Ami nem kínai, az hamisítvány – tartja a mondás, de ami Adidos, feltehetően az sem eredeti. Keményebb fellépést ígérnek a hamisítás ellen.

Több erőfeszítésre van szükség a márkanevek, a szellemi tulajdonjog védelme területén, amelyhez megfelelő jogi hátteret nyújt az idén májusban hatályba lépett márkanév törvény – állítja Csang Mao, az állami ipari és kereskedelmi főhivatal vezetője. A jövőben nagyobb figyelemmel lesznek a rosszindulatú márkanév-bejegyzőkre vagy azt megpróbálókra, akik különösen a nagy, már bevezetett márkákra jelentenek veszélyt. A hamisítókat súlyosabb büntetéssel igyekeznek majd elrettenteni – ígérte.

Egyébként Kínában regisztrálták a világon a legtöbb márkanevet – számuk június végén 7,61 millió volt –, ám a szakemberek szerint ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kínai cégek innovatívak, a kínai áruk pedig versenyképesek lennének a világpiacon. Mint mondta, a cégek továbbra is elsősorban költségeikkel versenyeznek, az exportvállalatoknak csak alig húsz százaléka rendelkezik saját márkával, és a kínai exportnak mindössze tizenegy százaléka a saját márkanévvel eladott áru.

(Forrás: MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés