Csak egy újabb érv a mozgás mellett.

Egy, az Amerikai Szívgyógyász Szövetség Stroke című szaklapjában megjelent tanulmányban a kanadai közösségi egészségügyi felmérésben részt vevő 143 ezer felnőtt egészségügyi adatait elemezték (átlagosan 9,4 éven át követték a 40 éves és annál idősebb résztvevőket, akiknek nem volt korábban stroke-juk), majd arra jutottak a kutatók, hogy

a napi nyolcórás ücsörgés növeli a stroke kockázatát.

Azoknál, akik napi nyolc vagy több órát ültek, és egyébként nem voltak fizikailag nagyon aktívak, hétszer nagyobb volt a stroke kockázata, mint azoknál, akik kevesebb mint négy órát töltöttek ülőmunkával és legalább 10 percet mozogtak naponta.

A tanulmány vezető szerzője és a kanadai Ontario állambeli McMaster Egyetem kutatója, Raed Joundi ezt azzal magyarázza, hogy

az ülőmunka feltételezhetően rontja a glükóz- és a lipidanyagcserét, a véráramlást, és növeli a gyulladás kialakulásának kockázatát a szervezetben, ezek a változások pedig idővel káros hatással lehetnek az erekre, és növelhetik a szívroham és a stroke kockázatát.

A vizsgálatban részt vevők közül egyébként csak 2965 embernél alakult ki stroke. 90%-ban ischaemiás stroke-ot kaptak a vizsgálati időszak alatt – ez a stroke leggyakoribb típusa, ami akkor következik be, amikor az agyat vérrel ellátó artéria elzáródik. Ha a stroke-ot nem kezelik gyorsan, az agysejtek az adott területen oxigénhiány miatt elhalhatnak.

Több jel is utalhat arra, hogy valaki stroke-ot kapott:

  • a gyakori tünetek közé tartozik a gyengeségérzés a karokban, lábakban vagy az arcban,
  • különösen figyelmeztető jel, ha az érzés a test egyik oldalára korlátozódik.
  • De a beszéd elmosódása és a látás- vagy hallásproblémák, valamint
  • erős, más egészségi problémához nem kapcsolható fejfájás is jelezheti a stroke-ot.

A fizikai aktivitás növelése, az ülőmunkával töltött idő csökkentése segíthet leszorítani a stroke kockázatát

– szakértők ajánlása szerint lehet azzal kezdeni, hogy az ember többet áll és kevesebbet ül, és például lépcsőzik a lift helyett.

Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség ajánlása alapján a felnőtteknek hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást (például: gyors séta vagy kerékpározás) kellene végezniük, és az ideális az lenne, ha ez a mozgás 10 percnél hosszabb időszakokban történne.

A fizikai aktivitás növelése mellett fontos összetevője a stroke-kockázat csökkentésének:

  • a megfelelő étrend,
  • a dohányzásról való leszokás, valamint
  • a magas vérnyomás és a cukorbetegség szűrése és kezelése.

És...

Van egy nagyon jó hírünk a kávézásról és egy brutálrossz az alkoholfogyasztásról

Erre mondják azt, hogy isten az egyik kezével elvesz, a másikkal ad.

(Forrás: MTI, fotó: The Office)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

Hihetetlen, de ezek iráni újságok címlapjai az iszlám forradalom előtti időkből

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés