Futás, utazás, keresgélés, folytonos váltás, égető napsütés, eső, éjszakai kóválygás, egész napos őrület. Szóval ez az Ultrabalaton. Kihagyhatatlan. A Player nem is hagyta ki, és remek eredménnyel zárta a Balaton körbefutását.

Tízfős egységünk igazi csapatként pörgette végig a 212 kilométeres gigatávot, ami Balatonaligán indult szombat reggel, és Balatonaligán ért véget vasárnap hajnali négykor. Annyira jól teljesítettünk, hogy a tervezettnél egy órával korábban értünk a Club Aligához, és végül 18:42:05-ös idő alatt teljesítette a távot a Player.hu Running Club. Még úgy is, hogy közben néhány váltásnál megcsúsztunk, miután a kisbuszban henyélő, illetve épp ebédelő kollégák később értek a váltóponthoz, mint a futó. Én például percekig magányosan, elcsigázva ácsorogtam, amíg Marci mosolyogva a cipőjével bíbelődött. Még egyszer köszi srácok, egészségetekre, biztos, finom volt a túrógombóc. 

No és annak ellenére mentünk remek időt, hogy emellett még sikerült is néhányszor eltévednünk: ezúton is üzenjük a szervezőknek, hogy ennél a versenynél tényleg nincs jobb buli, de azért kicsit lehetnének alaposabbak, pillanatok alatt le lehet térni az útvonalról, és azért nem olyan jó móka éjszaka elhagyatott utakon bóklászni egy darab fejlámpával. Gyorsan hozzáteszem, hogy ez is hozzátartozik a fílinghez, ki nem hagynánk, mint ahogy az is, hogy Nagy kolléga hatalmas örömére (azóta is szentségel) egy leszakadó löszfal miatt kicsit hosszabbra sikerült az idei UB, ami amúgy is Közép-Európa leghosszabb futóversenye.

Ezzel az eredménnyel egy és negyed órát vertünk az Indexre, az Origo pedig 2 óra 5 perccel lassabban nyomta le a tókört. Szóval ők a futottak még kategória hozzánk képest. (Természetesen gratulálunk nekik is, ez csak egy klasszikus, olcsó sportos zrika.)

Az Ultrabalatont idén több mint négyezren teljesítették, a remek futóidő kiváló eredményeket szült, egyéniben Ivan Cudin 18 óra  30 perc és 12 másodperc alatt futotta körbe a Balatont, a nőknél Máténé Varju Edit volt a legjobb, a non-stop férfi- és női csapatok versenyét, ahol mi is indultunk, a Mindsystem Sashegyi Gepárdok nyerték (12:37:34).

És íme a hősök névsora, a Player.hu csapat tagjai: Aleska Diamond, Kancsár Anita, Szabó Csilla, Fürjes Ádám, Horváth Ádám, Izing Róbert, McMenemy Márk, Nagy Gergely, Szabó Márton és Rétsági Oszkár.

Annyira bejött nekünk ez a futós dolog, hogy már készülünk a Night Run Budapest 2014 versenyre, gyere te is:

Nevezés:

  • 2014. június 27-ig online tudsz nevezni.
  • 2014. július 1. hétfőtől július 4. péntekig a 1138 Bp. Népfürdő utca 5/c alatti Maratonman Depóban nevezhetsz személyesen. Nyitva: 10-től 18 óráig.

Bőven infókért kattints ide!

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon