Azért nagy szám Ferenc pápa olcsó karórája, mert a katolikus egyházfők korábban nem épp olcsó ketyegőket hordtak.

Ferenc pápa Budapesten, a Hősök terén tartott misét szeptember 12-én. A lezárásokkal és hatalmas tömeggel járó vasárnapi rendezvény egyik váratlan főszereplője a pápa karórája lett.

Több hírportál is megírta, hogy Ferenc pápa a Kétezer forintos Casio karórájában látogatott el a magyar fővárosba.

Ferenc pápa valószínűleg nemcsak egy ilyen stílusú órát birtokol, hanem egyszerre többet is. Egyes képeken látszik, hogy egy ehhez a Casióhoz nagyon hasonló óra van az egyházfő csuklóján, egészen pontosan egy Swatch Twice Again.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Csuklón Szpotting ⌚?? (@csuklo_szpotting) által megosztott bejegyzés

A képek tanúsága szerint Budapesten nagy valószínűséggel nem a Swatchot, hanem a Casiót hordta, de ez a lényegen nem sokat változtat. Ferenc pápa még ezekben a kis, látszólag keveseket érdeklő részletekben is radikálisan új irányt hoz az előző pápákhoz képest, ugyanis a korábbi katolikus egyházfők rendre luxusórákban mutatkoztak a hívek előtt.

Szent II. János Pál

Az 1500-as évek után Karol Józef Wojtyła volt az első nem olasz származású pápa, sokan a mai napig őt tartják a legszerényebb egyházfőnek, aki mindig segített a rászorulókon. Rengetegen úgy emlékeznek vissza a megválasztására, hogy Wojtyła bíboros koszos, használt cipőben jelent meg a konklávén, mert a saját lábbelijét szegényeknek ajándékozta.

II. János Pál ennek a képnek némiképp ellentmondva általában egy arany-acél Rolex Datejustban mutatkozott, amit egy viszonylag feltűnő jubilee-szíjon hordott.

A Szentatya irodájában is állt egy gyönyörű időmérő, egészen pontosan egy Jaeger-LeCoultre gyártmányú Atmos asztali óra. II. János Pál pápa emellett az óra mellett fogadta a vendégeit, de a szóban forgó Atmos már előtte is az iroda része volt, azt ugyanis még VI. Pál pápa kapta ajándékba a Svájci Konföderációtól.

Kép: Illusztráció/Jaeger-LeCoultre

Egyes cikkek megemlítik még, hogy II. János Pál a Rolex Datejust mellett birtokolt egy másik arany-acél órát is, egy Rolex Day-Date modellt, amit magától a svájci gyárótól kapott, de a legtöbbször a már említett Datejustjában lehetett látni hivatalos eseményeken.

XVI. Benedek

XVI. Benedek pápa, azaz Joseph Aloisius Ratzinger 2005 és 2013 között volt a a katolikus egyház feje. A 2013-as lemondása óta elvonultan él, úgynevezett emeritus (kiérdemesült) pápaként.

Sokáig azt gondolták, hogy XVI. Benedek egy Patek Philippe Calatravát hordott, de a német pápa egy német gyártótól kapott elegáns órát viselt a mindennapokban, egy Erhard Junghans Tempust.

IX. Piusz

A Patek Philippe kapcsolattal egyébként nem lőttek sokan mellé, mivel a gyártó sokáig támogatta a Vatikánt és a katolikus egyházfőt. IX. Piusz pápa például egy Patek zsebórát hordott.

Az ezüst okozású, zománc számlapos zsebóra egy 2019-es Christie's aukción bukkant fel. A hátlapon látszik a 255. pápai címer, a lap belső részére pedig rá van gravírozva, hogy a IX Piusz pápának készült. A nagy, 47 milliméteres zsebórát 1876-ban gyártották, 1877-ben pedig megvette egy Vatikánhoz köthet katolikus szervezet.

IX. Piusz birtokában volt egy másik Patek Philippe is, egy negyedismétlő szerkezettel ellátott, két hangot is ütő zsebóra, amire a „Pater, Rex, Dirigas Intelligentias et Corda” szöveget gravírozták, ami nagyjából annyit tesz:

Atyánk, uralkodó, te adsz irányt a szellemnek és a szívnek.

Az óráról sajnos nagyrészt csak feljegyzések maradtak meg, de valahogy így szólhatott:

A 260. pápáról, XII. Piuszról pedig mindenki tudta, hogy imádja a Vacheron Constantin órákat, a Szentatya állítólag többet is birtokolt, de képes dokumentációk sajnos nem készültek arról, hogy hogyan és milyen helyzetben viselte őket.

A fenti listából kiderül, hogy Ferenc pápa tényleg nem olyan típusú egyházfő, mint amit a katolikus egyház az évszázadok során megszokott. Az már persze más kérdés, hogy az ő óráit fogják-e múzeumokban mutagatni, de még az is lehet, hogy igen. Csak majd elemet kell bennük cserélni.

Watchonista/Wikipédia

Ez is érdekelhet:

Hiába sétálsz be egy rahedli pénzzel a Rolexhez, nem fognak a kezedbe nyomni egy Submarinert

Csörgő Zsolt úgy kezdte a vállalkozását, hogy az egyetemi ösztöndíjából vett tíz órát, amiket aztán eladott. Ma már övé az ország egyik legismertebb antik óraszaküzlete, a 10óra10. Folytatódik az Órások című sorozatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában