Nehéz volt az elmúlt bő egy év, de még most sem könnyű. A világot nem váltjuk meg, de konkrétumokkal igyekszünk segíteni.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban rengeteg még a kérdés. Azt viszont tudjuk, hogy megváltozott az életünk, az embereknek és a cégeknek is változtatniuk kell – vagy legalább érdemes –, a jó gyakorlatokat pedig következetesen erősíteni és használni kell. Ennél az általánosságnál jóval konkrétabb tippeket is adunk, a kisvállalkozásokra szorítkozva.

Digitalizálj!

Stratégia, üzleti terv, kalkulációk – mind lényeges egy vállalkozásnál. Csak aztán szinte napok alatt borulhat minden, neked pedig hasonló sebességgel kell reagálnod, ha nem akarsz plusz egy lenni az egykori vállalkozók között. Nehéz feladat, sokszor teljesen ismeretlen terepen kell helyt állni, ami teljesen reménytelen, ha káosz van körülötted.

Az ügyfeleidet, a raktárkészletet, a cégen belüli folyamatot is érdemes digitalizálni, hogy jobban átlátható és rugalmasabban kezelhető legyen minden.

Kell egy jó honlap!

2021-ben arról beszélünk, hogy egy cégnek szüksége van honlapra? Igen. Még mindig nem evidens ugyanis, hogy a webes megjelenés nem egy minél könnyebben és olcsóbban kipipálandó tétel, hanem fontos – járványhelyzetben pedig akár a legfontosabb – eszköz az ügyfelek elérésére. A minősége, stílusa, használhatósága mutatja be a céged akkor, amikor más módon nem nagyon tudnak kapcsolatba kerülni veled, de a termékeidre vagy szolgáltatásaidra igényt tartanának.

Legyél online!

A honlap még messze nem minden. Fontos, hogy a vevőid azonnal vagy nagyon rövid időn belül elérjenek: ehhez jó lehet egy chatfelület a honlapon, Facebookon, akár egy chatbot, egy űrlap (amire gyorsan reagálsz is). A vállalkozásod profiljától függően hasznos lehet egy webáruház, ahol akkor is értékesíthetsz, ha amúgy minden bezár.

Építs közösséget!

A különbség egy vendéglátóhely és egy törzsközönség által kedvelt vendéglátóhely között akár az is lehetett az elmúlt időszakban, hogy átvészelte-e a szűk hónapokat, vagy tönkrement.

A lojális ügyfélkör természetesen nemcsak a vendéglátásnál, hanem bármilyen szektorban fontos; szólítsd meg őket közvetlenül – például közösségi oldalakon –, fejezd ki, hogy értékeled őket, és értékeld, jutalmazd is, ahogy tudod!

Figyelj a visszajelzésekre!

Ha annyi a visszacsatolás, hogy néha beírnak a panaszkönyvbe, akkor nagy a baj. Figyelj az ügyfeleid igényeire, és rendszeresen kérdezd is meg őket; ha ez személyesen nem megy, használj például egy rövid online kérdőívet! Nem nekik kell megmondani, mit csinálj, de nagyon hasznos információ, hogy mik az elvárásaik, tapasztalataik a vállalkozásoddal kapcsolatban.

Több hasonló, szektorokra lebontott jó tanácsot találsz a Mastercard Digitális kisokos című, ingyenesen letölthető, gyorsan végigpörgethető e-könyvében, amelyeknek biztosan hasznát veszed. Ha pedig július 9-éig részt veszel a nyereményjátékban, akár egy, a területeden profi mentor is személyesen segíthet: Balázs Péter (Ács Budapest), Szabadfi Szabolcs (Szabi, a Pék),  Wossala Rozina (Bestia) és Zólyomi Zsolt (Le Parfum) járványhelyzettől függetlenül nagy lendületet adhat a vállalkozásodnak!

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Mastercard.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában