Lassan haladnak, és vannak cégek, amelyek különösen.

A Business of Fashion magazin Fenntarthatósági Index című, először megjelent kutatása a divatipar vezető cégeit hasonlította össze, az elemzést nemzetközi fenntarthatósági szakértői testület készítette. A legnagyobb tizenöt céget hat területen – átláthatóság, emisszió, víz és vegyszerek, anyagok, munkavállalói jogok és hulladék – értékelte.

Egyetlen cég sem ért el ötven pontnál többet a százból, a legrosszabbul a kilencpontos Under Armour és a tizennégy pontos svájci Richemont teljesített – a két vállalat nem kommentálta az eredményt. A legjobban a Kering francia luxuscég teljesített negyvenkilenc ponttal, a második negyvenhéttel a Nike lett.

„A legnagyobb cégek közül sok még mindig nem tudja vagy nem közli, honnan származnak a termékeik, és minél tovább követjük a gyártási láncot, annál kevésbé átláthatóak a dolgok, ez lehetővé teszi a kizsákmányolást és a jogsértéseket, és megnehezíti az iparág környezeti hatásának mérését”

– írja a jelentés.

Az ENSZ fenntartható divatért dolgozó szervezetének egy 2019-es kutatása azt találta, hogy

a divatipar a második legnagyobb vízfelhasználó, valamint a globális szén-dioxid-kibocsátás 8-10 százaléka írható a számlájára,

ami több, mint a nemzetközi repülőjáratoké és a tengeri hajózásé együttvéve. Az új kutatás szerint sok cég törekszik a kibocsátás csökkentésére, de nem sokat írnak arról, hogyan teljesítik a célokat. Három cég – a Richemont, az Under Armour és az LVMH francia luxusvállalat – semmiféle emissziós célt nem tűzött ki.

A cégek kevesebb mint felének vannak világos céljai a vízfogyasztás és a káros vegyszerek csökkentésére, és csak négynek van időhöz kötött terve az olajalapú poliészterek – a világ leggyakrabban használt ruhaanyaga – újrafeldolgozható alternatívára cserélésére.

A legrosszabb eredményeket a hulladéktermelés területén érték el a cégek, a jelentés az Ellen MacArthur Alapítvány nemrég készült kutatását idézte, mely szerint

a világon mintegy 40 millió tonna textilt dobnak a szeméttelepekre vagy égetnek el – évente.

Mindezek ellenére a jelentés nem azért készült, hogy megbüntesse vagy dicsérje az egyes cégeket, hanem azért, hogy ösztönözze az innovációt – írták a kutatók.

Ez is érdekelhet:

A céges autókból ered a közúti károsanyag-kibocsátás majdnem fele

Tehát a cégek felelőssége ilyen értelemben is jelentős.

(Forrás: Business of Fashion, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában