A több tagállamra kiterjedő Yellowstone Nemzeti Parkot le is kellett zárni – a természet nem viccel.

Csaknem 120 millió amerikait érintenek a Közép-Nyugaton és az ország déli részében kiadott különböző fokozatú hőségriadók. Az országos meteorológiai szolgálat előjelzése szerint – nagy nyomású légtömegek okozzák azt, hogy –

a megszokottnál jóval magasabb, sőt, rekord hőmérsékletek várhatók a héten, helyenként 37 Celsius-fokot is mérhetnek.

Ugyanakkor – ahogy mondani szokás – a baj nem jár egyedül, Alex Lamers, amerikai meteorológus jóslata szerint ugyanis

a hőhullámok sújtotta vidékeken viharok, tornádók, váratlan árvizek és özönvízszerű esőzések is előfordulhatnak.

Sőt, már elő is fordul, legalábbis az ország nyugati vidékein, a nemzeti parkok hivatala által közzétett felvételek tanúsága alapján a Yellowstone Nemzeti Parkban. A hömpölygő árvizek súlyos károkat okoznak, a pusztítások mértékéről több amerikai lap is úgy fogalmaz, hogy

„a Yellowstone már soha nem lesz olyan, mint régen.”

Az óriási, közel 9000 négyzetkilométernyi területű, Wyoming, Montana és Idaho állam határolta nemzeti park valamennyi bejáratát szerdától lezárták egy, a heves esőzéstől megáradt folyó miatt. A Yellowstone folyó vízszintje rekordmagasra emelkedett. Az árvizek következtében sárlavinák alakultak ki, amelyek számos útszakaszt zártak el, és több híd is veszélyben van.

Az Egyesült Államok szinte teljes délnyugati részében történelmi aszály pusztít, és több tucatnyi erdőtűz ütött ki már a nyár kezdete előtt – például Kalifornia és Arizona államokban, illetve Új-Mexikóban, ahol kedden már több mint 120 ezer hektáron tomboltak a lángok.

(Forrás: CNBC, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés