Mennél randira lyukas alsógatyában? Nem? Akkor miért gondolod, hogy a csajodnak otthonra jó lesz?

A világ egyik legigazságtalanabb dolga, hogy egy nőnek MINDIG tökéletesen kell festenie. Nem, kedves férfiak, ne gyertek azzal, hogy jók vagyunk melegítőben, kócosan is – pont amiatt szoktatok friss hús után nézni, hogy az asszony elhiszi ezt nektek. Tulajdonképpen érthető, hogy természetes igényetek van a szépre, és persze egyetlen épeszű nő sem akar csimbókos hajjal szexinek látszani, mégis az a helyzet, hogy míg a mi szemünkben a szálkát, addig sajátotokban a gerendát sem veszitek észre. Hadd meséljem el, hogyan viselkedik a férfi egy kapcsolat elején, három aprócska, ám annál sokatmondóbb pontra vetítve!

Az első két hónapban:

- Minden randira frissen, illatosan, megborotválkozva, mosolyogva érkezik.
- Ha a lakásodban vécére kell mennie, istentelen mennyiségű légfrissítővel tünteti el a nyomokat.
- SOHASEM böfögne előtted, hiszen pedálozik. Az első két hónapban a pasiknak érdekes módon leáll a böfögési reflexe.

Ám nem telik el néhány további hónap, és a mérleg az alábbiak szerint módosul:

- Hazajön a munkából borostásan, izzadtan, nyűgösen, és bevetődik a kanapéra, lefekvés előtt pedig reklamál, hogy mostanában kevesebb a szex.
- Ha a közös lakásotokban vécére kell menni, sokszor az ajtót se zárja be, és a légfrissítő törlődik a memóriájából.
- Bizonyos idő után nemcsak aktiválódik, de fel is erősödik a böfögési reflexe.

Persze, vannak nők, számosan, akiket nem zavar az egymás előtti vécézés és a böfögés sem, de higgyétek el, nem ők vannak többségben. Csakhogy a férfiak annyira el vannak foglalva a saját sztereotípiáikkal (a csaj összeköltözés/eljegyzés/házasság után elhanyagolja magát), hogy szinte észre se veszik: lassan, de biztosan ők maguk is engednek a normából, legyen szó az otthoni megjelenésről, testsúlyról vagy a szanaszét hagyott cuccokról a lakásban.

Oké, felszalad pár kiló, ha végre találtok egy csajt, aki istenien főz – erre még egyetlen kapcsolat sem ment rá. De amikor a sok munkára hivatkozva csökken a hajmosás gyakorisága és egyre kevésbé zavar a fogkrémfolt az otthoni pólódon, akkor ideje megálljt parancsolni az eltunyulásnak, és újratervezni az útvonalat. Biztos, hogy csak a nőknek kell mindig makulátlanul festeniük? Hogy minket úgysem zavar a kócos fej és a kinyúlt melegítő? Elárulom, mert a csajok többsége nem volna olyan tapintatlan, hogy elmondja: DE, ZAVAR.

Azzal, hogy egy férfi elereszti magát, és gond nélkül beleböfög a képünkbe a kanapén, hogy negyedszer is visszaveszi a foltos pólóját és gyakorlatilag semmi másban nem látjuk, csak szakadt „játszós” ruhában, azt sugallja: „látod, bébi, én akárhogy is nézek ki, te az enyém vagy, és ezért az égvilágon semmit se kell tennem.” Ha egy nő tenné ugyanezt, rövid időn belül szóba kerülne a baráti körben, hogy hát, igen, az asszony elhagyta magát. Ha egy csaj mászkálna kajafoltos pólóban, rövid úton belül lapátra kerülne. Nem, nekünk selyemhálóingben kell kilejtenünk az ágybareggeliért, és elfelejtenünk a legkényelmesebb pizsamáinkat, mert viseltesek. Pedig néha nekünk is megkönnyebbülés, ha nem kell sminkelnünk, hajat vasalnunk, manikűröznünk, sőt. De megtesszük, mert tetszeni akarunk.

Gondolj csak bele az alábbi szituációba! Ha hazaesel a munkából, két percen belül a "játszós" ruhádban fekszel a gép előtt. Reggel felkelsz, tusolsz, borotválkozol – és frissen, illatosan elindulsz a melóhelyre. Így a csajodnak mindössze néhány perc jut belőled ingben, farmerban, úgy, ahogy viszont a munkatársaid előtt egész nap parádézol. Tedd a szívedre a kezed: nem fordulna meg bizonyos idő után MINDEN nőben, hogy vajon miért fontosabb a kollégák előtt adnom a szépfiút, mint annak tetszeni, akibe elvileg szerelmes vagy? Innen pedig már csak egyetlen – és lássuk be, tökéletesen logikus – lépés a féltékenység. „Vajon kinek csíped így ki magad? Mert nekem csak a szakadt pólód jut!”

Nos, drága uraim, tessenek ezen elmorfondírozni kicsit, aztán kiselejtezni azokat az elnyúlt-kifakult régi edzőpólókat, és néha nem csak azért szépítkezni, hogy normálisan nézzetek ki a cégnél. A női lélek ugyanis érzékeny játékszer, és ha azt érzi, szemernyit se érdekli a férfit, hogy imponáljon neki, akkor egy idő után magába roskad – vagy ami még rosszabb: a nő maga is belesüllyed az elhanyagoltság sűrű és bűzös mocsarába. Az pedig a kapcsolat végének legbiztosabb kezdete – mert előbb-utóbb valaki fellázad, és csalni fog. Teljesen jogosan.

Kíváncsi vagy, mit hogyan élnek meg a nők? Női szemmel című sorozatunk segít!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés