Napjaink első számú futballista-celebje a 2011-eshez képest visszafogottabb évet tudhat maga mögött, de így is történt néhány érdekes sztori vele 2012-ben.

10. Megyünk lopni

Pityinger Dopeman László popkulturális mérföldkőnek tekinthető slágerét magáénak érezve tavaly egy hűvös PL-bajnoki előtt szó nélkül ellopta csapattársa, Sergio Agüero kesztyűjét, mondván fázzon inkább az argentin keze. A Manchester City hivatalos fotósa, Sharon Latham idén rosszabbul járt: fényképezőgépe optikáját lovasította meg a zizzent csatár.

9. A  tetovált fiú

Noomi Rapace férfi megfelelője novemberben szerezte első gólját a 2012-es Premier League-idényben, úgy gondolta hát, emlékezetessé teszi az eseményt. "Én vagyok Isten büntetése. Ha nem követtél volna el komoly bűnöket, akkor Isten nem büntetett volna téged velem." Ezt a Dzsingisz kántól származó idézetet varratta magára. Az első mondattal, azt hiszem, egyetérthetünk.

8. Dulifuli, halihó!

Jerome Boateng, Micah Richards, Yaya Touré. Mi a közös bennük? A bőrszín és az izomkötegek mellett az, hogy mindhárom megvolt Mariónak. Mármint nem úgy, hanem mindhárom egykori és jelenlegi csapattársával verekedett már össze. Touréval egy áprilisi edzésen, mert az elefántcsontpartinak nem tetszett Balotelli lötyögése. Kérdőre vonta, ő meg nekiesett az egy számmal nagyobb középpályásnak.

7. „Egg-ra time”

Íme, egy átlagos januári vasárnap SuperMario módra: a City-Tottenham bajnokin Scott Parker fejére taposott, a 95. percben győztes gólt szerzett tizenegyesből, a meccs után egy olyan étterem közelében parkolta le fehér Bentleyjét, ahová a rivális United szurkolói járnak. Nem kellett volna, ugyanis a 120 ezer font értékű kupét súlyos tojástámadás érte, csak úgy csöpögött utána mindenhonnan a sárga trutymó.

6. Négyszáz fontos taxis GPS

Londonban, a Fulham menedzserének lakásán volt találkozója ügynökével. Martin Jol a megbeszélt időpontban kinézett a kéglije ablakán, és csodálkozott, hogy senki sem szállt ki a ház előtt leparkoló taxiból. Azért, mert kisvártatva megjött Balotelli is Maseratijával: Manchestertől a fővárosig (és aztán vissza) követte a taxit, mert nem tudta az utat. Az óra 400 fontnál (140 ezer forint) állt meg.

5. Szörnyek keringője

A jelenleg Marseille-ben pusztító Joey Barton külön toplistát érdemelne. A futballvilág hírhedt nehézfiúját még egy Manchester City–Queens Park Rangers találkozón hívta ökölpárbajra Balotelli, miután az agresszív angolt kiállították. Szerencsére a két elméleti fizikus összecsapása elmaradt, így nem semmisült meg a világegyetem.

4. Ha menni kell, akkor menni kell

Az 1800 tanulót okosító Xaverian középiskola álmos januári csütörtök délutánját egy suli előtt leparkoló Bentley pörgette fel, amelyből maga I. Mario király szállt ki, hogy bekérezkedjen az épületbe – pisilni. Miután kezet fogott Raffaella Fico akkori legjobb barátjával, a tanári szoba felé vette az irányt, és kedélyesen elbeszélgetett a professzorokkal. Csak nem vendégelőadó lesz?

3. Haverok, buli, cici

„Megérkeztem a stadionba, rögtön azzal fogadtak, hallottam-e, mit művelt már megint?” Roberto Mancini, Balotelli klubedzője szinte hetente nyilatkozhatna egy ilyet. Megtette márciusban, a Liverpool elleni meccs napján, ugyanis tanítványa a mérkőzést megelőző éjszakát sztriptízbárban töltötte. Az első és másodlagos nemi jellegek stírölése kétheti fizetésébe, 250 ezer fontba fájt az egészséges erotikára vágyó ghánai-olasznak.

2. Korai spriccelés

Néhány nappal húsvét előtt újdonsült cimborájával, a rapper Drake-kel vacsorázni mentek – természetesen rendőrségi ügy lett a vége. Az étkezdéből történt távozás után két tizenéves lány felismerte a focistát, és aláírást kértek tőle. Balo hirtelen ötlettől vezérelve előhúsvétot tartott, fogott egy közelben található slagot, és lelocsolta a lányokat. A csajok kevésbé díjazták az ideiglenes vizespóló-versenyt, és feljelentették a spriccelő labdarúgót.

1. Trollkodás élő adásban

Az Eb gólörömét produkáló Balotelli előző klubjának, az olasz Internazionale idénybeli harmadik vezetőedzőjének, Andrea Stramaccioninak bemutatása zajlott élő egyenes adásban, amikor belépett a képbe Mario. Szó szerint. A fiatal tréner épp megnyugtatni készült a jelenlévőket, hogy a megfelelő kezekbe került a klub irányítása, amikor hirtelen csend lett. Balotelli a semmiből betoppanva zavarta meg a sajtótájékoztatót, parolázott egykori elöljáróival, egyiküknek még puszit is nyomott az arcára.

Tovább:
A legfrissebb Player-cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Tízgólos vb-csúcs, marseille-i Waterloo és angol-alázás – A magyar válogatott felejthetetlen meccsei

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában