A pho-őrület közben, de a ramen-hisztéria előtt be kell valljam: levesfronton bárki bármivel is rukkol elő, apám húslevesénél nincs jobb! Ő ugyanis mestere a pulykanyakból készített aranyló másnapűzőnek, ami nem csak a másnapot, de alkalomadtán a szerelmi bánatot is képes enyhíteni –, vallom e tézist teljes meggyőződéssel, empirikus kutatások hosszas sora után. Nem jártam még Japánban, sem Kínában, így nem állíthatom, hogy a pho-ramen ügy avatott szakértője lennék. Ettől persze még pontosan tudom, nálam mi a sorrend a jótól a legjobb felé haladva: ramen, pho, apa húslevese.

Ezzel a szkeptikus, de kíváncsi hozzáállással jelentem meg a Ramenka kapujában – kétszer is ugyanazon a napon. Kényszerből kétszer, nem a repeta miatt. Az első alkalommal már délben ott toporogtunk az ajtóban, de technikai okokra hivatkozva csak 12:30-kor nyitottak, amit éhes és elfoglalt irodista lévén nem tudtam kivárni, így egy csípős burritóba fojtottam bánatomat a szemben szomszéd El Rapidóban.

Babyt senki nem ültetheti a sarokba! – mondtam magamnak, így mentem este is, akkor már enni is adtak. Egy ramenkát és egy hatdarabos gyozát kértem, amik nem csak azért bizonyultak jó választásnak, mert a hely specialitásai, hanem azért is, mert így prímán össze tudtam őket hasonlítani a Bao Bao lunchboxszal, ami szintén ezekből a fogásokból áll – de erről majd később.

Anélkül, hogy egy falatot is ettem volna a Ramenkában, két dolgot rögtön szerettem benne: a belső dizájnt és a tálakat. Előbbit a fiatal és tehetséges építeszekből álló csapat, a Numbernow tervezte, akik egyebek között a Hello Baby bár, a Nanushka flagship store és az Ankert dizájnfelelősei voltak. A Kazinczy utcai levesezőben fát, betont és fémet ötvöztek minimálstílusban. Nincs felesleges elöl hagyott holmi az asztalokon, és úgy tűnt, a látványkonyhában sem. Mindennek megvan a helye és funkciója, amire pedig éppen nincs szükség, praktikus takarásban vár a használatra.

És a tálak! Kezemura-termékek mind. Bármelyik kicsi és nagy mázas edénykét szívesen elkunyeráltam volna, de nem volt kihívás, mert a Telepen a nemrég nyílt Ykra store-ban is kapható mindenféle Kezemura-portéka.

És akkor végre beszélek az ételről! A ramen gazdag volt, tele minden jóval: például tészta, tojás, kukorica, és fafülgomba is lapult a mázas tálban, meg persze sok húsleveslé, amit egy nagy – leginkább a szaunából ismerős – fa merőkanál-szerűvel kellett kinyerni. A szilárd tartalmak kipecázásához természetesen pálcika járt. Még nem fejeztük be a levest, már érkeztek is a gyozák finom szósszal.

Nem a Ramenkában veszítettem el a ramen- és gyoza-szüzességemet, így már némileg szakértőnek éreztem magam. Össze is hasonlítottam mindkét fogást a bao baós verzióval. Ramenben a Bao Bao, gyozában a Ramenka vitte nálam a pálmát. Takács Lajos a sült disznóhússal – ha nem is örökre, de egy időre biztosan – elrabolta a szívemet. Minden falatnak örültem, a Ramenka-féle hús nem őrjített meg, de a gyozájuk meggyőzött. Főzték, és kicsit meg is volt pirítva, a tészta lágy volt, de nem szakadt, mint a Baóban. A töltelék kellően fűszeres, szószba mártva, egyben bekapva pont olyan jó érzésem támadt, mint amikor utcai zenehallgatás közben sikerül az egyeket eltalálva lépdelnem.

Látogatásunkkor a csapat még szügyig gázolt a próbaüzem apró hibáiban, de kedvességgel, figyelmes kiszolgálással és jókedvvel kárpótoltak minket a bénaságokért, amiket – pontosan az előző jó fejségek miatt – igazából meg sem jegyeztünk. A legfrissebb hírek szerint már a vegák is ramenkázhatnak kedvükre, nekik húsmentes mizo alapú levest készítenek.

Aggódhatnánk, hogy a Ramenkának nem lesz egyszerű gyökeret verni a Kazinczy utcában, hiszen szemben vele a Bors gasztrobár és az El Rapido, de kicsit sem féltjük. Míg a levesünket szürcsöltük a pultnál, sorra érkeztek az éhes hipszterek. Egészen biztosan azok voltak a legszomorúbbak, akiknek aznap este már nem jutott a ramenből.

(A szerző és Lapis Máté fotóival)