Felkutattuk a budapesti bolhapiacokat, hogy ha arra vet minket a sors – vagy az asszony –, tudjuk, a szomszédos sörözőben rendezkedjünk-e be, avagy érdemes-e a kincstalálás reményében nekünk is tennünk néhány kört a terepen. Jelentem: az utóbbi. De mi is vár ránk valójában, ha nyakunkba vesszük az Ecserit vagy kimerészkedünk a Bakancsos úti piacra? Kétrészes cikksorozatunk első részében öt olyan bolhapiacot mutatunk be, amelyeken érdemes alkalomadtán körbenézni.

1. Az Ecseri úti piac, avagy időutazás a Nagykőrösi úton

Az Ecseri úti piac az, amit még azok is ismernek, akik a bolhapiacokat elvből kerülik és azokat a lomtalanítással azonosítják. Az Ecseri úti piac az, ahol megfér egymás mellett a biedermeier bútor és a bóvli. Az, ahol Galambos Lajos is törzsvásárló, és az, ami a neve ellenére nem is az Ecseri úton van. Az Ecseri úti piac a legnagyobb használtcikk-piacunk, ahol az üzletek egy része generációról generációra száll. Az Ecseri fogalom.

Antik és annak látszó bútorok, porcelánok, festmények, háborús relikviák, rézmozsarak, zsebórák, érmék, kitűzők, szőnyegek, csipkék, régi játékok, lemezek, makettek, könyvek, szerszámok és alkatrészek sorakoznak itt, de találhatunk szőlőprést, '50-es évekbeli számológépet és régi kempingkávézó szettet is – a kínálat gyakorlatilag végtelen. Nem úgy, mint a vásárlók száma. Habár szombat délelőtt van, Lagzi Lajcsin és néhány turistán kívül nem sokan lézengenek a piacon rajtunk kívül. És még csak az eső sem esik.

Mint ahogy az a piacokon általában lenni szokott, itt is sok a használhatatlan és a gagyi, ezért ha valódi kincsre szeretnénk bukkanni, vagy ha igazán jó vétel keresünk, mindenképpen érdemes hozzáértővel érkezni. Az igazán elvakultaknak pedig, és azoknak, akik nem átválogatott dolgok között szeretnének keresgélni, a hivatalos nyitás előtti – hajnali négy–öt felé kezdődő – szabadpiacot ajánljuk. Akár találunk valamit, akár nem, az időutazás élménye mindegyik esetben garantált. 

2. Hétvégi nagybevásárlás a Városligetben, avagy helló, PeCsa!

Ha leperkáltuk a 150 forintos belépőjegyet, szombatonként és vasárnaponként be is vethetjük magunkat a Petőfi Csarnok bolhapiacának forgatagába, melynek kínálatát legegyszerűbben az És mi az, amit itt nem lehet kapni? kérdés megválaszolásával írhatunk körül.

A kétes eredetű festmények, képregények, régi fémdobozok, porcelánok, bakelitlemezek, Ikarus busz makettek, utcanévtáblák, órák, mobiltelefonok, használt és új ruhák és bizsuk mellett ugyanúgy megtaláljuk a vadiúj, angol nyelvű Red Hot Chilli Peppers-könyvet, mint a kínai sakk-készletet vagy – az esetleges női olvasók miatt muszáj megjegyeznem – a bontatlan Dior szemhéjtust. De jó helyen vagyunk akkor is, ha mosogatógép-tablettát keresünk, vagy ha a kávé fogytán van otthon, sőt azon ritka pillanatok egyikében is, ha ruhavásárlásra adjuk a fejünket. Több árusnál is kapni Hilfiger, Ralph Lauren és egyéb márkás ruhákat és cipőket – melyek eredete felől egy, a vásárlásban ellenérdekelt eladónál érdeklődve azt is megtudom, hogy "nyugi, nem török cuccok" –, de a fast-fashion márkákat (H&M, Zara, Stradivarius) kultiválók is szert tehetnek néhány új, címkés darabra. 

3. Az off-the-beaten-track Bakancsos utcai piac

Ha az Ecserit és a PeCsát túlságosan is turistákra kihegyezettnek találod, vagy ha valami igazán autentikusra vágysz, a Bakancsos utcai piac a te helyed. A XVII. kerületben található bolhapiacon – mely egyébként egy szociológiai tanulmányt is megérne – az árusok nagy része földre terített ponyván sorakoztatja fel portékáját, ami összetételét tekintve a PeCsa kínálatához hasonló, vegyes képet mutat.

Találunk erősítőt és hangfalat, fényképezőgépet és telefonokat, sokgigás memóriakártyát, régi könyveket, kürtöt, távirányítót, ruhákat, ütött-kopott rugós focipályát, újnak tűnő Bosch vasalót öccázé’, vadiúj edényeket, mosószereket, szerszámokat és alkatrészeket. Ez utóbbiakat olyan mennyiségben, hogy a piacon sétálva az embernek az az érzése támad, hogy azokból egy komplett csuklós buszt is össze lehetne rakni.

A fentieken kívül a gasztronómiai kínálat is meglepően széles. Ha fúrógépre most nincs is szükségünk, és a telefonunkat sem kell beadni Józsihoz a szervizbe, a termelői méz, a kézműves sör, a házi füstölt sonka vagy kolbász, a friss házi tehén- és kecsketej, vagy a büfében kapható, körülbelül fél méter átmérőjű ropogós lángos biztos garanciát jelent arra, hogy legalább egy üzletet nyélbe fogunk ütni. 

4. Garmada és Bolhapalota, azaz hova menj, ha te akarsz eladni

Egy kellően alapos otthoni selejtezést követően bárki hirtelen a bolhapiacok kínálati oldalát erősítő tényezőként érezheti magát, a felhalmozódott kacatok kiárusítása azonban nem egyszerű feladat. Ezen problémát megoldandó jött létre Angyalföldön a Garmada névre hallgató használtcikk-üzlet, mely önkiszolgáló bolhapiacként aposztrofálja magát, és az Anker közben a Bolhapalota, melyben szintén eladói és vevői minőségben is felléphetünk.

A koncepció mindkét hely esetében ugyanaz: menesztésre ítélt dolgainknak egytől négy hétig tartó időtartamra helyet kell váltanunk. Kibérelhetünk egy vagy több polcot, sőt a Garmadában akár egy komplett árusítóhelyet is, de lehetőség van egyetlen tárgy elhelyezésére is. Az árakat mindkét helyen mi szabjuk meg, azokra sem a Garmada, sem a Bolhapalota nem tesz rá pluszköltséget, és egyik helyen sem kell a bevételből jutalékot fizetnünk. Az egyetlen költség tehát mindkét piac esetében a bérleti díj.

Egyik boltba sem csak akkor érdemes azonban ellátogatni, ha feleslegessé vált cuccainkat szeretnénk eladni. Ugyanúgy, ahogy a nálunk csak a helyet foglaló bakelitlejátszó egy retro stílusú enteriőr berendezőjének például kincsnek számít, a valaki más által száműzött számítógépes játék vagy elektronikai berendezés számunkra lehet jó vétel. A kínálat ennek megfelelően mindkét helyen széles: a könyveken, ruhákon és régi tárgyakon kívül gyakorlatilag akármibe belebotolhatunk, legyen az egy gázálarc vagy egy gettoblastert megszégyenítő régi tévé. 

Mi tehát a konklúzió? Közhely, de igaz: gyakorlatilag nincs olyan dolog, amit ne tudnánk valamelyik bolhapiacon beszerezni. Ennek ellenére a bolhapiacozás nemcsak a vásárlásról szól; a keresés és találás öröme, az alkudozás adta izgalom és a plazák és rendes üzletek sterilizált környezetétől és futószalagszerű eladóitól merőben eltérő atmoszféra mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy megvegyük azt a hatvanéves ütött-kopott faliórát vagy a kínai sakktáblát.

A lényeg az, hogy a túra végére meglegyen a hab a tortán, azaz hogy legyen miért kibumlizni az Ecserire, vagy hogy ne bánjuk meg, hogy az 500 méterre levő Kertem helyett a PeCsában róttuk a sorokat. És ha csak egy ötvenforintos figurát vagy egy régi könyvet veszünk is, már megérte. A túrát a büfében lezáró lángos vagy kolbász pedig már a hab kakaópor-díszítése.

(Fotó: Tóth István)