A Szendzsó gerillatesztelése szeptember végén egy amatőr hülyeségen bukott el: filccel írt papíron olvashattuk a kirakatban, hogy az üzemeltetők éppen a Balatont tekerik körbe. Megkönnyíthettük volna a saját dolgunkat, ha előtte Facebook-oldalukra is ránézünk, így viszont maradt a borjúként újkapura meredés, majd egy alternatíva mielőbbi felhajtása, mert a cikknek be kellett érkeznie, azt meg annyira nem akartuk, hogy a rovatvezetői kéz az agyunkat tojássárga módjára válassza el a koponyánktól.

Innentől viszont semmi nem úgy alakult, ahogy elterveztük: először egy ötödik kerületi gasztrobár nem ment át a rostán (igaz, nem az ételek miatt), majd egy Üllői úti, egyébként tudvalevően nem rossz pizzériában döntöttek úgy, hogy húsz percig az asztalunk felé sem néznek. Talán nem kellett volna előző este az Ezo TV “atlantiszi fényjáró” jósán röhögni, mindenesetre hamar rájöttünk, hogy a rossz lapjárást úgy fordíthatjuk meg, ha tartjuk magunkat az eredeti tervhez, a Szendzsóhoz, még ha két héttel csúszásban is vagyunk magunkhoz képest.

A nagy comeback bejött: alig estünk túl a reggelinken, amikor Zsolt, az egyik tulaj már ott állt velünk szemben, és még fel sem fedtük az inkognitónkat, máris csillogó szemekkel mesélt arról, hogyan utazgatnak az országban az egyedi kézműves ételek és italok felkutatásáért, például sajtokért a rejtélyes nevű nagymarosi Fekete Tanyára, vagy az ónodi vásárra eredeti bugylibicskáért, csak hogy legyen mivel autentikusan felszolgálni a mangalicatálat.

Kapkodni nem bírtuk eléggé a fejünket a továbbiakban elcsattanó kifejezéseken: bivalykolbász, budai méz, lecsólekvár, duplaköleses félbarna sör Jászdózsáról – és ha mindez nem igazolná teljes érvényűen a vonzódást a lokális javakhoz, akkor a család aprajától fennmaradt, polccá újrahasznosított dagasztóteknő vagy az egykor bőszen használt, ma már díszként virító demizson mindent elmond. És még a borkínálat sem állandó: a vendég mindig új palackoknak veselkedhet neki.

Mediterrán omlettünk a szárított paradicsommal, mozarellával és a házi pesztóval úgy volt habosan könnyűvérű, ahogyan a füstölt lazacos bagelünk férfiasan tökéletes, a két reggeliadaghoz pedig egy jól eltalált chai teát és egy café lattét rendelve 2800-egynéhány forintot kellett csengetnünk, ami az élményt is számításba véve egyáltalán nem egy high end árkategória. És ha hozzátesszük, hogy még egymáshoz barátságosan közel (tíz centiméterrel sokat mondunk?) tolt asztalok, fesztelen atmoszféra, gyerekeknek játszósarok is tartozik mindehhez, akkor bátran mondhatjuk, hogy egészen nyugodtan essetek be ide jó kedvvel, bő éhséggel.

Szendzsó Reggeliző Kávézó

Budapest II. ker., Frankel Leó u. 11.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Kőkemény kalandok – Túlélőtúrák amatőr Bear Gryllseknek