Nem, nem is Görögországból.

Görögdinnyefajok és több száz fajta, üvegházban termesztett növény DNS-ét vizsgálva kutatók felfedezték, hogy a görögdinnye legnagyobb valószínűséggel Északkelet-Afrikában vadon élt ősi növényekből származik. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány

ezzel kijavítja azt a kilencvenéves tévedést, amely szerint a görögdinnye őshazája Dél-Afrika.

A genetikai kutatás összhangban van azokkal az egyiptomi sírrajzokkal, amelyek azt jelzik, hogy a Nílus völgyében már több mint négyezer éve fogyasztottak görögdinnyét desszertként. „Az egyiptomi sírrajzok győztek meg arról, hogy az egyiptomiak fogyasztottak dinnyét. Különben miért helyezték volna ezeket a nagy gyümölcsöket tálcákra szőlők és más édes gyümölcsök mellé?” – kérdezi a St. Louis-i székhelyű Washington Egyetem tiszteletbeli professzora, Susanne S. Renner, a tanulmány vezető szerzője.

„A DNS-bizonyítékok alapján azt találtuk, hogy a görögdinnye, ahogy ma ismerjük – édes ízével, gyakran piros húsával – genetikailag a nyugat-afrikai és északkelet-afrikai dinnyefajtákkal áll a legközelebbi rokonságban” – mondta Renner, aki tizenhét évig a müncheni Lajos Miksa Egyetem professzora és a müncheni botanikus kert és herbárium igazgatója volt.

A genetikai információk segíthetnek betegségekre kevésbé hajlamos dinnyefajtákat kifejleszteni.

Ez is érdekelhet:

Ezek a legszennyezettebb zöldségek és gyümölcsök egy környezetvédelmi szervezet szerint

Bár a felméréseket az amerikai kontinensen végezték el, hasznos információkkal szolgálhat így is a lista.

(Forrás: Science Daily/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Gyönyörű lány egy gyönyörű vidékről

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés