Űrszemétszedésre vállalkozik a svájci óragyártó.

Meghatározó küldetésbe fogott az Omega: a veszélyes űrszemét begyűjtésére szövetkezett a ClearSpace nevű, szintén svájci céggel.

Az egyik legmenőbb órakészítő, az Omega a fenntarthatóság iránti elkötelezettsége újabb bizonyítékával állt elő: visszatér az űrbe, ezúttal szemetet szedni. Az Omega és az űr kapcsolata 1965-ben indult, amikor a NASA a Speedmastert választotta minden emberi űrmisszió órájának, így a Holdra is eljutottak az Omega órák.

Most a partner az űrben keringő tönkrement, lejárt életciklusú – azaz űrszemétnek számító – műholdak begyűjtésére szakosodott ClearSpace cég lesz. A cél hosszú távú, ugyanis megfizethető űrszemét-gyűjtési szolgáltatásba kezdenének a svájciak.

Jelenleg több ezer műhold kering a Föld körül, amelyek nagy százaléka már nem működik. Részben robbanásveszélyesek is, de komoly kockázatot rejt egy másik objektummal való összeütközésük is. Az űr használatához lassan elengedhetetlen lesz az űrszemét felszámolása, amire már sokféle lehetőséget kidolgoztak, de szisztematikus gyűjtésbe még senki nem fogott.

(Forrás: Omega, fotó: ClearSpace – egy műhold begyűjtésének látványterve)

Ez is érdekelhet:

Mi a fenéért fizettek több mint egymilliárd forintnyi összeget ezért az öreg, kopott óráért?

Mi kellett ahhoz, hogy ez a Speedmaster legyen minden idők legdrágább, aukción elkelt Omegája? Egy történelmi jelentőségű óra, egy kis hype és persze egy kínai vevő.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés