Épp a Balaton felé tartottunk, amikor az ugrott be az anyósülésen rostokolva, hogy bárcsak minden egyes félrecsúszott hét úgy érne véget, hogy az ember kieresztheti a gőzt egy balatoni vitorlás oldalán, ahol épp a gravitációval és a neptunusi hullámokkal hadakozik.
Vannak ugyanis olyan univerzális problémamegoldási stratégiák az életben, amelyek a bolygók állásától vagy stílustörténeti korszaktól függetlenül valószínűleg mindig is működtek: ilyen lehet a tábortűz vagy a csillagos ég figyelése, vagy épp kivitorlázás a tengerre. Persze az ókori egyiptomiak nem szórakozásból építették papirusz- vagy pamutvitorlákkal felvértezett nádhajóikat, a világ azonban változott annyit az elmúlt cirka hatezer év alatt, hogy
az ember a versenysport szeretete miatt, vagy pusztán szabadidős, esetleg csapatépítő tevékenységként is bátran felülkerekedhet a tenger morajlásán.
Természetesen volt némi drukk bennem odafelé menet, ugyanis az extrém vitorlázás így első hangzásra nem tűnik holmi gyerekjátéknak. A munkatársaim próbáltak lelket önteni belém, többek között a Terror vitorlázás néven elhíresült videó révén, ahol az ideggyenge kormányos nem túl cizellált módon próbálja irányítani és oktatni a katamaránra kerülő ifjú padavant.
„Te egy ritka hülye fasz vagy, baszd meg. Takarodó befelé! Gyere már be, de ne borítsd be a hajót! Azaz, törd el a kormányt, törd el a kormányt, borítsál be, te fasz, baszd meg!”
Balatonfüredre kiérve a Helly Hansen és a Raffica Sailing Team csapata fogadott minket. A két csapat neve szorosan összefonódik, hiszen a Helly Hansen már 1877 óta készít professzionális ruházatot a vízi és szárazföldi sportok szerelmeseinek, a Raffica pedig a magyar vitorlás élvonal egyik legnevesebb nagyhajós csapata.
Helly Hansen FW21
A ruházatunkat biztosító Helly Hansen nemcsak professzionális – élsportolóknak szánt és munkavédelmi – ruhákban, hanem szabadidőruhákban is utazik, amelyeket a hobbisportolók egy könnyebb bevetésen vagy akár a hétköznapok során is örömmel megjárathatnak. A Helly Hansen FW21-es kollekciójában még nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntartható fejlődésre, és az olyan technológiákra, amelyek a hatékonyságot, a környezetbarát megoldásokat és az ergonomikus kialakítást ötvözik egymással – ezeket az innovációkat pedig a professzionális termékek mellett a szabadidőruhákban is megtalálhatjuk.
A Raffica Vitorlás Sportegyesület 2006-ban alakult elkötelezett balatoni versenyvitorlázókból, akik gyerekkoruk óta űzik ezt a sportot, és folyamatosan kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeket produkálnak. Király Zsolt elnök–kormányos találó módon foglalta össze csapata legnagyobb erősségeit:
„Nagyon komolyan vesszük a felkészülést és a versenyzést, de a vidámság jelentős szerepet tölt be a csapat életében. A humor minden helyzetben segíti a munkánkat, átlendít a feszült helyzeteken, erőt ad az előttünk álló kihívások teljesítéséhez”
A Raffica hajói
A Raffica nevet a csapat mellett az első számú hajójuk is viseli. Ez a Balaton legextrémebb egytestű hajója, aki magasabb szintű vitorlásélményre vágyik, annak érdemes erre befizetnie. A Raffica jelentése „pöff”, ezalatt azt a hirtelen felbukkanó fuvallatot értjük, amit a vitorlázók folyamatosan kutatnak a vízen versenyzés közben a gyorsaság növelése érdekében. A csapat másik hajója a Sponsi, emellett egy Ventilo–27 típusú katamaránon, és egy túrahajón is elindulhatunk a Raffica csapatával, amennyiben úgy tartja kedvünk.
Komolyak és vidámak – erről nagyon hamar személyesen is meggyőződhettem, ugyanis miután harci szerkóba öltöztettek minket, majd felszálltunk a nyugisabb Sponsira, nem érkezett perceken belül olyan utasítás, hogy gyere vissza, baszd meg, különben meghalunk. Ellenkezőleg: a legénység türelmesen bánt a szinte teljesen kezdőkből álló kalandorokkal, bármilyen kérdésünkre szívélyesen válaszoltak, a jó hangulatú balatoni csapatás során pedig
egyáltalán nem volt az a benyomása az embernek, hogy itt valami baljós fog történni, ha három másodperc alatt nem ér át a vitorláshajó másik oldalára. Mégis jól tudta, hogy épp most nyer betekintést egy extrém világ rejtelmeibe, ez pedig rohadt izgalmassá tette az egészet.
Azt azért le kell szögezni, hogy az extrém vitorlázásnak is megvannak a maga fokozatai – aki kezdőként vetné bele magát, annak tökéletes az a túra, amelyen mi elindultunk. Ez pedig nagy kincs, ugyanis nulla tapasztalattal, minimális rizikóvállalással, kvázi feszkómentesen belekóstolni egy menő extrémsportba – ami ráadásul csapatban űzhető – nincs gyakran lehetőségünk. A bátrabbak és a tapasztaltabbak nyilván egy kétszemélyes katamaránon vagy az extrémebb kialakítású Rafficán is bepróbálkozhatnak, ők még inkább megtapasztalhatják a feel alive életérzést.
Indulás előtt felhúztuk a nagy- és az orrvitorlákat, viszont annyira szép időt fogtunk ki, hogy a szél is csak finoman pofozgatta őket. Aztán ahogy egyre beljebb, valamelyest szelesebb vizekre értünk, kezdtük megérteni, miért kiváló csapatépítő tréning egy extrém vitorlázós menet egy szelesebb napon.
A vitorláshajó ugyanis természeténél fogva a komolyabb széllökések miatt könnyen oldalra billen, ilyenkor pedig nagyon fontos, hogy a legénység mihamarabb felvegye a megfelelő pozíciókat a hajón.
Amikor a hajó az egyik oldalára dől, akkor a legénység tagjai átsietnek a másik oldalára, majd – a magukra húzott „trapézbugyi” révén – beakasztják magukat az árbócra erősített drótkötélbe, és kiállnak a hajó oldalára ellensúlyt tartani.
Ezt hívja a hajós szakzsargon trapézolásnak.
Az egyik pillanatban még kint csüngünk többen is a hajó szélén, úgy, hogy testünk szinte derékszöget zár be a hajótest oldalával, fél perc múlva pedig talán már rohanunk is a hajó túloldalára, amennyiben hirtelen megváltozik a hajó dőlésének az iránya.
Ehhez jó reakcióidőre, összehangoltságra és világos kommunikációra van szükség, és nem utolsósorban roppantul fontos, hogy figyeljünk egymásra, és főként a kormányos utasításaira. Amennyiben homokszem kerül a gépezetbe, könnyen a vízben találjuk magunkat – az árbócra erősített drótkötél és a mentőmellény azonban ilyenkor is biztonságban tart minket.
És igaz, hogy én kicsit „meghalni jöttem ide”, a többség pedig részben azért, hogy frissítse az instafotó-kollekcióját, így is merőben új élményekkel gazdagodtam. Bár a túra kezdő mivolta és a gyengébb széljárás miatt nem kerültünk komolyabb kalamajkába, trapézolás és a vitorlás egyenesben tartása közben így is könnyen megfeledkezik az ember a mindennapok problémáiról,
az ilyesfajta „időszakos felejtés” pedig valódi relaxációs terápiával ér fel azoknak, akik életük nagy részét információs zajban töltik.
A szélcsendesebb, nyugisabb percekben pedig a legénység egyszerűen megpihen. Ezek pedig nem kevésbé különleges pillanatok. Ilyenkor lehetőségünkben áll átbeszélni azt, hogy boldogultunk együtt csapatként, előkerülhet egy-egy rossz matrózvicc, néhány behűtött sör, a nagyon energikusak úszhatnak egyet, vagy az ember egyszerűen hagyja, hogy a hajóval együtt teljesen lenyugodjon, és átkerüljön egy békésebb tudatállapotba. Ezt mondjuk a Balaton közepén, a kékeszöld rengetegben nem olyan nehéz összehozni.
És ha már Balaton:
(Fotók: Raffica Sailing Team, Török Brigi, Getty Images)