Az őszi startup-versenyek esélyt kínálnak a sikerre, amit remélhetőleg ki is használnak majd a magyar startupok.

Versenyezni jó, nyerni viszont egészen fantasztikus élmény azokon az rendezvényeken, melyeken a tét akár vállalkozásod nemzetközi karrierjének kezdetét is jelentheti. Tehát nem csak a kihívás miatt érdemes benevezni, néhány szerencsés akár a világ legnagyobb startup-fővárosaiba is eljuthat ötleteit továbbfejleszteni, sikerre vinni.

Amúgy is tombol a startup-láz, jön a Jeremie 2, kiírták az első startup-pályázatokat, de a nemzetközi versenyek ennél sokkal többet hozhatnak az ötletgazdáknak. Budapestre jönnek a legjobb mentorok, akik pedig még nem szánták el magukat egy budapesti kiruccanásra, azokat Bécsben utolérhetik, akik szeretnék ötleteiket európai versenytársaikkal összemérni.

Az őszi versenyek kiváló lehetőséget adnak a kapcsolatépítésre is, a többi startupperrel való ismerkedésre, együttgondolkozásra; a befektetők persze ötletvadászatra, befektetés keresésre használják a jó hangulatú rendezvényeket. Nem árt tehát azoknak is ellátogatni a versenyekre, akik még nem szánták rá magunkat a nagy megmérettetésre, rengeteget lehet tanulni más hibáiból, erősségeiből.

Október: minden héten egy esemény

Az október annyira zsúfolt lesz, hogy minden héten találhat magának versenyt a hazai startupper. A rendezvények többsége komoly mentorcsapatot utaztat világszerte, illetve vonz már sikeres startup-vállalkozókat, kockázati tőkéseket, üzleti angyalokat a versenyek helyszínéül szolgáló európai nagyvárosokba. A rendezvények egy része workshopokat és konferenciát is kínál, míg mások csak a startupok megmérettetésére koncentrálnak.

Mondhatnánk, hogy London, Párizs és New York után először… október első napján rendezik meg Budapesten a nemzetközi versenyek bemelegítőjét. A hozzánk első alkalommal látogató Startup Saunát 2010-ben alapították Észak-Európában, a Baltikumban és Oroszországban működő startup-mentorok. Szándékuk egyértelműen az volt, hogy befektetőket és tehetségeket vonzzanak a régióba, serkentsék növekedésüket, ezzel is erősítve északi országok fejlődő gazdaságát.

Az évente többször megrendezett Startup Sauna eddig összesen több mint 12 millió euró befektetéshez segítette a feltörekvő vállalkozásokat, amelyeket ötszáznál is több jelentkező közül válogattak ki. Céljuk, hogy Szentpétervár és Malmö mellett most Budapesten is felizzítsák a startup-életet. Szabó Balázs, a Kairos Society közép-európai vezetője szervezi az egész napos rendezvényt, amelynek a Finn Nagykövetség ad helyet.

A győztes nyereménye: skandináv inkubációs program, amely legjobbjai végül a Szilícium-völgyben is bemutatkozhatnak.

Startup-konferencia állami felkérésre

Különleges nemzetközi eseményt szervez az MM Klaszter: a Magyar Külügyminisztérium felkérésére október 4-én rendezik meg a Budapest Conference on Cyberspace keretében a Hungarian Cyber Innovators’ Show 2012 (CyberShow 2012) elnevezésű kiállítást. A rendezvény zártkörű, és az ígéretek szerint látogatói a téma iránt érdeklődő miniszterek, nagykövetek és nemzetközi nagyvállalatok képviselőiből kerülnek majd ki.

A CyberShow 2012 célja, hogy megmutassa a magyar digitális ipar legjobbjait a hazai és nemzetközi kormányzati tisztviselőkből, politikusokból, szakértőkből, illetve nemzetközi szervezetek, egyetemek, civil szervezetek és a gazdasági élet vezető képviselőiből álló körülbelül 600 fős közönségnek. A nyári techshow nemzetközi színekbe öltöztetett változata egy napot szentel a startupok bemutatásának.

A kiállításon megtekinthető lesz az a húsz fejlesztés, amely a „Keressük Magyarország kiber-innovátorait!” elnevezésű versenyen pályázói közül kerülnek majd ki. Azon startupoknak ajánljuk a rendezvényt, akik úgy gondolják, hogy nem árt begyűjteni néhány hazai döntéshozó udvarias dicséretét. A helyszín a Millenáris B épülete.

A győztes nyereménye: a kiírás szerint a legjobb három kiállító értékes díjakat nyerhet.

Amikor a hegy megy Mohamedhez

Évek óta járnak hazai startupok a Seedcamp rendezvényeire. Eddig minden egyes alkalommal rengeget kellett utazni, hogy az egyik legizgalmasabb megmérettetés részesei lehessenek. A SeedCamp csapat világszerte számos helyszínen tartott már rendezvény, de Zágrábnál közelebb sosem jöttek. Az elmúlt években olyan hazai startupok próbálkoztak a rendezvényen, mint a WebLib, a Mixgar, az Antavo vagy a Webee.

Az Antavo tavasszal éppen Tel-Avivban aratott sikert mentorok és befektetők körében, de rendeznek Seedcampet Londonban, New Yorkban, Berlinben, Párizsban és Tallinnban is. A Seedcamp mint az egyik legnagyobb európai mentoringprogram 2007 óta működik, kiváló kapcsolatokkal és elképesztő befektetői háttérrel rendelkezik.

Többen próbálták már Budapestre csábítani a londoni székhelyű szervezőséget, míg végül Záboji Péter, az European Entrepeneurship Foundation alapítója, a hazai startup-világ legszínesebb egyénisége sikerrel járt. Október 25-én izgulhatnak a nemzetközi mezőny versenyzői a mentorok és befektetők legjobbjaiból álló zsűri döntésén, amely gyakorlatilag a győzteseknek elképesztő lehetőséget, nemzetközi karrier esélyét adja meg.

A győztesek díja: 50 ezer eurós befektetés a cégükbe plusz londoni accelerátor program

Csak Bécsig kell ellátogatni

Ha valaki kisebb kirándulással kötné össze a startupos élményeit, annak ajánlhatjuk a Pioneers Fesztivál rendezvény sorozatát. Akik biztos, hogy ott lesznek: amerikai és európai befutott startup-alapítók, befektetők az óceán mindkét partjáról.
A jelentkező startupok nem csak a 249 euró értékű jegyet spórolhatják meg a nevezéssel, hanem megnyerhetik a jelentős pénzdíjat is: a nevezők persze abból is komolyan profitálhatnak, ha sikeresen mutatják be fejlesztéseiket, hiszen tavaly a konferencián megkötött befektetések értéke 500 ezer és 2,2 millió euró között volt.

A rendezvény két nagykövete, Südy István és Bogár Bence már szervezi a hazai látogatókat az október 29–31. között megrendezendő konferenciára.

A győztesek díja: 25 ezer euró

Az ötletgyártó ökoszisztéma

Az őszi és a tavaszi pezsgés persze egész évre feladatokat ad a startup-világ szinte minden szereplőjének. Az ötletgazdák a nagy versenyeken kipróbálva terveiket, másoknak újabb ötleteket adva mozgatják az örök körforgást, amelyben végül már senki sem tudja, hol és mikor is született meg az aktuálisan favorizált zseniális ötlet. Ehhez adnak keretet a szakmai konferenciák és versenyek, ahol a döntősök ismertebbek lesznek, reflektorfénybe kerülve esélyt kaphatnak a sikerre.

Siker persze egy jól megrendezett konferencia, startup-verseny is azoknak, akik a másik oldalon erősítik a rendszert. Mentorokat, támogatókat szereznek, lehetőséget teremtenek a bemutatkozásra. A rendszer természetesen számos további elemmel lesz teljes, amelyben mindenki megtalálja a helyét a coworking irodák, mentorok, befektetők és startupperek színes világában.

Tovább a Startvonalra, a Player startupokkal foglalkozó sorozatába! Ismerj meg inspiráló magyar sikereket a Globeplayer sorozatunkban!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés