Öt magyar vállalkozó, innovátor is bemutatkozik a Szigeten, és a szervezők reményei szerint szétviszik majd a hírünket a világban.

Idén a startupoknak is lehetőségük van a bemutatkozásra és kapcsolatépítésre a Szigeten. Az oktatással és mentorálással foglalkozó civil szervezet, a Budapest Launchpad és a Startupper.hu innovációs portál versenyt szervez és „Európai Startup Randevú” néven startup sátrat nyit az idei Sziget Fesztiválon. A startuprendezvények a már évek óta sikeresen működő Európai Meeting Point helyszín egyik újdonságaként debütálnak.

Az augusztus 13. és 17. között látogatható EU Startup Randevú startupsátor az ismeretátadás mellett számtalan programmal várja az érdeklődőket. A legbátrabbak az open pitch dobogón adhatják elő a világmegváltó ötleteiket, a Startup Guruval átbeszélhetők a lehetőségek és problémák, lehet saját névjegyet és logót készíteni, de még focizni is. Egy alkalmazás arról gondoskodik majd, hogy a kapcsolatépítés a Sziget után is folytatódhasson, hétvégén pedig megválasztják a Sziget legjobb startupját.

Mindennap más startupok mutatkoznak be a szervezők sátrában: a pályázaton nyertes Brewie, Plukkido, Sighter, miutcánk.hu, Sortpad kap lehetőséget, hogy megmutathassa a legfrissebb magyar és nemzetközi innovációs megoldásokat. A szervezők szerint egy jól eltalált, ötletes, humoros akció gyorsan elterjesztheti a kezdő vállalkozások hírnevét Európa minden szegletében, hiszen a nemzetközi fesztivállátogatók a bulizás után hazatérve továbbadhatják ismerőseiknek a látottakat.

(A kép illusztráció)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Ausztrál lánnyal zárjuk a hetet

Moszkvában 130 ezer ember és 15 ezer gép takarítja a havat

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.