Ha sarkítani akarjuk a témát, a feketegazdaság egyes területei közül ez az, amelyben szinte mindenki érintett, és saját tapasztalatai is vannak jócskán. Az elmúlt években számos törekvés bukkant fel ezeknek a pénzmozgásoknak a kifehérítésére.

Borravaló

Etimológiailag boncolgatva a szót, abban valóban felfedezzük a bort, tehát következtethetünk arra, hogy annak idején ezt a csekély összeget azért kapta a pincér, hogy a fáradságos munkanap végén ő is a pohár fenekére nézhessen. A német trinkgeld (ivópénz) szó is hasonló eredetre utal. Rúgjon be a felszolgáló is, ha már mi jól érezzük magunkat!

Sokan viszont manapság már megszokásból adnak borravalót. Egy, a vendéget megnyerő stílusával, tájékozottságával lehengerlő pincér esetében a szórakoztatásért cserébe megilleti őt némi aprópénz, nem szabad azonban automatizmussá válnia, azt pedig pláne pofátlanságnak érzik egyes vendégek, ha a tíz, vagy egyes puccosabb helyeken akár tizenöt százalékra rúgó szervizdíjat eleve beépítik a számla végösszegébe. Fizessünk azért egy plusz összeget, ami tulajdonképpen munkaköri kötelessége a felszolgálónak, azért, amiért egyébként a bérét kapja? Hiszen a hivatalnok mit kap, ha megszerkeszt egy táblázatot? A targoncakezelő elvárhat bármi extra juttatást, ha felpakol egy tucat raklapot? Miért minősülhetnek egyes szakmák preferáltabbnak e tekintetben pusztán azért, mert közvetlenül érintkeznek az ügyféllel/vendéggel?

A borravalót evidenciának tekintő hozzáállás sokszor a vendéglátóipar munkaadói oldalán is tetten érhető, amikor alkalmazottaik bérét eleve úgy határozzák meg, hogy abba belekalkulálják annak a borravalónak az összegét is, amiben a bőkezű vendégektől vélhetően részesülni fognak. És ez az álláspont nem is alaptalan, hiszen sok esetben a havi legális betevő többszöröse folyik be ily módon a kiszolgáló személyzet házipénztárába.

Fizetni azért, hogy kiszolgáljon?

A felszolgálási díj és a borravaló azonban nem egy és ugyanaz. Tehát horribile dictu, a pincérek adott esetben mind a kettőt elvárhatnák szerencsétlen, fejőstehénnek nézett vendégtől. A számlához hozzácsapható felszolgálási díj mértékéről és alkalmazásáról külön jogszabály rendelkezik. Ez alapján a helyben fogyasztott ételek és italok után lehet felszámolni ezt a külön díjat, majd pedig havonta kell a vendéglátásban közvetlenül közreműködőknek – persze az adók és járulékok levonása után – kifizetni. A felosztásról elvileg írásban kellene megállapodnia az üzemeltetőnek és a pincéreknek. A felszolgálási díj mértéke és kifizetése tehát nyomon követhető, ellentétben a borravaló útjával.

És adózni ki fog?

Ha az adózás oldaláról közelítjük meg a problémát, a borravaló a hatályos adójogszabályok szerint adómentes bevételnek minősül, Személyi jövedelemadót ugyan nem kell fizetni a vendéglátó üzlet felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló után, ha azonban nyugdíjjárulékot fizetnek utána, az összeg 81%-át figyelembe veszik a későbbiekben a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál, ez pedig nagyon nem mindegy, ha mondjuk évtizedekig minimálbérért gürcölsz egy étteremben, miközben a mellékesen kapott borravaló összege ennek a többszörösére rúg.

Érdemes mérlegelniük a vendéglátóiparban dolgozóknak ezt a lehetőséget, mert csekély befizetés mellett állami nyugdíjuk alapja jelentősen növekedhet úgy, hogy az ilyen jogcímen szerzett bevétel után nem kell adót fizetniük – ezzel viszont némileg nyilvánosságot kap a befolyó borravaló mértéke.

A doktoroknak hála

Az orvosoknak és ápolóknak a figyelmesebb bánásmód reményében juttatott hálapénz megítélése hasonló a borravalóéhoz. A korrupció egy sajátos formájaként kulturálisan mélyen meggyökerezett a társadalomban. Megszokásból adjuk, ez is a szerényebb fizetés kiegészítéséül szolgál, itt azonban elmaradásának hatását a közvélekedés szerint jobban megérezhetjük a bőrünkön. A lakosság mindössze öt százaléka tartja helyesnek a hálapénz intézményét, mégis minden ötödik magyar ad a háziorvosának és a szakrendelőben, és minden második magyar szokott borítékot zsebbe csúsztatni, ha kórházi kezelésre szorul. Az orvosok becslése szerint a szülész-nőgyógyászok, illetve a sebészek kapnak a leggyakrabban hálapénzt.

Sokan ezért veszik inkább igénybe a magánpraxisok rendelését, ahol szinte ugyanazt az összeget fizetik ki a kezelésekért, nincsenek viszont a zsebbe tömködött borítékhoz fűződő kínos pillanatok, és a számla még az egészségpénztárnál is elszámolható. A paraszolvencia intézménye alapjaiban változott meg az új Munka Törvénykönyve alapján, ugyanis tavaly július 1-jétől a jogszabály úgy rendelkezik, hogy harmadik személytől díjazás nem fogadható el vagy nem köthető ki, kivéve, ha a tilalom alól a munkáltató felmentést ad. A törvény hatálybalépését követően kórházigazgatók tucatjai legalizálták így a hálapénzt előzetes jóváhagyásukkal.

A borravalótól eltérően a hálapénzt a többi legális jövedelemhez hasonlóan fel kell tüntetni az adóbevallásban, és adózni is kell utána. Ez a fajta bevétel az összevont adóalapba tartozó jövedelmek közé tartozik. Ezért annak az orvosnak, nővérnek, asszisztensnek, aki hálapénzt fogad el, normál, 16 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetnie. A bruttó összegen felül pedig még a 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás is terheli, a paraszolvencia bevallási hajlandósága tehát csekély, nem áll rendelkezésünkre ezért pontos kép arról, hogy ilyen jogcímen mekkora összeg forog évente az egészségügyi szakmákban.

Nyilvánvaló tehát, hogy az adóhatóság radarja alatt bonyolódó pénzmozgások átláthatóvá tételére tett kísérletek ugyan teljes kudarcra nincsenek ítélve, de sikerük is eléggé csekélynek mondható.