MTG-B2000B a stílusának köszönhetően tökéletes alternatívája lehet például egy Hublot-nak vagy egy Royal Oak Offshore-nak. Még mielőtt bárki letépné a fejem: ez egy teljesen más kategória, mint az, ahová az említett luxusmárkák tartoznak, de a nagy méret, a masszív felépítés és a remek integrált szíj stílusban talán a fenti modellekre emlékeztet a legjobban.

Azokhoz az árakhoz képest ez a G-Shock tényleg egy rablás, de pozitív értelemben.

Ha már órázás:

Ha eljönne a világvége, ezt az órát csatolnám a csuklómra

Teszteltem a Casio G-Shock sportóráját, ami nem okosóra, csak egy okos óra.

Hiába sétálsz be egy rahedli pénzzel a Rolexhez, nem fognak a kezedbe nyomni egy Submarinert

Csörgő Zsolt úgy kezdte a vállalkozását, hogy az egyetemi ösztöndíjából vett tíz órát, amiket aztán eladott. Ma már övé az ország egyik legismertebb antik óraszaküzlete, a 10óra10. Folytatódik az Órások című sorozatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés