Másik négy idegenhonos meztelencsigafajjal együtt.

A Hun-Ren Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (Hun-Ren ATK Növi) munkatársai elsőként jelezték öt meztelencsigafaj hazai jelenlétét, vagy megerősítették a velük kapcsolatos korábbi bizonytalan adatokat. A kutatók BioInvasions Records című tudományos szaklapban megjelent cikke részletes beszámolót közöl a fajok azonosításának módszereiről, külső morfológiájukról, anatómiájukról, valamint hazai előfordulási adataikról.

A hazai meztelencsigák identifikációs kutatása öt éve zajlik a Hun-Ren ATK Növiben, Turóci Ágnes és Dr. Páll-Gergely Barna részvételével. Már 2020-ban sikerült kimutatniuk a hazai faunában addig nem ismert meztelencsigafajokat – a feketefejű meztelencsigát és a malaccsigát –, amelyek mára országszerte elterjedtek. Mostani eredményeikkel összesen hétre emelkedett az új vagy eddigi bizonytalan adataikban megerősített hazai meztelencsigafajok száma.

Az öt, Magyarországon újnak számító faj és fellelési helyük:

  • foltos meztelencsiga (Bp. II., Herman Ottó út környéke; Bp. XII., Böszörményi út)
  • hódító meztelencsiga (ELTE Füvészkertjéből és tizennégy budapesti kertészet)
  • kétsávos meztelencsiga (ELTE Füvészkert és tíz budapesti kertészet)
  • kispöckű meztelencsiga (öt budapesti kertészet)
  • tarajos meztelencsiga (két budapesti kertészet).

Általános tapasztalat, hogy a behurcolt meztelencsigafajok a Mediterráneum területeiről, a Balkán egyes régióiból, valamint a Kaukázusból és a Fekete-tenger partvidékéről származnak. Terjeszkedésükben elsősorban a megnövekedett kereskedelem által történő behurcolás játszhatja a legfontosabb szerepet, aminek biztos indikátora, hogy a felfedezett fajok többsége budapesti kertészetekből és a Füvészkertből került elő. Feltételezhetjük, hogy az újonnan azonosított fajokat dísznövényekkel már országszerte sok magánkertbe is széthurcolták. Jövőbeli kutatások adhatnak választ arra, hogy ezek a fajok megtelepednek-e Magyarországon, és okozhatnak-e gazdasági kárt.

A Magyarországon élő mintegy harminc meztelencsigafaj közül öt-tíz potenciális vagy aktuális kártevő.

A most felfedezett fajok hazai kártételéről keveset tudunk, a nemzetközi szakirodalom azonban többet is – például a kétsávos meztelencsigát, a hódító meztelencsigát – súlyos kártevőként, esetenként inváziós fajként jelöl.

(Forrás: Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózat, fotó: Turóci Ágnes. A címlapkép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

Őrületes sebességgel változik a természet, hogy kompenzálja az ember pusztítását

Hogyan alkalmazkodik a földi élet az emberhez? Sokkal gyorsabban, mint gondolnánk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában