A titokzatos vamp

Bár Theda Bara nevét manapság már csak kevesen ismerik, hatása a huszadik századi nőideálra elévülhetetlen. A Theodosia Burr Goodman néven született némafilmszínésznő maga volt a megtestesült titokzatosság: szénnel kifestett fekete szemei nem csak a nők sminkszokásait változtatták meg teljesen, de mai napig visszaköszönnek a Chicagói Filmfesztivál plakátján. Bara legnagyobb szerepe egy olyan film, amit valószínűleg az utókor már sohasem láthat: a Kleopátra 1917-es kópiái nem maradtak fent, így néhány fotón kívül csak a korabeli lapok felháborodása maradt a filmből. Bara filmbéli ruhái elképesztő összegbe kerültek, leghíresebb közülük az a gyöngyökkel kivarrt áttetsző lepel, ami a tízes években nagyjából akkora sokkot váltott ki a közönségből, mintha ma Matolcsy György anyaszült meztelenül vonulna be az Este stúdiójába. A vamp kifejezés ekkoriban keletkezett: az akkoriban divatos vámpírfilmek (jaj, miért van déja vunk?) hősnőit nevezték így: fehér bőr, sötétre festett szemek, sötét haj jellemezte őket, a közvélekedés szerint kiszipolyozták imádóikat, és csak szomorú porhüvelyüket hagyták maguk után. A típus képviselői voltak még: Pola Negri, Nita Naldi, Louise Glaum vagy Musidora, aki elég ijesztően hajazott egy valódi vámpírra. Nyilván az Addams Family-beli szerepe miatt, de Christina Ricci már sosem fogja lemosni magáról a vamp jelzőt.

A vad, kisfiús flapper

A húszas években Coco Chanelnek köszönhetően a nők letépték fűzőiket és társadalmi láncaikat, és a szabadságtól, no meg némi szesztől megrészegülve élvezni kezdték az életet. A vékony, fiús lányok lázadása volt ez az előző évtizedek dúskeblű, testes ideáljai ellen, a kor ruhatervezői és a képzőművészetben teret hódító art déco irányzat pedig örömmel üdvözölte a slank, egyenes vonalakat. A flapperek azok a nők voltak, akiket manapság partyarcoknak neveznénk: őrjítő sebességgel ropták a charlestont, hajukat fiúsra vágatták,  és szexuálisan is meglehetősen szabados életet éltek. Néhányan még ennél is tovább mentek: autót vezettek, repülőkkel repkedtek, és közben az egyenjogúságért harcoltak. A fekete-fehér filmeken pazarul mutatott a vékony alak és a határozott frizura meg smink. A kor leghíresebb szexszimbólumai Clara Bow (róla és/vagy Helen Kane-ről mintázták Betty Boop alakját) és Louise Brooks voltak. Nekik köszönhetjük a bubifrizurát. A későbbiekben Liza Minnelli a Cabaret-ban (majd a szerepen kívül is), illetve Renée Zellweger meg Catherine Zeta-Jones a Chicago című musicalfilmben hozta zseniálisan a flappert.

A megközelíthetetlen díva

A harmincas-negyvenes évek nem volt épp könnyű időszaka a világnak, talán épp ennek tudható be a minden addiginál nagyobb szórakoztatóipari bumm. Hollywood aranykora természetesen az egész világra hatással volt, minden nő a filmszínésznők életére vágyott. A kis országok Európában is megteremtették a saját bálványainkat: ekkor tündökölt Karády Katalin, és bár a filmekben számos kedves, mosolygós szépség is feltűnt Tordai Teritől Turay Idáig, a férfiközönség mégiscsak a jéghideg, megközelíthetetlen szépségek lábainál hevert. Ilyen volt a hangosfilmre váltást sikeresen átvészelő Greta Garbo, a férfiruhákban parádézó Marlene Dietrich, a világ legszebb nőjének számtalanszor megválasztott Ava Gardner, és Katharine Hepburn is. Ha mai példát akarunk, ott van a végtelenül hűvös Nicole Kidman vagy Victoria Beckham.

A szőke bombshell

A húszas években fedezhetjük fel először a képernyőn ezt a típust, majd a negyvenes évek háborús borzalmai után az ötvenes években indult újra virágzásnak a szőke naiva toposza. Marilyn Monroe-t mindenki kapásból rávágja, de szinte se szeri, se száma a szexi szőkéknek a vásznon. Ősanyjuk a botrányosan nagypofájú Mae West, Marilyn és Brigitte Bardot mellett pedig talán Jayne Mansfield a legismertebb közülük (lásd a nagy kép a cikk elején), aki ahhoz képest, hogy egy elképesztő testi adottságokkal megáldott buta libának nézett ki, több nyelven beszélt, mindig jó tanuló volt, több hangszeren játszott – és öt gyereket szült. (Leghíresebb közülük a második, magyar származású férjétől született Mariska Hargitay.) Jayne Mansfield egy borzalmas autóbalesetben halt meg 1967-ben. A szőke bombshell kategóriája a kilencvenes években ébredt újra, mégpedig a Baywatchnak, nevezetesen Pamela Andersonnak és Erika Eleniaknak köszönhetően. Ki ne hagyjuk Anna Nicole Smith botrányhősnőt sem, mint az utolsó hivatalos, klasszikus értelemben vett bombshellt. Fénykorában gyönyörű volt.

A harcos amazon

A szőke naivák után igazi felüdülést jelentett a közízlésnek, hogy hirtelen megszaporodtak az önálló, erős nők a vásznon: a Dr. No című Bond-filmben Ursula Andress fehér bikinit villantott, és megfordította a Föld mozgását: innentől a karakán szupercsaj lett a vezető trend. Raquel Welch kőkorszaki cuccban szexizett az Egymillió évvel Krisztus előtt című filmben, majd cyber-szerkóban a Fantastic Voyage-ban – olyan maradandó nyomot hagyva a férfiakban, hogy a harcos amazon karaktere számtalan filmben kerül elő manapság is. Kérdezd csak meg Angelina Jolie-t. A Tomb Raider után Uma Thurman és a Kill Bill volt a típus non plusz ultrája, a kilencvenes években meg Lucy Lawless, azaz Xena, és az Elveszett ereklyék fosztogatói dívott Tia Carrerével - aztán jött Jennifer Garner, alias Elektra.

Ha érdekel a téma, nézd meg a sorozat második részét!