Az Egyesült Államokban jelentősen rövidült a várható élettartam az elmúlt két évben. A fő ok a pandémia, de más is közrejátszott.

Két évben egymás után csökkent a várható élettartam az Egyesült Államokban: 2021-ben közel egy évet esett 2020-hoz képest. A koronavírus első két évében összesen közel három évvel lett rövidebb a becsült amerikai élettartam. Az utolsó hasonló visszaesés a második világháború idején, az 1940-es évek elején történt.

„Ez egy elkeserítő helyzet. Már korábban is rossz volt, és csak még rosszabb lett” – mondta tömören Samuel Preston, a Pennsylvaniai Egyetem demográfusa.

A várható élettartam „a népesség egészségének legalapvetőbb mutatója ebben az országban” mondja Robert Hummer, az Észak-Karolinai Egyetem egészségkutatója.

Több évtizednyi emelkedés végén 2019-ben 78 év és 10 hónap volt a várható élettartam – 2021-re ez 76 év 1 hónapra esett vissza.

De még rosszabb a helyzet az indiánoknál és az alaszkai őslakosoknál, akiknek hat és fél évvel csökkent a várható élettartama, így most csak 65 év. Ugyanebben az időszakban az ázsiai amerikaiak várható élettartama körülbelül két évvel csökkent, így most 83 és fél év.

A jelentést készítő Centers for Disease Control and Prevention tisztviselői a Covid-19-et, annak variánsait, valamint olyan „régóta fennálló problémákat” okoltak a jelenségért, mint a kábítószer-túladagolás, szívbetegségek, öngyilkosságok és a krónikus májbetegségek.

A kábítószer-túladagolások például rekordszámú, 107 ezer amerikai halálát okozták tavaly.

(Forrás: Seattle Times, fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés