Egyre inkább úgy tűnik, hogy az antibakteriális szappanok egyáltalán nem annyira a barátaink, mint amennyire azt eddig gondoltuk.

Az antiszeptikus szappanok egyik fő összetevője az a triklozán, amelyet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság (FDA) a napokban betiltott egy rakás egyéb baktériumölő szerrel együtt. A finomabb történetek szerint a triklozánt csak bőrirritáció és allergiás reakció okozásával vádolják, más tanulmányokból viszont az derül ki, hogy a hormonháztartásba és a zsírsavszintézisbe is bekavarhat, valamint immunzavart is okozhat.

Továbbá elősegíti – a felelőtlen antibiotikum-kúrákkal együtt – az antibiotikum-rezisztencia kialakulását, azaz utat nyit a „szuperellenálló” baktériumoktörzsek elszaporodása előtt. És most jön a slusszpoén: mivel általában pár másodperc alatt végzünk a kézmosással, az antibakteriális szappan a kórokozók elpusztításában sem végez hatékonyabb munkát elődeinél – mert legalább 20-30 másodpercig kéne kezet mossunk vele ahhoz, hogy kifejtse antiszeptikus hatását.

Akkor most mit tegyünk?

Túl elhamarkodott döntés volt kilökni a lakásunkból az évezredek óta használt fő tisztálkodási eszközt, a háziszappant? Meglehet. Talán túlságosan is bedőltünk az antibakteriális szappant övező marketingdumának, most pedig zavarunkban vakarjuk a fejünket. Akárhogy is legyen, az biztos, hogy a fenti történet után a hagyományos módon elkészített kézműves szappan már sokkalta barátságosabbnak tűnik. (Dacára annak, hogy azt is sok vád  érte, egyebek mellett, hogy lúgos kémhatású termékként nem kedvez a bőr savköpenyének – bár egyesek szerint ez egy nagy badarság.)

(forrás: Forbes, The New York Times)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés