Sokan a gintonik összetevőjeként ismerik, pedig ennek a népszerű üdítőitalnak a története messze túlmutat a koktélok világán. Ma már csak a fanyar íze miatt fogyasztják, de a legfőbb összetevője egykor a gyarmatosítók életmentő orvossága volt.
Szeretjük a kesernyés íze miatt tisztán, vagy ginnel keverve koktélként a tonikot, de keveset tudunk a történetéről. A világszerte népszerű szénsavas üdítőital legfőbb összetevője a kinin, amit a kínafa kérgéből nyernek ki, és egyáltalán nem az íze miatt kezdték el fogyasztani, hanem azért, mert a modern orvostudomány előtt a malária egyetlen hatásos orvosságának számított, nélküle elképzelhetetlen volt a trópusi vidékek felfedezése.
Az indiánok bölcsessége
A 16-17. században a dél-amerikai területeket meghódító spanyolok és portugálok kezdték először alkalmazni a halálos betegség ellenszereként a kinint, de a gyógyító hatására nem maguk jöttek rá. Az őslakosok már jóval a hódítók előtt készítettek teát a kínafa kérgéből, mert izomlazító hatásával enyhítette a vacogásukat a hidegben. Amikor először találkoztak a hódítók által behurcolt maláriával, szintén ezt a főzetet itták, mert a malária is hidegrázással kezdődik.
A fakéregből két francia gyógyszerész több mint kétszáz évvel ezelőtt vonta ki először a kinint, ami láz- és fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. A kinin ezért annyira nélkülözhetetlen lett az afrikai és ázsiai gyarmatosítás során, hogy a meghódított területeken is kínafaültetvényeket, majd pedig kiningyárakat hoztak létre. A kinin azonban ekkor még kizárólag kellemetlen ízű orvosságnak számított.
Így viselték el az ízét
A 19. század elején ismerték fel, hogy a kinin nemcsak a malária gyógyítására, hanem a megelőzésére is használható, ekkor a brit hadsereg és a kelet-indiai társaság tisztjei kezdték használni erre a célra. A kinin azonban önmagában rendkívül keserű volt, ezért az orvosok és tisztek különböző módokon próbálták elviselhetőbbé tenni az ízét. Például az afrikai partoknál hajózó tengerészek borba, az indiai kikötőkben állomásozók ginbe keverték.
De nem csak szeszesitalhoz keverték, hogy elviselhetőbb legyen az íze. Az első tonikokat úgy készítették, hogy a kinint vízzel, cukorral és lime-lével keverték össze, így az ital íze kellemesebb lett, az emberek szívesebben fogyasztották a kinint, ezzel hatásosabban védték meg magukat a maláriától. A malária ellen ma már hatékonyabb gyógyszerek is rendelkezésre állnak, a világ sok országában azonban még mindig fontos a szerepe a kininnek.
Frissítőből koktélalapanyag
Így született meg a ma ismert tonik elődje, amely akkor még sokkal több kinint tartalmazott. A ma kapható szénsavas tonikok kinintartalma már jóval kisebb, mivel nem a gyógyhatása, hanem a jellegzetes keserű íze miatt keverik az italba. A modern tonik Jacob Schweppes nevéhez fűződik, akinek 1783-ban elsőként sikerült palackoznia a szénsavval dúsított vizet, és 1870-től kínálta a nevét viselő tonikot, ami a mai napig természetes kinint tartalmaz.
A hagyományos tonik mellett számtalan ízesítéssel találkozhatsz, a leggyakrabban citrusfélékkel egészítik ki, de piros gyümölcsökhöz is jól megy. A fanyarsága miatt a koktélok világában is fontos szerepe van a toniknak, és a világ legismertebb long drinkjéhez a leggyakrabban a ginnel keverik, amit korábban szintén gyógyszerként fogyasztottak. A semlegesebb ízű vodkával is jól kiegészítik egymást, és az utóbbi évek nagy nyári kedvence volt a tonik eszpresszó.
A kézműves ginek megjelenésével az utóbbi években újra növekedni kezdett a tonik népszerűsége, megjelentek a kisebb gyártók egyedi tonikjai is, és a különféle ízesített típusok mellett a cukormentes, természetes összetevőkkel készített változatok is. Az egyszerű gyógyitalból így lett népszerű frissítő, életmentő orvosságból pedig a bárok koktélkínálatának egyik elengedhetetlen összetevője.
(Forrás: Schweppes, fotók: Getty Images)
Ez is érdekelhet: