Szerencsére nem sokáig tartott a tétlenkedés, máris itt az újabb futballszezon. Az Európa-liga selejtezőjében a magyarok is érdekeltek, az első körben Montenegróra kell fókuszálnunk. A Vidi és a Honvéd is gyengült, de nincs olyan opció, hogy kiesés.

Az ezüstérmes Videoton a Mladoszt Podgoricát, míg a Bp. Honvéd a szintén montenegrói Cselik Niksics együttesét kapta az Európa-liga első selejtezőkörében.

Talán az utóbbi néhány évben fejlődött annyit a magyar klubfoci, hogy ne kelljen cidrizni az Európa-liga selejtezőjének sorsolásakor. Mármint az első körben. Ez főleg a tavaly nagyszerűen szereplő Videotonnal volt köszönhető. Persze abban a helyzetben nem vagyunk, hogy tökéletes érdektelenséggel kövessük a sorsolást, még a fehérváriaknak sem volt mindegy, hogy a szlovén Domzalét vagy a San Marinó-i La Fioritát kapják-e. Hát még a Honvédnak.

Végül egy elégedettségre okot adó köztes megoldást hozott a sors, a két montenegrói együttes UEFA-koefficiense alapján a nem kiemeltek között is a sor vége felé található. A jobb magyar együttes, a Videoton a gyengébbik montenegróiba futott bele, a Mladoszt Podgorica csak a hatodik helyen végzett a bajnokságban, a kupa-elődöntős szereplésével sikerült kvalifikálnia magát. Mindezt úgy, hogy a kupagyőztes Buducnost Podgorica és a bajnoki negyedik helyezett Grbalj nem kapott licencet az El-indulásra, így a Mladoszt és a bajnoki ötödik Rudar Pljevlja vehet részt a sorozatban.

A Vidi ellenfele huszonhat ponttal szerzett kevesebbet, mint a bajnok, a 33 bajnokin kilenc győzelem mellett tizenkétszer ikszeltek és ugyan ennyiszer kikaptak a fővárosiak. Mondhatjuk, jó a sorsolás, borzasztóan kínos lenne, ha a Videoton nem jutnak túl ezen a körön. Még akkor is, ha jelen állás szerint alaposan meggyengült.

Európa-liga, 1. selejtezőkör

Július 3.

  • Cselik Niksics–Bp. Honvéd 17:30
  • Videoton–Mladoszt Podgorica 20:30

TV: M1

A tavasszal menetelő, nagyszerűen és hatékonyan játszó, ezüstéremig jutó fehérvári keretből hiányozni fog jó néhány nagy tudású, rutinos játékos a montenegróiak ellen. Juhász Roland kölcsönszerződése lejárt, neki vissza kellett mennie az Anderlecht (U21-es) csapatába, Nikola Mitrovics és Mladen Bozsovics eligazol, Marco Caneira pedig eltiltás miatt nem játszhat. A kölcsönből visszatérő Sándor György sincs nevezve, mivel az ő kölcsönadása hivatalosan még nem járt le, de egyébként ő is eltiltását tölti. Ez bizony legalább három stabil kezdő, mégpedig a legrutinosabb, legtöbbet megélt játékosok, ráadásul kulcspozícióban.

Ott van viszont a nevezett keretben a fiatalok közül Zsótér Donát, Hudák Martin, Kleinheisler László és Papp Máté, valamint az új igazolások: Enete, Mamadu és Lupeta. Látható, azért ez így egyértelmű gyengülés, a Vinícius, Szekeres duó fiatal és fizikailag erős, de a Caneira, Juhász páros lábában sokkal több nemzetközi meccs van. Ám ha kizárólag a kezdőcsapatot nézzük, nem lehet gondja a Videotonnak. A Tujvel – Brachi, Vinícius, Szekeres, Szolnoki – Tóth, Vítor Gomes – Gyurcsó, Kovács, Filipe Oliveira – Nikolics felállású gárda jóval veretesebb ellenfeleket is le tud győzni. Hát még egy olyat, mely 3–5–8-as idegenbeli mérleget tákol össze a félelmetesnek nem mondható montenegrói első osztályban.

A Honvéd a montenegrói bajnoki dobogós Cselik Niksiccsel kénytelen játszani, ami még mindig nem tartozik az ijesztő ellenfelek közé, de a Vidi montenegróijánál azért jobb csapatról van szó. A kispestiek meg ugye közel sem olyan erősek, mint a Fehérvár. Pláne most, hogy két legjobbjuk, a két okos jó barát elhagyta a csapatot, Leandro Martínez Győrbe igazolt, Davide Lanzafame meg – miután lejárt a kölcsönadása – hazament elszámolni a hatóságokkal és a lelkiismeretével. A két csatár határozta meg a Honvéd támadójátékát, pótlásuk bár nem lehetetlen, de borzasztóan nehéz. Leginkább ilyen rövid idő alatt.

Érkezett a nagy Mancini kicsi fia, Andrea, aki nem véletlenül játszik a Honvédban, nem az apjára ütött. Vagy csak nagyon picit – ő is hím és focizik. A támadó középpályás mellett Emanuele Testardi is érkezett, és ő azért már jóval komolyabb vétel, még ha nem is egy Lanzafame. Ő a Sampdoriában játszott, csatár és van 57 Serie A-s meccse. A harmadik igazolás Emmanuel Mensah, a ghánai csatár 19 éves, aligha váltja meg a világot. A három női nevű játékos lesz tehát kénytelen pótolni a távozókat, egyelőre nem nagy merészség kijelenteni, hogy gyengült Marco Rossi csapata.

A Cselik harmadik helyen végzett, hazai pályán és vendégként is pozitív mérleggel zárt, nem lehet annyira dilettáns társaság. De egyet ne felejtsünk: Montenegró válogatottja nem rossz, de inkább jó, nálunk biztos jobb. De a bajnokság azért nem egy komoly széria, a Videoton minden bizonnyal utcahosszal nyerné. Mérhetetlenül csalódott lennék, ha nem három magyar várná a második selejtezőkört. Na ott már azért jó eséllyel lemorzsolódás lesz.

 (Fotó: vidi.hu)

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon