Jó móka a négylábú barátoddal együtt kiszabadulni a természetbe, főleg, ha felkészülsz rá.

Akinek van kutyája, biztosan tudja, hogy a kutyusnak soha nem elég a sétából, még akkor sem, ha az időjárás minden erejével ki akar szúrni velünk. Akkor meg pláne nem, ha nem a szokásos helyeken körözgetünk végeláthatatlanul, hanem elhagyjuk a megszokott parkot/kutyafuttatót, és kiszabadulunk az erdőbe kirándulni. A kutyák számára ez hatalmas öröm, hiszen egészen új szagok és ingerek várják, és nekünk is remek alkalmat kínál, hogy kiszellőztessük a fejünket, de még az egészségünket is szolgálja – egyébként pont annyira, mint kutyusunkét. Arról nem is beszélve, hogy az új és közös élmények a gazdi–kutya kapcsolatot is megerősítik.

Legyen szó kisebb túráról vagy egész napos kirándulásról, érdemes néhány dolgot figyelembe venni, mielőtt nekivágunk.

#1 Megfontoltan válasszunk távot és terepet!

A kölyökkutyák hamarabb elfáradnak, ahogy az idősebbek és a betegek is, illetve azok, akik nincsenek hozzászokva a nagyobb kirándulásokhoz. A klasszikus padlócirkálók (például a csivava vagy törpespicc) pedig nem igazán arra születtek, hogy az erdőket és hegyvidéket róják órákon keresztül. Persze velük is nyugodtan lehet kirándulni, csak okosabban kell csinálni – már csak azért sem ajánlatos rögtön hosszabb távra menni velük, mert előbb-utóbb a hátizsákodban fognak kikötni.

A másik, hogy nem minden kutya „hegyi kutya”, nem mindegyiknek esik jól egy meredekebb, sziklás hegyoldalon felkaptatni, ahogy a mélyebb szakadékok felett sem minden fajta szeret/képes áthaladni.

A lényeg, hogy kutyánkra szabottan válasszunk távot és terepet, és fokozatosan szoktassuk hozzá a túrázáshoz! Indulás előtt pedig mindenképp érdemes tájékozódni az útvonalról.

Néhány kutyás túrázós hely:

  • Teve-szikla (Pilisborosjenő)
  • Sorrento-sziklák (Budaörs/Budakeszi)
  • Thirring-sziklák (Dobogókő alatt a sárga jelzés)
  • Hármashatár-hegy (a Görgényi úti parkolótól, itt rengeteg kutyás van!)
  • Kóspallag környéke

#2 Az időjárást is nézzük!

Talán mondani sem kell, hogy a nagy hideg, de főleg a hőség nem jó a kutya számára (sem). Fontos, hogy ne a legnagyobb mínuszok közepette, vagy éppen a legmelegebb napon/napszakban akarjunk órákon keresztül erdőben sétálni. Bár nyáron kétségtelenül az egyik legjobb választás lehet, ha egy árnyékos erdőbe visszük,

a felhevülés és kiszáradás veszélye azért olyankor is fennáll. Érdemes pihenőket beiktatni, és rendszeresen megitatni a kutyát a séta során.

#3 Hallgasson rád!

A kutyus egy új környezetben találja magát, ahol új szagok és rengeteg inger veszi körül, és ha nincs meg a kötődése hozzád, illetve az alaptudása (parancsok ismerete), hogy hallgasson rád, akkor az ösztön eluralkodik rajta, te meg futhatsz utána. Ráadásul a nem megfelelő viselkedés balesetveszélyes is lehet.

#4 Mit vigyünk magunkkal?

Vannak olyan, a kutya és az ember számára fontos alapfelszerelések és kiegészítők, amelyeket a túrázás hosszától függetlenül érdemes lenne bepakolni a táskánkba – például:

Bolha/kullancs elleni védekezés

Mielőtt túrázni indulsz az erdőbe, semmiképp se felejts el a megfelelő kullancs elleni védelemről gondoskodni. Manapság számtalan lehetőség rendelkezésünkre áll az élősködők elleni harcban, vannak nyakörvek, cseppek, oltások is, de szerencsére vegyszerek nélkül is megoldható a dolog. Utóbbira például ott van a Tickless nyakba akasztható ultrahangos kullancsriasztója , amivel 100%-ban vegyszermentes módon tarthatod távol a vérszívó parazitákat – ezt láthatod a fenti képen is (az a narancssárga cucc a kutya nyakánál). Hatalmas előnye, hogy ezt nem kell a kutyus bőrére csepegtetni, nincs illata, ráadásul egyaránt biztonságos az állatok és az emberek számára, mert ugye a saját magad biztonságáról is gondoskodnod kell – természetesen a gazdiknak is létezik egy ultrakönnyű és újratölthető Tickless-kullancsriasztó.

Bővebb információt ITT találsz róla.

Itató(tál) és persze kellő mennyiségű víz

Manapság már többféle utazószetteket lehet kapni kutyusoknak, praktikus kialakításuknak köszönhetően kevés helyet foglalnak, és könnyen szállíthatók. És ez persze a te szempontodból is fontos, hiszen a kiszáradás téged is fenyegethet, hidegebb időben pedig jól tud esni egy kis meleg tea a termoszból.

Jutalomfalat

Nem érdemes megetetni túrázás előtt, hiszen az emberekhez hasonlóan a kutyáknak sem tesz jót, ha teli gyomorral szaladgálnak (esetükben bélcsavarodást is okozhat), de akár már a túrahelyszínre utazás közben is megtörténhet a baj (összehányhatja magát és a kocsit/buszt/vonatot). Ha nem szeretnéd éheztetni a kutyát a nagy napon, akkor kis adagokra osztva érdemes odaadni neki a kajáját, vagy jutalomfalatokkal készülhetsz neki. Ne aggódj, nem fog éhen halni, még ha elő is adja a nagyhalált. A kaja/jutalomfalat ráadásul még akkor is a segítségedre lehet, ha úgy ítéled meg az adott helyzetet, hogy a kutyád nehezebben behívható az erdőben.

Ha már neki csomagolsz jutalomfalatot/ételt, magadról se feledkezz meg, az energiapótlás neked talán még fontosabb is, mint a négylábú barátodnak. Müzli- és energiaszeletek, gyümölcsök, magvak mindig jól jöhetnek, hosszabb túra esetén pedig egy-két szendvics is simán beleférhet a diétádba.

Még két kézenfekvő dolog a kutyád számára:

  • Oltási könyv, szájkosár (+kutyajegy): nem árt, ha ezek nálad vannak. Igazából akkor válhatnak igazán szükségessé, ha a tömegközlekedéssel igyekeztek eljutni a túrahelyre, az ellenőrök ugyanis elkérhetik.
  • Nyakörv (telefonszámmal ellátott) bilétával + póráz vagy hám: ezek alapfelszereltségnek számítanak, vagyis egy sima hétköznapi séta alkalmával is érdemes magunkkal vinni. Persze nem kell 0–24-ben attól rettegni, hogy bármikor jöhet egy váratlan inger (például petárdázás/karambol zaja, illetve erdőben a vadak őrülten csábító szaga), amitől még a legszófogadóbb és sok ingerhez szokott négylábú is ijedtében elszaladhat, de ha kicsit is úgy érzed, hogy az adott (inger)környezetben bizonytalan a kutya, vagy éppen te, nyugodtan tedd rá a pórázt! A póráz meggátolja, hogy elszaladjon, a telefonszámoddal ellátott biléta pedig akkor lehet hatalmas segítségedre, ha már bekövetkezett a baj, vagyis elfutott, ez ugyanis a kutyába helyezett csip leolvasása nélkül is lehetővé teszi, hogy elérjenek téged.

És két dolog, ami neked fontos:

  • A cipő: távtól és tereptől függetlenül mindig kényelmes és biztonságos járásra alkalmas cipőben/bakancsban vágj neki a túrának, a víz- és vérhólyag igencsak meg tudja keseríteni az élményt, előzd meg a bajt!
  • Öltözz rétegesen és okosan! Ha nem akarsz befektetni speckó túraruházatba, akkor a lényeg, hogy melegen tartó vagy szellőző öltözetet részesítsd előnyben. Elsősorban hosszú ujjú felsőben és hosszú nadrágban lenne érdemes gondolkodnod, ezek nemcsak a kullancsoktól védnek, de a napsugárzástól és az ágak okozta karcolásoktól, sebektől is. Nem árt, ha lapul a táskádban egy esőkabát – úgyis kis helyet foglal. Egy fejkendő/sapka és akár napszemüveg is jól jöhet, ha a túraútvonal nem csak az árnyékos erdőt érinti – ebben az esetben magas faktorszámú napvédő készítmény is jól jöhet.

+1 A legfontosabb pedig, hogy...

mindannyian érezzétek jól magatokat, hiszen – ahogy említettem – az új és közös élmények a gazdi-kutya kapcsolatot is megerősítik.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Tickless.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában