A babiloni iskola

Négyezer évvel ezelőtt, az ókori Babilonban az írnokok nemcsak írni tanultak meg, hanem ők voltak a kor könyvelői, kontrollerei és adószedői is egyben, tehát számolniuk is nagyon kellett tudni. Pénzügyet is tanultak az iskolában.

Van egy bizonyos pontja az eladósodottságnak, amikor gyakorlatilag visszafizethetetlenné válik a felhalmozott adósság. A babiloni írnokok azt tanulták meg az iskolában, hogy ezt a bizonyos pontot elkerülhetetlenül, szükségszerűen, mindig újra és újra elérjük, és onnantól kezdve csak idő kérdése, hogy meddig görgetjük magunk előtt a visszafizethetetlen hiteleinket átütemezéssel, refinanszírozással; és mikor állapodunk meg a hitelezőinkkel az adósság teljes, vagy részleges elengedésében.

A hitel természete

A hitel alaptulajdonsága, hogy mindenképpen le fog zárulni – valamilyen formában. Lesz egy elszámolás. Valahonnan, valakinek a könyveiből el fog tűnni az az érték, amely az adósság lezárásához szükséges. Vagy a hitelfelvevő ténylegesen kitermeli és visszafizeti a felvett kölcsön megfelelő ellenértékét, vagy egy kezes az, aki fizet, vagy a hitelt nyújtó írja le a követelését veszteségként, vagy ezeknek valamilyen kombinációja történik. Az adósság nem vész el, maximum átvállalják. A lejáratot meg lehet hosszabbítani, az adósságot át lehet strukturálni, de előbb-utóbb el kell jönnie az elszámolási fázisnak.

Az elszámolás a korábban tett ígéretek számonkérése. Ha az ígéretek nem lettek megtartva, annak minden félre nézve következményei lesznek, még akkor is, ha az ígéretek, elvárások, remények eleve irreálisak voltak. Ha az ígéretek egész rendszere irracionális alapokra épült, akkor is lesz elszámolás, mert az emberi közösségnek el kell végeznie a „takarítást”, rendet kell tennie a háza táján. Folytatódnia kell a fejlődésnek, de ehhez helyre kell állnia a bizalomnak.A bizalomnak egy alacsonyabb fokon kell helyreállnia: az elszámolás után egy jó ideig visszafogottabbak, óvatosabbak lesznek az ígéretek.

A bank, a hitel és a részvényes

A hitelek elengedésével az a probléma, hogy minden kihelyezett hitel valakinek a befektetése, megtakarítása. Ha elengedjük a hitelt, töröljük a megtakarítást is. Minden egyes hitel valakinek a befektetése, valakinek az eszköze. Követelés, mint vagyontárgy. Egy fizetési ígéretnek a jelenértéke az eszköz. Minden befektető valamilyen értéken számontartja az eszközeit. Ha az eszközök értéke jelentősen csökken egy gazdaságban, az mindenkit érinteni fog.

A banki hitel a banknak a befektetése. Bár a bank látszólag „a semmiből teremt pénzt”, az elhelyezett betéteknél többet helyez ki hitelek formájában; mégsem lehetséges az, hogy csak úgy elengedjen hiteleket. Miért? Ha ilyen egyszerűen tud a bankrendszer pénzt kreálni és hiteleket kihelyezni, akkor „miért nem tudnak elviselni egy kis veszteséget”? Egyáltalán miért veszteség nekik, ha a „virtuális” pénz nem kerül visszafizetésre?

Egy banknak a tulajdonosai a részvényesek. Ha a bank nem tudja behajtani a követeléseit, akkor a saját tőkéje elveszíti az értékét, azaz a részvényesek elbukják a befektetésüket. Ebből a szempontból mindegy, hogy mekkora tőkeáttétellel hitelezett a bank. A részvények úgy lettek eladva a befektetőknek, hogy az értékelésük "tartalmazta" a tőke-áttételből származó jövőbeli teljesítmény jelenértékét. A tőkeáttétel be volt árazva a részvénybe.

Ha a banki hiteleket nem fizetik vissza az ügyfelek, akkor a részvényesek szívják meg. Ha az egyik bank részvényesei megszívják, akkor a befektetők általában véve kockázatosabbnak fogják ítélni a bankszakmát, nagyobb hozamokat fognak elvárni a banki befektetéseiktől (az összestől), így a hitelek is drágulni fognak.

Ez ráadásul egy nagyon leegyszerűsített példa volt, hiszen nem számoltunk a bank hitelezőinek a veszteségeivel: a bank eszközeinek a nagy részét forrás-oldalról ugyanis nem a tulajdonosok „dobták össze”, hanem a hitelezők, azaz a betétesek, és más bankok. Ami hitelt nyújt a bank, annak jelentős részét ő is hitelbe kapta. A példa azt feltételezte, hogy a nem-fizető adósok által okozott veszteség „csak” annyi, amennyi a banknak a saját tőkéjét kinyírja, de még éppen nem okoz kárt a hitelezőknek, azaz a betétesek visszakapják a pénzüket, csak a részvényesek veszítenek el mindent.

Annyival csökkent az eszközérték, amennyi a tulajdonosi rész volt a forrás-oldalon (azaz egy kis rész). De ha bonyolítani akarjuk a példát, bukhatnak a betétesek is, az államnak is helyt kell állnia, illetve a pénzügyi szektor bonyolult viszont-biztosítási és kockázat-szétterítési technikái miatt számolnunk kell a „fertőzési” hatással (kötvényárfolyamokon, CDS-eken, swapokon, bankközi kamatlábakon keresztül).

A hitel-növekedéssel az a probléma, hogy amikor a reálgazdaság eléri egy fellendülés végét, és elkezd visszaesni egy kicsit, a hitelállomány nem esik vissza a gazdasági teljesítménnyel. Az addig felvett adósság ugyanúgy ott marad, sőt: lehet, hogy még nagyobb ütemben kell növelni, mert nem csak a növekedést, de a hirtelen felmerülő likviditási gondokat, a korábbi hitelek törlesztését is csak újabb hitelfelvételekkel, átütemezésekkel, refinanszírozással lehet kezelni. A probléma tehát akkor kezdődik, amikor elkezd csökkenni (vagy akár mínuszba fordulni) a reálgazdaságnak az a növekedési üteme, amely eddig indokolttá tett egy bizonyos eladósodási ütemet is - ami viszont nem tud megállni, vagy negatívba fordulni ezen a ponton. Az adósság az egyszerűen ott van, és kész.

A gazdasági növekedés és a hitel összefüggései

Ez a gazdaság úgy tudja finanszírozni az éves 5%-os növekedését, hogy évente 4%-kal növeli az adósságát. Az 5%-os reálnövekedés mellett a jelenlegi adósság-állomány indokolt és reális. Viszont történik egy visszaesés. Az 5%-os reálnövekedés egyik évről a másikra lecsökken 2%-ra, majd még egy év múlva -2%-ra. A gazdaságpolitikusok és a közgazdászok, akik eddig az összes Excel-táblájukban végtelenített számú cellára kihúzták az 5%-os növekedést, most a fejüket vakarják, mert látják azt, hogy ebben az évben nem az eddigi 4%-kal, hanem, mondjuk a duplájával kell növelniük az adósságot ahhoz, hogy minden számlát ki tudjanak fizetni (mivel a bevétel csökken). A hitelnövekedés felgyorsul, bőven lehagyja a GDP-növekedést; az exponenciális görbe meredek szakasza itt kezdődik. Az adósság abszolút értéke és a GDP-hez viszonyított aránya is most már vészesen növekszik.

Ott van egy eddig "egészségesnek" gondolt tartozás. De ez a kötelezettség-állomány az 5%-os GDP-növekedés mellett volt csak egészségesnek tekinthető. Ugyanez a hitelmennyiség a 2%-os, vagy a -2%-os GDP-"növekedés" mellett már egy veszélyesen nagy adósság lehet.

Azaz: ha feleződik a jövedelmem, ugyanaz a törlesztőrészlet nagyobb gondot fog okozni, mint eddig. Ugyanannak az adósságnak a visszafizetéséhez hosszabb időre lesz szükségem. Előállhat olyan helyzet, amikor az összes elérhető jövedelmem adósságszolgálatra megy el. Tudok ilyenkor beruházásra költeni? Nem. Fogok így tudni gyarapodni? Nem. Ha pedig bonyolítani akarjuk a példát: a törlesztőrészlet is növekedhet. A hitelállomány finanszírozásának ára emelkedhet, hiszen ha új hitelfelvételekkel refinanszírozok korábbi tartozásokat, az új hiteleket új feltételekkel fogom kapni. Az új feltételeket az alacsonyabb jövedelmem, és az eladósodottságomból fakadó magasabb kockázati besorolásom szerint fogják meghatározni, azaz emelkedni fog a kamat.

20-30 évente Re-Set

A babiloni gazdaságban a mezőgazdasági termelőknek volt szükségük sok hitelre, és a kereskedők voltak azok, akik hitelezték őket. Körülbelül 20-30 évente annyira eladósodtak a termelők, hogy lehetetlenné vált visszafizetni a hiteleiket. Ez általában több, egymást követő rossz év, rossz termés miatt alakult így - márpedig ilyenek elkerülhetetlenül vannak. Ilyenkor a király "elengedte" a termelők adósságát: a következő évtől tiszta lappal indult mindenki, nulláról indult újra a hitelnövekedés. (Azért tettem idézőjelbe azt, hogy "elengedte", mert, bár hatalmában állt ezt megtenni, de ezek nem az ő saját követelései voltak.) Ilyenkor a kereskedők megszívták, mert az ő követelésük, az ő befektetésük lett lenullázva. De nagy valószínűséggel hosszú távon még így is megérte a kereskedők társadalmi osztályába tartozni.

Miért érdekes ez a történet? Azért, mert az akkori írnokok már gyerekként megtanulták, hogy a hitelnövekedésnek a természetéből adódik, hogy könnyen eljuthat egy visszafizethetetlen fázisba! Ez egy törvényszerűség. A hitelfelvétel addig a pontig éri meg, amíg 1%-nyi hitelnövekedés 1%-nál nagyobb GDP-növekedést eredményez. A probléma ott van, hogy nem látjuk előre ezt a pontot, nagyon könnyen túllendülünk rajta (váratlanul esik vissza a termelés), és éppen akkor válik visszafordíthatatlanul meredekké a hitelnövekedés, amikor a GDP-növekedés negatívba fordul. Ha pedig már több új hitelfelvétel jut a korábbiak kiváltására, mint amennyi a tényleges gazdasági növekedésre, akkor már valószínűleg a „rossz tartományban” vagyunk.

A mai világban persze jóval bonyolultabb a helyzet, mint 4000 éve Babilonban. A pénzügyi rendszernek sokkal több rétege van, és sok-sok hitelciklus létezik egymással párhuzamosan, egymástól eltérő fázisokban. Egyrészt egyáltalán nem mindenhol fúvódik „hitelbuborék”, másrészt viszont a fertőzés lehetséges csatornái is jobban behálózzák a világot, a bizalom-deficit még kiszámíthatatlanabbul, láncreakció-szerűen terjedhet el mindenfelé.
Az egész pénzrendszer a hitelen alapul. (Hitel = többlet-bizalom; olyan aszimmetrikus emberi viszony, amelyben az egyik fél előbb teljesít, mint a másik. Ez minden fejlődésnek az alapja. Enélkül a bizalom nélkül ott tartunk, hogy „kecskéért kőbaltát”.) Az összes adósságot biztosan nem lehet „törölni”, ahhoz túl komplex a rendszer. Teljesen nem nullázható le a bizalom. De hatalmas adósság-hegyek lesznek lenullázva, elsősorban államadósságok. A konkrét menetrend még nem ismert, többféleképpen is menedzselhető ez a történet, de biztos, hogy lesz ilyen. És ennek következményei is lesznek.

A legfontosabb következmény nem változott Babilon óta: ha sok hitelt el kell engedni, akkor az új hiteleket egy jó ideig nehezebben adják majd. Mindenki felejtse el az olcsó hitelt, a 100%-os fedezet-finanszírozást, és a 0% önerőt. A hitelbuborék kidurranása hitelmegvonással jár, mindig.

Hamarosan történni fog tehát egy nagy „re-set” a világban. Vissza-tekerednek a hitelszámlálók. Lesz egy elszámolás. De azért nem szabad ezzel nagyon előreszaladni, mert ma egyáltalán nem kiszámítható, hogy ki az, aki jól fog kijönni ebből, és ki az, aki rosszul fog járni. Nem egyértelmű. Úgy kell kalkulálni, hogy utána is szükség lesz egymás kölcsönös finanszírozására (mint ahogy eddig a történelemben mindig). Mindenkinek úgy kell kikeverednie az adósság-csapdából, hogy utána ne legyen túl sokáig kizárva a finanszírozásból. Bár globális szinten már rég a „visszafizethetetlen” fázisnál tartunk, még senki nem tudja, hogyan kell ezt kezelni. Adós és hitelező meg is állapodhatnak, de háborúzhatnak is.

Babilonban nem volt Excel-tábla, viszont az iskolában megtanították, hogy hova vezet a túlzásba vitt hitelezés. Megtanították, hogy a reálgazdaság eleve ciklikus, a hiteleknél viszont van egy olyan pont, ahol egyszerűen be kell avatkozni, és bizonyos veszteség-leírás után újrakezdeni nulláról (vagy akár egy alacsonyabb szintről, ha nem teljesen, hanem részlegesen nullázzuk le a hiteleket). Nem mondták, hogy a hitel rossz: azt tanították meg, hogy milyen a természete.