Tévedés azt hinni, hogy a pornográfia a XX. század terméke, története jó pár ezer évvel ezelőtt kezdődött. A műfajt feldolgozó cikksorozatunk első része az ősidőktől a középkorig vezet.
Alapok – az őskor
Amennyiben pontosan értelmezzük a pornográfia definícióját, akkor az idevágó őskori leletek nem tartoznak a műfajhoz, mégis badarság lenne szó nélkül elmenni mellettük. Az ősember is ábrázolt meztelen női és férfi alakot, a nemi jelleget pedig aránytalanul kiemelte a barlangrajzokon és a korabeli szobrokon is. Pont a túlzások okán született meg az az elmélet, miszerint a rajzok és a kegytárgyak nem a szexuális izgalom felkeltése céljából születtek, hanem szimplán a termékenységet szimbolizálták.
A leghíresebb korabeli lelet a Willendorfi Vénusz, melyre egy osztrák régész, bizonyos Szombathy József talált rá 1908-ban, Ausztriában. A mészkőszobor egy 11,1 centiméteres női alakot formáz, korát pedig 22–24 ezer évesre saccolják – a kíváncsiskodóknak elég a Bécsi Természettudományi Múzeumig autózni, és meg is nézhetik. A Vénusz összefogóan mutatja be a kor ábrázolástechnikáját, a szakemberek a legfontosabb és leghíresebb leletként könyvelték el, és állítják, hogy ezt és az ehhez hasonló szobrokat leginkább termékenységi szertartásokhoz használták, a mezítelenség pedig még nem bírt szexuális töltettel.
Willendorfi Vénusz
Aztán jöttek a görögök
„Kisfiam, kislányom, ne nézz oda!” – elég egy apartmanos last minute útra menni Görögországba, és naponta hallhatjuk az idézett intő figyelmeztetést, amint az aggódó anyuka a gyermeke(i) szemét eltakarva rohan ki egy átlagos ajándékboltból. Nehéz a szülők élete, hiszen arrafelé egy rendes üdülőváros legutolsó trafikjában is találni – közvetlen a backgammon táblák mellett – olyan kamu kerámiát, amelyen meztelen férfiak és nők olyat csinálnak, amitől egy anyuka érthetően elpirul – legalábbis abban az esetben, ha mellette állnak a gyerekei.
Mi az a pornográfia?
A pornográfia olyan irodalmi művet, képet vagy filmet jelöl, melyben mezítelenséget vagy közösülést ábrázolnak, kifejezetten szexuális izgalom elérése céljából.
Görögországban nem tegnapelőtt terjedtek el az erotikus ábrák, a kamu dísztárgyak tulajdonképpen az ókor olcsó lenyomatai. A görögök évezredekkel ezelőtt amforákon, tálakon ábrázolták a hétköznapjaikat, aminek a szabad szexualitás a szerves része volt – nem véletlen, hogy konzervatív történészek egyhangúan perverznek állítják be őket. Ábráikon nem egyszer feltűnnek homoszexuális aktusok, illetve több mű utal a pederasztiára is.
Kétségtelen, hogy mai szemmel nézve utóbbi különösen megvetendő, és előbbi sem mindenütt elfogadott, de az ókori görög társadalomban nem számított bűnnek a férfiak közti szerelem (Nagy Sándornak és apjának, II. Philipposznak is volt férfi szeretője), illetve afelett is szemet hunytak, ha egy nevelőt intim szálak fűztek a neveltjéhez – ma még egy heteroszexuális tanár-diák viszonyért is börtön jár a világ legtöbb országában.
Hogy a görögök élvezték a szexet, az egyszerű tény. Hogy szerették ábrázolni az aktust, az is. A kerámiákon, a rajzaikon a nemi jellegek az őskorhoz képest a helyükre kerültek, a test arányai élethűbbek lettek – többnyire az izmok nőttek, a pénisz némileg összement, sőt a kisméretű pénisz egyenesen hozzátartozott a görög férfiideálhoz.
A szobrok, festmények és rajzok mellett az ókori görög irodalom is dugig van erotikával: Szapphó, az i. e. VI. században élt költőnő (aki egyébként Leszbosz szigetén élt és alkotott) Aphroditéhez írt himnusza egyértelműen utal a nők közti szerelemre.
Görög erotikus kerámiafestés
De mi van a rómaiakkal?
Egy fikarcnyival sem voltak szentebbek, mint a görögök, a kisméretű pénisz kultuszát pedig ők is átvették (a nagyot egyszerűen komikusnak tartották). Pompeji feltárásánál számos olyan festmény és szobor került elő, melyek leképezik az átlagos erotikát a „na ez már tényleg undorító” kategóriáig – bár ha igaz a legenda, hogy a kecske meg a pásztor, akkor egy szűk és perverz réteg nyilván izgatónak találja azt a szobrot is, ami konkrétan a kecske és a pásztor örömét örökíti meg. (Utóbbi műalkotás még az – állítólag – tini örömlányokat favorizáló Silvio Berlusconit kitermelő olaszoknak is erős, ezért egy nápolyi múzeumban őrzik, jól elzárva a nyilvánosság elől.)
Spartacus cenzúrázva
A Spartacus című, immár két évadot is megélt sorozatot erotikus tartalma miatt több országban csak gondosan megvágva sugározták. Steven S. DeKnight, a széria producere állítja, csak a vérontásban estek túlzásba, a szexjelenetek viszont hűen tükrözik a múltat.
A feltárt ókori város egyébként számos fallikus szobrot rejtett, és meztelen női kerámiákból is volt bőven, de míg ezek inkább díszként szolgáltak, addig az egyik bordélyház bejárata feletti freskók konkrétan a benti szolgáltatásokat hirdették, látványuktól pedig nyilván beindult a plebs (ha mehetett oda) és a patrícius is. Az ábra célba ért, a célhoz pedig, azaz Pompeji piros lámpás negyedéhez csak a vak nem talált oda – elég volt az utcakőbe vésett falloszokat követni.
Az ókori Rómában nem csak a bordélyházakat díszítették szexuális ábrákkal – egy fürdő, egy úri ház nappalija is rejthetett ilyet, a ház bejáratánál elhelyezett fallosz-szobor pedig a babona szerint jó szerencsét hozott. „Rómában mindenki ivott és dugott” – gondolják sokan, de ennyire azért nem volt egyszerű az ő életük. Két numera között néha évekig kellett háborúzni, de kétségtelen, hogy békeidőszakban nagyon tudtak élni, és ezt mélyen bele is véstek a falba – mi ez, ha nem pornográfia?
Pompeji falfestmény
Később Keleten
Japánban, Kínában, de az arab világban is születtek erotikus töltetű festmények, melyek a heteroszexuális aktus mellett sokszor homoszexuálist is ábrázoltak. A két távol-keleti országban a XII–XIII. századtól mégis a fametszet vált igazán népszerűvé, és egészen a fényképészet elterjedéséig, tehát a XIX. századig élte aranykorát. Japánban egyébként az írásnak is komoly hagyománya volt: a világ első regényének emlegetett Gendzsi szerelmei például számos erotikus jelenetet tartalmaz, noha XXI. századi nézőpontból nehéz lenne rásütni, hogy pornográf...
...nem úgy az indiai művekre, amikre viszont szokás. Az i. e. VIII. században a káma, azaz a testi szerelem törvényeit Nandin Mahádéva írta le majdnem ezer fejezetben, és számos rövidítéssel ez alapján készült el valamikor a IV. és a VI. század között élt nőtlen filozófus, Vátszjájana tollából a Káma Szútra. A könyvet a mai napig szokás egyszerűen felvilágosító irodalomnak titulálni, miközben jóval túlmutat ezen. A lényege, hogy a nő(ke)t királynőként kezeli, akinek a férfi gyönyört kell adjon.
Káma Szútra-pozíciók ezeréves templomon
A Káma Szútrá-t nevezték már pornográfnak (az ábrái, a szövege lehet izgató), botránykönyvnek, illetve a nagybetűs életre nevelő műalkotásnak is, és az alapján, hogy milyen sok nyelvre és milyen sokféleképpen fordították le, ez egyáltalán nem meglepő. Ahogy a pornográfia változott az idők során, úgy a társadalmi megítélése is, ezek pedig eleve befolyásolják, hogy mit skatulyázunk bele a műfajba, vagy éppen mire legyintünk lustán ahelyett, hogy izgatóan hatna.
Sorozatunk következő részében a középkori botrányoktól eljutunk egészen a XX. század korabeli filmjeiig.
(Fotó: branko-kadri.blogspot.com, cueni.ch, nomadicnewlyweds.blogspot.hu)
Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Szinglipartitól a gyerekzsivajig, avagy hogyan válasszunk hajóutat?
Az év magyar munkanélkülije, Lakatos Ábel-interjú