Hasonló céges karácsonyi bulit kívánunk mindenkinek.

A marylandi St. John Properties ingatlanos cég rendesen meglepte dolgozóit a karácsonyi partiján, ugyanis szétosztotta alkalmazottjai között az elmúlt 14 év profitját.

Persze a 10 millió dollárból, azaz kábé 3 milliárd forintból nem azonos mértékben részesült a 198 alkalmazott, a pénz elosztásánál ugyanis figyelembe vették, hogy ki hány éve dolgozik a cégnél – így a legkisebb összeg 100 dollár, azaz mintegy 30 ezer forint volt, míg a legnagyobb 270 ezer dollár, vagyis közel 80 millió forint.

Az alkalmazottak piros borítékban kapták meg az ajándékot, akik miután meglátták a meglepetést örömkönnyekben törtek ki a meghatódottságtól.

A vállalat vezetője, Lawrence Maykrant úgy nyilatkozott a CNN-nek a dolgozók reakciójáról, hogy

„ez volt az egyik legcsodálatosabb dolog, amit valaha láttam az életemben. Mindenkit elárasztott az érzelem, sikítottak, sírtak, nevettek és ölelkeztek”.

És hogy miért döntött így a vezetőség?

„Nagyon büszkék vagyunk az alkalmazottainkra. Ők a cégünk sikerének alapjai és ezt szerettük volna megköszönni nekik. Azt hiszem, sikerült is.”

(Forrás: CNN)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kamuzott a Temu, pénzt fizetnek vissza a magyar vásárlóknak

Megtanulunk tangózni, csak hogy felkérhessük ezt az argentin szépséget

Friss hír április végén: áramkimaradást okozott a havazás Moszkva környékén

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
39% Semmi extra eddig.
27% A vártnál rosszabbul.