Az a szomorú valóság, hogy a porcokban lévő víz elvesztése már 30 éves korunkban elkezdődik, és ha emellett nem sportolsz, na meg a mérleget is már inkább az ágy alá szuszakoltad, nehogy rá kelljen állni, akkor komolyan veszélyeztetett vagy.
Márpedig a porckopás (artrózis) egy igen kellemetlen betegség, ami bizony egy harmincas, magát fiatalnak és erősnek tartó embert is elérhet, és visszafordítani bizony már nehéz, érdemes megelőzni a nagyobb bajt. Főleg a térd- és a csípőízületekben szokott jelentkezni, és nem is ritkán, Magyarországon a felnőtt lakosság kb. 15–20%-át érinti.
A porckopás egy enyhe ízületi fájdalommal mutatkozik be, amely a mozdulat indításakor jelentkezik, és az ízület bemozgatásával enyhül. Ez a fájdalom idővel fokozódhat. Kialakulhat terheléses fájdalom, amikor a kellemetlen érzés az ízület mozgatására jelenik meg, vagy erősödik fel. Nyugalmi fájdalom esetén az ízület már pihenés közben is sajog, ez gyakran gyulladásra utal.
A fájdalom jelentkezése, erősödése, enyhülése időjárástól, terheléstől, idegállapottól is függ. Nem ritka a ízületi duzzanat, a nyomásérzékenység, az ízületi merevség (reggeli vagy indítási) és a mozgathatóság beszűkülése sem.
Mi okozza a porckopást?
- a porc természetes öregedése
- elhízás következtében kialakuló túlsúly
- ízületek túlterhelése – nehéz fizikai munka, élsport
- sportsérülések, balesetek (porcsérülések, szalaghúzódás stb.)
- gyulladásos ízületi betegségek
- ízületek fejlődési hibája, csípőízületi ficam, diszplázia
- anyagcsere betegségek (pl. köszvény)
Kell ez neked?
Na ugye!
Érdemes nem elhízni, vagy épp lefogyni – már 10 kg súlyfelesleg is 60 kg-nak megfelelő plusz terhet ró a boka-, a térd- és a csípőízületre –, ami sokat segít, illetve alapvetés a mozgás, ez a legfontosabb, az ízület élete a mozgás. A terheléskor kialakuló nyomásváltozások, illetve az ízületi belhártya keringésének javulása fokozzák a porc tápanyag- és oxigénfelvételét.
Ám a mozgás, az optimális testsúly fenntartása, az egészséges étkezés és megfelelő folyadékbevitelen kívül csont- és porcerősítő hatóanyagokkal kell támogatni szervezetünket
azért, hogy megelőzzük a csontritkulást és a porckopást, vagy csillapítsuk a kellemetlen tüneteket.
Mit tehetsz?
Erre rakták össze azt a speciális – gyógyászati célra szánt – tápszert, mely hatóanyag-kombinációja optimálisan segít megelőzni ezek kialakulását és hozzájárul az egészséges izomfunkció fenntartásához. Ez a kombó nem más, mint a glükózamin- és a kondroitin-szulfát, valamint a D3-vitamin. Ha van mellé króm is, az bónusz, mert a makrotápanyagok normál anyagcseréjében és a normál vércukorszint fenntartásában játszik szerepet; röviden: segíthet a fogyásban.
- A glükózamin- és a kondroitin-szulfát a porcszövet sejt közötti állományának két meghatározó összetevője. A porcszövetben való megfelelő mértékű jelenlétük az ízületi porckopás megelőzésének nagyon fontos eszköze.
- D3-vitamin: hozzájárul a kalcium és a foszfor felszívódásához, hasznosulásához ezen keresztül közvetlenül befolyásolja a csontképződést és az egészséges izomfunkció fenntartását.
- Króm, mert a testsúlykérdés is fontos. Bevitele hozzájárul a normál vércukorszint fenntartásához, segítségével csökkenthető a hirtelen fellépő éhségérzet, így kiváló kiegészítője a diétának.
Nagy betegszámú vizsgálatok alapján beigazolódni látszik az a tény, hogy enyhe és középsúlyos ízületi kopások esetén
a fenti vegyületeket tartalmazó készítmények a nem-szteroid gyulladásgátlókhoz hasonló mértékben csökkentik az ízületi gyulladást és fájdalmat,
miközben elenyésző mellékhatással kell számolniuk a betegeknek.
Lehet olyan különleges és teljesen egyedi tablettát is szedni, mely a fenti hatóanyagok mellett vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, amelyek teljessé teszik az ízületek, a csontok és izmok védelmét: a kalcium (hozzájárul a normál izomműködéshez és a egészséges csontozat fenntartásához), a mangán (hozzájárul a normál kötőszövet képződéséhez, normál csontozat fenntartásához, és a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez), és a C-vitamin (erről tudsz mindent) együttese pont ezt a célt szolgálja.
Természetesen semmi sem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet, és az egészséges életmódot. És persze ismét szólunk: mozogni kell.
Ja és figyelj magadra, ismerd fel időben a porckopás tüneteit!