„Nagyban legyengült”, de a vörös listához mégsem elég veszélyeztetett.

Zöld listán kategorizálja a veszélyeztetett és kihalással fenyegetett fajok megőrzésének, talpra állításának helyzetét a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN), amely 1948-ban hozta létre a kihalással fenyegetett fajok vörös listáját az élőlények természetvédelmi státuszáról.

Jelenleg száznyolcvanegy faj állapotát mérték fel az új zöld lista mutatói alapján. Több mint kétszáz kutató dolgozik azon, hogy meghatározza a fajok zöld státuszát, összehasonlítva a jelenlegi populációjuk méretét és területi kiterjedését a múltbeli állapotukkal.

Megbecsülik a fajmegőrzési munkálatok hatásait, azt, hogy mennyire függ egy faj túlélése az emberi segítségtől, illetve azt, hogy mekkora mértékben állíthatók talpra ezek a fajok.

A felmért állatokat, növényeket és gombákat kilenc kategóriákba sorolják a teljesen talpra állt–vadon kihalt skálán. Az egyik tanulmányozott faj a szürke farkas volt. Bár a vörös listán a fajt nem fenyegetettként kategorizálja az IUCN, a zöld listán a „nagyban legyengült” kategóriába került, ami azt mutatja, hogy az egykoron nagy számban és széles térségekben elterjedt faj megőrzésében még hosszú utat kell megtenni, hogy el lehessen érni teljes ökológiai talpra állását.

Ezzel szemben a Mauritiuson őshonos rózsás galamb – amelyből az 1990-es évek elején csupán tíz egyed élt – a mérsékelten legyengült kategóriába került a sikeres fajmegőrzési programnak köszönhetően, amely segített abban, hogy populációja ma már több száz egyedből áll.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés