Az élet iskolájában nincsenek egyetemes szabályok

A coaching-szemléletben a sikert és a kudarcot olyan sztereotip, fekete-fehér világképről árulkodó fogalmaknak tekintjük, amelyek általában többet ártanak, mint használnak. Egy olyan világban, ahol a fejlődés, a tanulás és a kaland helyett mindent a sikerek és kudarcok számegyenesén mérünk, az élet egy küzdelem. A coaching azt mondja, nem a sikerek vagy a kudarcok határoznak meg minket, hanem az, hogyan tanulunk az élet iskolájában, és közben mennyire tudjuk élvezni a kalandot. Persze egy kalandtúrán is kellenek az útjelzések és bizonyos standardok, hogy ne tévedjünk nagyon el.

A siker és a kudarc egyfajta útjelzés, visszajelzés arról, aktuálisan hogyan teljesítesz, de gyakorlatilag nem tartós állapotról, hanem pillanatnyi helyzetről beszélünk, tehát ezek a fogalmak nem mindenhatók. Az élet iskolája nem úgy működik, mint a bürokratikus iskolarendszer, ahol az eminens diákok biztosan bezsebelhetik a jó bizonyítványt: nincsenek egyetemes szabályok, a lázadók éppúgy nagyra törhetnek, mint a stréberek. Akkor teljesítesz jól, ha rá mersz lépni járatlan utakra, tudod vállalni, ha időnként valami nem sikerül, és nem száll a fejedbe a dicsőség, mert pontosan tudod, hogy a helyzet egyik napról a másikra megváltozhat.

Az éltanulók sokszor kudarcok, tévutak, rossz döntések által élesítik az elméjüket és gyűjtik a kompetenciákat. A tudást tapasztalatok útján megszerezni kockázatos és fárasztó, más út viszont nem nagyon van. Mások hibájából pedig, valljuk be, senki nem tanul. Minden kudarc értelmet nyer utólag, pont annyit, amennyit tanulsz belőle.

A siker és a kudarc önmagában semmit nem jelent

Mindenkinek vannak előfeltételezései azzal kapcsolatban, mit tekintünk sikernek és mit kudarcnak. Ezek a fejünkben lévő fogalmak univerzálisnak tűnhetnek, tehát feltételezzük, hogy nagyjából ugyanazt jelentik neked és nekem – pedig ez korántsem igaz. A fogalmak jelentését sokkal inkább a személyes életfilozófia határozza meg.

A helyzetet bonyolítja, hogy nagyon is eltérő álláspontjainkat sokszor igyekszünk egy központi, tömegmédia által sugallt narratívához igazítani, és ha ehhez a képhez mérjük, amit produkálunk, akkor frusztrálttá és elégedetlenné válunk. Ebből a játékból pedig nagyon nehéz jól kijönni, mert sem a belső képhez, sem a külső elvárásokhoz igazodva nem leszel elégedett.

Ahelyett, hogy hagynád, hogy mások mondják meg neked, mi a siker és mi a kudarc, jobb, ha te magad határozod meg, és ehhez a belső mércéhez igazodva haladsz. Ha neked az a fontos, hogy minél gyorsabban száguldj fel a ranglétrán, akkor merőben más fogalmak konstruálják a világod, mintha azt nézed, aznap hány ember életét tudtad egy kicsit jobbá tenni.

Egy topmenedzser és egy szociális munkás szakmai sikerességét egyszerűen nem lehet összehasonlítani. Egyik sem jó vagy rossz, de a két világ teljesen más stratégiát kíván meg. Érdemes tehát a siker és kudarc fogalmakat a valódi értékrended alapján definiálni, és akkora jelentőséget tulajdonítani nekik, amekkorát megérdemelnek, se többet, se kevesebbet.

Irodisták és szuperhősök

Ha a szakmai életedet sikerek és kudarcok mentén határozod meg, könnyen lehet, hogy pont a lényeg veszik el. Ahhoz ugyanis, hogy igazán élvezni tudd, amit csinálsz, fontos, hogy ne csak a végeredmény, hanem a folyamat is legalább olyan fontos legyen. Valamit létrehozni akkor élvezet, ha bele tudod engedni magad a munka örömébe, és nem azon szorongsz, mennyire lesz sikeres, amivel foglalkozol.

Ha a teljesítményorientáltság eluralkodik a világképedben, akkor flow (áramlat) élményre ne nagyon számíts, helyette kis megállók, másodpercnyi örömök (siker) és bánat (kudarc) kövezik majd az utadat. Ha a szemed folyamatosan a célra szegezed, akkor könnyen lehet, hogy az első lábad alá kerülő kőben hasra esel, vagy éppen észre sem veszed, milyen szép az út.

Persze vannak olyan szuperhősök közöttünk, akik jól bírják a nyomást, és kifejezetten a kiélezett helyzeteket szeretik, sőt erre szakosodtak. Ha te is szuperhős vagy, akkor jellemzően akkor élsz igazán, amikor nagy a tét, és felszökik az adrenalin. Ebben a világban a siker és a kudarc, a jó döntés és a rossz döntés fogalmai merőben mást jelentenek, azok sokszor nem hogy blokkoló, hanem facilitáló, azaz serkentő tényezőkké válnak.

A kontextust sem lehet kihagyni a számításból, hiszen egy agysebésznek a legkisebb hibája is tragédiába torkollhat, míg egy költő karrierje nem ér véget azzal, ha elront egy rímet. Fontos tisztázni, milyen az a világ, amiben élsz, és mennyire alkalmazhatóak a stratégiáid ehhez.

Tény, hogy alapvetően teljesítményorientált világban élünk, és ezt már az általános iskola első osztályától fogva a saját bőrödön érzékelheted. Én mégis azt vallom, amellett, hogy nyilván alkalmazkodni kell az adott rendszerhez, azért valamennyi mozgástered akkor is akad. Egyrészt abban, hogy a személyiségednek, teherbírásodnak megfelelő munkát választasz (ha nem bírod a nagy nyomást és a komoly téttel bíró helyzeteket, akkor mondjuk nem mész űrhajósnak), másrészt abban, hogyan fogod fel a dolgokat.

Sokszor igaz, hogy ha a teljesítmény presszióját önszántadból sikerül levetkőzni, és valamennyire figyelmen kívül hagyni, az paradox módon pozitívan hat vissza a teljesítményedre.

Helyén kell kezelni a dolgokat

Hajlamos vagy a sikereiden egy pillanat alatt átlépni, a kudarcokat viszont hosszasan dédelgetni? Ha valami sikerül, akkor lehet, hogy néhány óráig, esetleg napig átjár az öröm, de aztán vége lesz, és kezdődhet minden elölről. Nem tanuljuk meg, hogyan élvezzük a sikereinket, hogyan kell örülni a részeredményeknek, folyton az aranyérmet hajszoljuk. Azt viszont nagyon is megtanuljuk, hogyan kell a kudarcok után végeláthatatlan kesergésbe és felesleges önmarcangolásba kezdeni.

A kiegyensúlyozatlan érzelmi reakciók nyomán azonban könnyen egy olyan torz világkép alakulhat ki, ahol a sikereket pillanatnyivá redukáljuk, míg a kudarcokat drámainak látjuk. Ez gyakran odáig vezet, hogy a viselkedésünket alapvetően a kudarckerülés határozza meg. Ha pedig a félelem válik az első számú motivátorrá, akkor az unalmas, sarokba szorult szakmai élet hamar beköszönt.

Ahogy mindig, ilyenkor is nagyon fontos az önreflexió: próbáld meg tiszta fejjel átgondolni az okokat és a következményeket, és kívülről megvizsgálni az érzelmi reakciókat. Valóban akkora katasztrófa, hogy egy tételt mondjuk rossz helyre könyveltél? Ha egy kollégád követte volna el ugyanezt a hibát, akkor is ekkora jelentőséget tulajdonítanál neki?

Az elvesztett sikerélmény nyomában

Ha valaki olyan munkát választ, vagy átmenetileg olyanba kényszerül, ahol a sikerfaktor kiesik, meg kell vizsgálni, mi az ok, miért marad el az érzés, hogyan lehetne ezt más úton-módon megszerezni. Nagyon gyakori jelenség például, hogy azért, mert a multinacionális cégeknél szét vannak szabdalva a munkafolyamatok, a dolgozók nem látják, hogyan térül meg a befektetett munka, mi lesz a nagy egész, és emiatt egyáltalán nem érzik befejezettnek, sikeresnek az elvégzett munkát.

Gyakorlatilag olyan ez, mint a gyárakban a futószalag mellett: mindenki csak egy pici mozdulatot tesz hozzá a termékhez vagy szolgáltatáshoz, de senki nem érzi magáénak az egészet, nem tudja azt mondani a végén, hogy ezt a konzervet és csináltam. Ilyenkor érdemes olyan plusz feladatokat vállalni, vagy olyan hobbinak szentelni az idődet, ahol egy folyamatot az elejétől a végéig végig tudsz csinálni, és kézzelfogható eredménye van. Ez szinte mindig gyors, egyszerű sikerélményhez juttat. Véleményem szerint ez az egyik legfőbb oka annak az egyre gyakoribb jelenségnek, amikor a szakmailag sikeres, komplex szellemi munkát végzők egyszer csak hátat fordítanak mindennek, és elmennek cukrásznak vagy kertépítőnek.

Coachként az igazi sikert szubjektívnek, egyfajta belső elégedettség mércéjének tartom, aminek nincs sok köze a jövedelemhez, a bónuszhoz vagy a társadalmi ranghoz, nem tesz különbséget fehér vagy kék gallérosok között. Ez a gondolatmenet viszont feltételezi azt az ideálishoz közelítő állapotot, hogy az életedet a belső, egyedi igényeidnek megfelelően alakítod, és nem a folyamatos megfelelés irányít.

A befektetett energia és a realizálódott sikerélmény ráadásul sokszor köszönőviszonyban sincs egymással. Sokan egy nagy teljesítmény után kiüresedettnek érzik magukat, míg egy finom vacsora megfőzése határtalan sikerélményt adhat. A lényeg végső soron, hogy élvezd és csináld jól, ha pedig nem jön össze, tanulj belőle!

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
Munkahelyet váltanál? Lehet, hogy pályát kellene! – Tanácsok a választáshoz